Őrizetbe vették az olasz hatóságok a múlt hétvégi földközi-tengeri hajókatasztrófa két túlélőjét, akiket embercsempészettel gyanúsítanak, mert az illegális bevándorlókat szállító halászhajó legénységéhez tartoztak. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) és a Nemzetközi Migrációs Szervezetnek (IOM) a képviselői keddre virradó éjszaka úgy nyilatkoztak, 800 halottja lehetett a tragédiának. 27 túlélő hétfő este érkezett a szicíliai Catania kikötőjébe, ott állították elő a tunéziai és a szíriai gyanúsítottakat, akik közül az előbbi a hajó feltételezett kapitánya volt. A két feltételezett embercsempészt illegális bevándorlás segítésével vádolják, a kapitány terhére pedig gondatlanságból elkövetett emberölést is rónak – írja az MTI.
800-an lehettek a hajón
Mindketten azt mondták, a hajón “valamivel több mint 800-an” voltak. A tanúk arról is beszéltek, hogy a hajón utazók között szíriaiak voltak a legtöbben, de mintegy 150 eritreai és számos szomáliai menekült is volt a fedélzeten. A túlélők között továbbá mali, gambiai, szenegáli és bangladesi állampolgár is van. A Líbia partjaitól 110 kilométerre történt katasztrófáról eddig azt feltételezték, hogy legalább 700 halottja van. Egyes beszámolók 950 halottról szóltak. Hivatalosan azonban csak azt erősítették meg, hogy 28-an túlélték a balesetet, és 24 holttestet találtak meg. Egy túlélőt – aki súlyos állapotban volt – már korábban kórházba vittek.
Fotó: Europress
A menekülteket szállító hajó vasárnapra virradó éjszaka borult fel, egyelőre nem ismert okokból. Lehetséges magyarázat, hogy a menekültek egy közeledő hajó miatt a fedélzet egyik oldalán zsúfolódtak össze. A baleset helyszínén nagyjából 5000 méter mély a tenger, ahova búvárok nem tudnak lemerülni, így lehetséges, hogy számos holttest soha nem fog előkerülni.
Kadhafi halála megnyitotta a csapot
Az MTI elemzése szerint Moammer Kadhafi líbiai elnök korábban már fenyegetett azzal, hogy nem fogja kordában tartani az Európába készülő menekülteket. 2011 februárjában, megbuktatása előtt azt mondta, ha támogatják az ellene indított felkelést, akkor felhúzza a menekülteket Afrikában tartó zsilipeket. Tonio Borg akkori máltai külügyminiszter anno figyelmeztetett, hogy komolyan kell venni Kadhafi fenyegetését, hiszen Líbia kulcsfontosságú az Európába tartó afrikai menekülteknek. Tripolit kevesebb mint 500 kilométer választja el Szicíliától, Lampedusa szigete pedig mindössze 300 kilométerre van a líbiai fővárostól.
Beigazolódott Borg figyelmeztetése: az EU déli határainak védelmét ellátó hatóságok adatai szerint a Földközi-tengeren elfogott menekültek zöme a líbiai partokról indul útnak Európa felé. Thomas de Maiziere német belügyminiszter hétfőn közölte, hogy Líbiában kb. még egymillióan várnak arra, hogy átkelhessenek a Földközi-tengeren.
A Franciaország és Nagy-Britannia vezette katonai szövetség 2011-ben határozta el magát a Líbiát évtizedeken át irányító diktátor megbuktatására. Németország óvakodott ettől a lépéstől, és éles bírálatokat kapott, amikor az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) tartózkodott a katonai intervencióról rendezett szavazáson. Azóta Líbia káoszba süllyedt, és különböző milíciák – köztük az Iszlám Állam (IÁ) szervezet – ellenőrzése alá jutott részekre esett szét. Ezzel ideális környezet jött létre az embercsempészbandák működéséhez.
Libia stabilitására van szükség
Kadhafi megbuktatásával véget ért az a segélyszervezetek által sokat bírált gyakorlat is, ami az EU-nak hosszú időn át déli határának biztonságát szavatolta. Líbia az Unióval kötött szerződésben kötelezte magát arra, hogy a menekülteket gyűjtőtáborokban helyezi el, és nem engedi hajóra szállni, hanem visszatoloncolja őket hazájukba. Kadhafi követelte az EU-tól, hogy nyújtson nagyobb támogatást neki, ötmilliárd eurót szeretett volna látni az észak-afrikai partvonal felügyeletéért cserébe, ám ezt az összeget nem biztosította számára az unió.
A világ legfejlettebb ipari országait egyesítő G7-csoport külügyminiszterei a múlt héten találkozójukon egyetértettek abban, hogy a menekültek problémáját csak akkor lehet kezelni, ha Líbia ismét stabillá válik. Egy líbiai egységkormány megalakítására lenne szükség, mert enélkül a menekültáradat mellett tartósan megvethetik lábukat szélsőséges csoportok is. Az Iszlám Állam nemcsak azt jelentette be, hogy merénylőket rejt a menekültek közé, hanem a Daily Mail brit lap februári cikke szerint arra is készül, hogy több száz hajón egyidejűleg 500 ezer menekültet indít majd útnak a Földközi-tengeren.