Mintegy két tucatnyian tartottak békés tüntetést hétfőn a New York-i magyar főkonzulátus épületénél Geréb Ágnes szülésznő szabadon bocsátása és az otthonszülés magyarországi engedélyezése mellett.
A főként bábákból, dúlákból és az otthonszülést támogató szülőkből álló csoport kétfős küldöttsége a képviselet épületében petíciót adott át Dán Károly főkonzulnak, amelyben kérelmezték, hogy a magyar hatóságok engedjék szabadon Geréb Ágnest, és engedjék meg, hogy az otthonszülés szabályozásához “értékes tudásával és tapasztalataival hozzájárulhasson”. A petíciót Ina May Gaskin az Észak-amerikai Bábaszövetség volt elnöke és Melker Ilona pszichoterapeuta, Geréb Ágnes volt évfolyamtársa nyújtotta át.
A New York-i tüntetés szervezője, Orsolya Burton elmondta, hogy a két küldött a tüntetők nevében előre köszönetet mondott azért, hogy Magyarország legalizálja az otthonszülést. Ugyanakkor kilátásba helyezték, hogy a tüntetések nagyobb lendületet vesznek és nemzetközivé terebélyesednek, ha Geréb Ágnest nem helyezik szabadlábra.
Dán Károly úgy fogalmazott: a küldöttek alapvetően a magyar szülésznő fogva tartásának körülményei miatt tiltakoztak. A főkonzul tájékoztatta őket, hogy Geréb Ágnes ügye vizsgálati szakaszban van, így nem a kormány, hanem az ügyészség kompetenciája.
Elmondta nekik, hogy elkészült az otthonszülésről szóló jogszabálytervezet koncepciója, amelyről Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a témában érintett civil és szakmai szervezetekkel folyatott egyeztetést.A misszióvezető megígérte, hogy az átvett petíciót továbbítja a külügyminisztériumnak, amely eljuttatja azt az illetékes igazságügyi, illetve a nemzeti erőforrás tárcához.
Amerikában nem tiltják
Az Egyesült Államokban évente mintegy 25 ezer anya dönt úgy, hogy otthon, a megszokott környezetben hozza világra gyermekét. A Time magazin egy idei, a témában készített összeállítása szerint 200 amerikai kismama közül csak egy dönt így. Az otthonszülés többnyire azért választják, mert a kórházakban a vajúdások 32 százaléka valamilyen művi beavatkozással végződik.
Az 50 amerikai tagállam egyike sem tiltja az otthonszülést, de 23 közülük kizárja, hogy azt nővéri képesítéssel nem rendelkező bába vezesse le. Ezekkel a képesítés nélküli szülésznőkkel szemben azonban egyre nagyobb toleranciát tanúsítanak a hatóságok – működésüket 8 államban az elmúlt évtized alatt engedélyezték – azért is, hogy komplikáció esetén bátran kérjenek orvosi segítséget.
Az otthonszülés – amiért a bábák rendszerint 1-5 ezer dollárt kérnek el – Amerikában is állandó vita tárgya. Az Amerikai Orvosszövetség (AMA) és az Amerikai Szülészek és Nőgyógyászok Kongresszusa (ACOG) biztonsági megfontolásokból ellenzi az otthonszülést. Egyik kulcsérvük az, hogy a 50-es években a szüléseknek a kórházakba való költöztetésével egy csapásra a tizedére csökkentették az anyák gyermekágyi halandóságának rátáját.
AJÁNLOTT LINKEK:
Otthonszülés: törvény híján, szabadon? (Hírextra.hu)