A magyar tárgyalási hozzáállás sokszor követő, reagáló, esetenként túlbuzgó, rosszabb esetben követhetetlen Brüsszelben – állítják érintettek a Figyelő legfrissebb, szerdán utcára kerülő számában.
Kapkodás, következetlenség, igazodási kényszer
Utóbbiakra példa, hogy még meg sem száradt a tinta a lisszaboni szerződésen, amikor a magyar Országgyűlés mindenkit megelőzve, tavaly december 17-én rohamtempóban ratifikálta a dokumentumot. Úgy, hogy a képviselők nem is látták a végleges szöveget.
Brüsszelben és máshol jó néhányan megmosolyogták a furcsa „hungarikumot”. Sokan meghökkentek viszont, amikor a személyek szabad áramlásáért szinte minden fórumon síkra szálló magyar kormány a bolgár és a román munkavállalók előtt nem nyitotta meg a hazai munkaerőpiacot. „Akkor veszítettük el az ártatlanságunkat” – emlékszik vissza egy tisztviselő a lapnak.
Mindenesetre ilyen és ehhez hasonló ellentmondások is szerepet játszanak abban, hogy hazánkról nem alakult ki karakteres kép az EU-ban (nem úgy, mint a csehekről, akik például évek óta következetesen fellépnek az emberi jogok megsértése ellen). Nem tudni, hogy összefüggésben áll-e ezzel, de a közelmúltban arra is akadt példa, hogy az Európai Bizottság egy lényeges jogszabályi javaslat elfogadása előtt nem tartotta fontosnak konzultálni a magyarokkal, miközben más országokkal már javában egyeztetett.
Nem alakult ki rólunk karakteres kép? (Javier Solana, Kosztasz Karamanlisz, Anders Fogh Rasmussen és Gyurcsány Ferenc – Fotó: MTI)
A magyar igazodási reflexek továbbélését, a vitákat inkább kívülről szemlélő attitűdöt név nélkül nyilatkozó kormányzati források is észlelik és elismerik. Balázs Péter, a Közép-Európai Egyetem professzora – az Európai Bizottság első magyar biztosa – szerint az igazodási kényszer abból fakad, hogy ebben a térségben, így Magyarországon is, hiányzik a begyakorolt szuverenitás. „Föl kellene nőnünk a független, szuverén, értékelvű politizálás szintjére” – tette hozzá.
Nagyon drága a bizonytalankodás
„A magyar államigazgatás Brüsszelben dolgozó tagjai ugyan jól képzettek, de azt, hogy mit képviseljenek, a politikai irányításnak kellene meghatároznia” – véli Barsiné Pataki Etelka, az Európai Parlament néppárti képviselője.
A Figyelő által megkérdezettek szerint a jól felismert nemzeti érdekek képviseletének hiánya csak sokára lesz szembetűnő – mint például a lassan eszmélő és lemaradt Görögország esetében –, ráadásul az ebből fakadó károkat számszerűsíteni se nagyon lehet. Abban azonban a lap forrásai egyetértenek, hogy a veszteség – a meg nem szerzett gazdasági előnyök miatt – jóval nagyobb, mint amennyi uniós pénz támogatásként lehívható.
Lapozzon, a cikk folytatódik!
—-Nem járnak ki, nem működnek együtt—-
Tisztviselőkkel és politikusokkal folytatott beszélgetésekből leszűrhető, hogy a tapasztalatlanság mellett az áldatlan belpolitikai állapotok, a politikai és gazdasági szereplők tájékozatlansága és – ami ezzel jár – az EU szerepének alábecsülése a hatékony uniós magyar érdekérvényesítés legfőbb akadálya.
„A magyar politikai elitet nem érdekli az EU, inkább nyűgnek tekinti azt” – állapítja meg Becsey Zsolt, a Fidesz EP-képviselője. Pedig az igazán profi uniós tagállamok totális érdekérvényesítést folytatnak, ami az uniós intézményi háromszög mindhárom „csúcsát” – a Tanácsot, a Parlamentet és a Bizottságot is – magában foglalja. Magyar részről ugyanakkor párthovatartozástól függetlenül több, fontos szakpolitikai bizottságokban ülő képviselő is nehezményezte, hogy egy-egy kivételtől eltekintve úgyszólván semmilyen kapcsolatuk nincs az egyébként alig néhány száz méterre található magyar állandó képviselet szakdiplomatáival.
Pedig általánosságban elmondható, hogy ez utóbbiak és az Európai Parlamentben mandátumot szerzett 24 magyar képviselő az elmúlt négy évben már felvette az unió ritmusát. Ugyanez nem érvényes a kormánytagok többségére, akiknek a havi egyszeri miniszteri tanácsüléseken kellene képviselniük a magyar színeket. Bár a személyes jelenlét rendkívül fontos, a tanácsi statisztikák szerint a kormánytagok körülbelül 70 százaléka nem jár ki rendszeresen Brüsszelbe, és gyakorta azokat az informális miniszteri találkozókat is mellőzik, amelyek pedig elengedhetetlenek a kapcsolatépítéshez.
Kóka János, a gazdasági tárca korábbi első embere a kimutatások szerint a 2006–2007 folyamán rendezett 11 közül csak 3 közlekedési tanácsülésen vett részt, s az ugyanez idő alatt megtartott 10 versenyképességi tanácsülés közül is mindössze 2 alkalommal képviselte hazánkat miniszter.
(A Figyelő írásából kiderülnek még a magyar államigazgatás legfőbb hiányosságai, valamint az is, hogy a magyar üzleti szférát sem érdekli kellőképpen Brüsszel. A lap lobbiszótárral segíti eligazodni olvasóit az érdekérvényesítés dzsungelében, valamint felvázolja, miként alakulnak a közeljövőben az unió döntéshozatali mechanizmusai, és hogyan volna esélyünk érdemben befolyásolni az EU jogalkotását. A Figyelőben két sikeres lobbiakcióról is olvashat: egyik a magyar államé, másik a Magyar Postáé.)
