Külföld

Távozik a Buldózer az Élysée-palotából

admin
admin

2007. 04. 21. 07:27

A négy évtizedes politikai karrier és tizenkét évnyi elnökség után a leköszönő elnök személyében Franciaország egyik legnyitottabb és legközvetlenebb stílusú államfőjét ismerhette meg a világ. Igazi nagy taktikusként Chirac negyven év alatt szinte összes ellenségét félreállította saját jobboldali táborában, de eközben az ország számára elengedhetetlen liberális reformokat nem tudta elindítani.

Politikai karrierjének négy évtizede alatt az elnök sokszor a maga útját járta, számos francia kormány oldalába kést szúrt, ugyanakkor sok gesztust is tett a nép felé. A most búcsúzó Chiracnak három próbálkozásába telt, amíg először elnyerte a francia elnökséget, ezalatt két alkalommal volt az ország miniszterelnöke, politikai pályafutása mindenképpen figyelemre méltó. Az államfő történelmi távlatban szemlélve talán nem volt olyan karizmatikus politikus, mint De Gaulle – véli Haskó Katalin, az ELTE Szociológiai Intézetének oktatója , aki szerint az elnök sokszor talán nem tartotta elég távol magát a belpolitikai játszmáktól.


A „Buldózer”

A most leköszönő elnök fiatal korában a baloldalhoz húzott, azonban hamar meghódította őt De Gaulle, politikai pályafutása az 1960-as évektől a jobboldalhoz köti. 1967-ben az akkori elnök, Georges Pompidou le volt nyűgözve a fiatal gaull-ista Chiractól, és miniszterévé nevezte ki pártfogoltját. Chiracot Popidou elnök munkabírása és elszántsága miatt „Buldózernek” nevezte, ez a név aztán később rajta is maradt.

Chirac sokáig lavírozott Giscard d’Estaing és a gaulle-izmus között. 1974-ben Giscard d’Etstaing miniszterelnöknek nevezte ki a 41 éves Chiracot, aki három évre rá a szétesett gaulle-ista csoportokból megszervezi az erős gaulle-ista pártot, az RPR-t. Ez a párt azonban már sokban eltér a nagyon is konzervatív korábbi De Gaulle-i nézetektől. A liberális UDF (Giscard d’Estaing pártja) 1978-tól már inkább riválisává vált a jobboldalon, ezért hol együttműködve, hol ellenfélként versengve viszonyultak egymáshoz.



Chirac két alkalommal volt kormányfõ (fotó: MTI)




Az 1981-es elnökválasztáson a szocialista Francois Mitterand legyőzte Chiracot, de a köztük lévő rivalizálás ellenére Mitterand öt év múlva őt nevezte ki, immár második alkalommal miniszterelnöknek. Kormányfői második ciklusa alatt Chirac némileg ellentmondásos figurává vált. Diákok százai tüntettek tervezett felsőoktatási reformja miatt, a Libanonban elrabolt franciák kiszabadítása kapcsán pedig az a vád érte, hogy titkon lepaktált a fogvatartókkal. A következő választásokon újra Mitterand győzedelmeskedett, ekkor Chirac leköszönt hivatalából.

Harmadszor, sikerrel

A politikai színteret figyelve Chirac észrevette, hogy a francia közhangulat lassan kezd megváltozni. Adózás, privatizáció és az állam szerepének megítélésében az emberek véleménye egyre inkább jobbra tolódott, Chirac pedig készen állt arra, hogy ezekre a változásokra a következő elnökválasztáson válasszal szolgáljon.

Harmadik nekifutásra 1995-ben a „bulldózer” bevette az Élysée-palota kapuit és Franciaország elnöke lett. Beiktatása után hat héttel azonban a világ közvéleményének felháborodása közepette Chirac bejelentette, hogy a francia nukleáris kísérletek folytatódni fognak a Csendes-óceán déli részén. A hírre Tahiti francia részén erőszakos tüntetések törtek ki, és a Greenpeace hajói is felsorakoztak a teszt-területen. Az indulatok lecsendesítésének érdekében Chirac kénytelen volt idegenlégiós csapatokat küldeni a területre.


Chirac a kilencvenes évek elején követte el legnagyobb politikai hibáját, méghozzá a közép-európai országokkal szemben – nyilatkozta lapunknak Kende Péter az 56-ban Párizsba emigrált író, politológus, – emlékeztetve arra, hogy Chirac kikelt magából, amikor a közép-európai országok a kilencvenes évek elején hezitáltak az atlanti szövetség és az európai unió politikája között, később persze a francia diplomácia próbálta kiküszöbölni a csorbát.


Az européer elnök


Az elnököt hazájában is kemény kritikák érték, mert a kamatot magasan tartotta annak érdekében, hogy beárnyékolja a német márkát, amit csak úgy emlegetett, mint az európai egységes valutáért hozott áldozatot.


Chirac sokáig fenntartással élt az Európai Unióval szemben (ez hagyományos De Gaulle-i magatartás: Franciaország mindenek előtt), de nem volt az integráció ellen. Érdekes, hogy az új alkotmány vitája során a lengyelekkel, spanyolokkal szemben éppen ő, a katolikus elnök tiltakozott a keresztény gyökerek alkotmányos rögzítése ellen – világít rá Haskó Katalin. Franciaországban az állam és egyház szétválasztása és a köztársaságiság jelenti a francia identitás alapját, ezért is utasítják el jobboldalon is a szélsőséges, a köztársaságot támadó szélsőjobbot és szélsőbalt is, ez utóbbi nem a francia kommunista párt, inkább a trockistákra, maoistákra vonatkozik – teszi hozzá.

Chirac első elnökségének idején szimbolikusan megnyitotta a francia elnöki palota kapuit a nagyközönség előtt az által, hogy lehetővé tette, hogy gyakorlatilag bárki írhasson az elnöknek elektronikus levelet, de az Élysée-palota előtti területet sem tartotta lezárva az érdeklődők előtt.

Két évvel első beiktatása után a rosszul időzített előrehozott választások miatt öt évig kénytelen volt közösen kormányozni a baloldallal, amely belpolitikai mozgásterét leszűkítette, miközben a sajtó párizsi polgármesterségének (1977-1995) gyanús pártfinanszírozási ügyeit teregette ki.

Sarkozy árnyékában

Chirac következő elnökválasztáson való győzelmét, amikor a második fordulóban Le Pen szélsőjobboldali politikussal került szembe, Európa többsége kitörő örömmel fogadta. Az UMP-t Chirac kezdeményezésére hozták létre, elnöki pártnak szánta az elnökválasztáskor, azonban rövidesen ott volt Sarkozy, az ifjabb és ambiciózusabb, más generációt képviselő politikus, aki a párt élére állt. Chirac legutóbbi ciklusa alatt 2002-től kizárólag külpolitikai kérdésekkel foglalkozott: a többpólusú világ nevében nemet mondott az Egyesült Államoknak, és ellenezte az iraki háborút.



Chirac első elnöki ciklusa sikeresebb volt (fotó: MTI)



Chirac mindkét elnöki ciklusa elég göröngyös volt, de az államfő számos ügyben bölcsnek mutatkozott – nyilatkozta lapunknak Haskó Katalin szociológus. Az első ciklust az euró bevezetése és a munkanélküliség, a bevándorlók problémájának megoldatlansága nehezítette meg, a másodikat pedig a Sarkozy-vel való állandó konfliktus, melynek következtében a párt gyakorlatilag kicsúszott Chirac alól. Ha őt kérdeznénk, talán az első ciklusát tartaná sikeresebbnek, bár ott halmozódtak fel a második ciklus megoldatlan problémái – véli Haskó Katalin, aki szerint Chirac nyugalmat és felülemelkedést sugalló elnök akart lenni.

Chirac végrendelete

Chirac – aki soha nem volt hajlandó elnöki politikáját értékelni – az utolsó pillanatig lebegtette egy harmadik mandátum lehetőségét. Végül azonban, egy április 11-ei, felvételről sugárzott televíziós műsorban bejelentette, hogy nem indul újból az elnöki posztért. „Franciaországot és a békét szolgálni, ez az, aminek az egész életemet szenteltem” – mondta, hozzátéve, hogy leköszönése után is meg fogja találni a módját annak, hogy az ország érdekeit szolgálja. Beszédében nem indokolta döntését, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a szélsőséges eszméket, az antiszemitizmust és a rasszizmust a jövőben mindenképpen el kell utasítani.

Történelmi távlatból nézve Chirac üzenete egyértelmű – nyilatkozta lapunknak Haskó Katalin, emlékeztetve, hogy Chirac pártja, az RPR a régi gaulle-ista, erősen konzervatív elveket liberalizáló párt volt, s nagyon határozottan elutasította az 1980-as években egyre erőteljesebb előretörést mutató Front National-t. Az 1993-as választásokon ráadásul a klasszikus jobboldali pártok (a baloldal egyetértésével) összefogva akadályozták meg Le Pen parlamentbe jutását.


Üzenet Sarkozynek


Chirac politikai vérgendeletére sokan úgy tekintenek, mint egy Sarkozynek szánt bújtatott üzenetre, mellyel megpróbálja rávenni az UMP elnökjelöltjét arra, hogy tartózkodjon a kampányában azoktól a szélsőjobboldali témáktól, melyek tradicionálisan Le Pen retorikájához tartoznak. A választási kampány hajrájában ugyanis Sarkozy, látván a két másik jelölt sikerét, kokettálni kezdett a szélsőjobb választóival. Sarkozy megjegyzése egyfajta óvás, figyelmeztetés, a francia klasszikus jobboldal történelme során ugyanis általában mindig látta a szélsőjobb és a klasszikus jobbot elválasztó határvonalat – véli Haskó Katalin.

Chirac erős karaktere, csakúgy mint karizmatikus személyisége értékes szövetségessé és meghatározó vezetővé tette őt a nemzetközi porondon, akinek a lépéseit az elnöki posztról való távozása után is minden bizonnyal figyelemmel követi majd a világ. A francia törvények alapján a távozó Chiracot megilleti a jog, hogy az Alkotmányozó Nemzetgyűlés örökös tagja legyen, egyelőre azonban még nem tette nyilvánvalóvá, hogy szeretne-e élni ezzel a lehetőséggel.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.