Szám szerint
A Romano Prodi vezette Unio 340 képviselőt küldhet a 630 tagú alsóházba és 158 mandátumhoz jutott a 315 tagú szenátusban.
Az Európai Unió már hétfőn búcsút vett Silvio Berlusconi olasz kormányfőtől – és a búcsú nélkülözte a sajnálkozás felhangját. Amikor hétfőn délután az exit pollon alapuló előrejelzések híre megérkezett a Luxemburgban tanácskozó uniós külügyminiszterekhez, a hangulatra érezhető megkönnyebbülés volt a jellemző. “A mai nap úgy vonul majd be a történelembe, hogy ezen a napon szabadultak meg a franciák a munkajogi törvénytől, Olaszország pedig megszabadult Berlusconitól” – csipkelődött az MTI beszámolója szerint egy EU-illetékes.
Egy korszak vége
Berlusconi bukásával eltűnik a színről az amerikaiak vezette iraki háború egyik legfontosabb támogatója, az orosz elnök és Izrael legszókimondóbb európai csodálója, valamint Törökország EU-felvételi kérelmének nagyhangú szószólója. Öt éven át tartó uralma alatt, amelynek során a római koalícióban együtt kormányoztak populisták, euroszkeptikusok és posztfasiszták, Berlusconi szokatlanul messze terelte Itáliát az európai fősodortól anélkül, hogy valóra váltotta volna az által ígért liberális gazdasági reformok nagy részét.
“Ahhoz képest, hogy nem győzött büszkélkedni George Bush és Vlagyimir Putyin elnökökhöz fűződő személyes barátságával, Berlusconi nagyon kevés barátra tett szert Európában” – mutatott rá Antonio Missiroli, a brüsszeli European Policy Centre kutatóközpont vezető politikai elemzője.
Az uniós vezetők könnyű sóhaja nem meglepő, hiszen számos európai vezetőt feszélyezett Berlusconi showmanszerű fellépése, magánemberként pedig megdöbbentőnek találták a viselkedését. Az olasz EU-elnökség nyitányaként, az Európai Parlament ülésén egy náci koncentrációs tábor kápójához hasonlította a szociáldemokrata EP-frakció német elnökét, felháborodást keltve a politikai paletta jobb- és baloldalán egyaránt. A slusszpoént pedig akkor sütötte el, amidőn az alkotmánynak szentelt, súlyos kudarccal végződött római EU-csúcsot a következő szavakkal nyitotta meg: beszéljünk inkább a futballról és a nőkről; egyúttal felkérte Gerhard Schröder német kancellárt a vita moderálására, elvégre az már négyszer nősült…
Missiroli szerint Berlusconi kormányzása alatt Olaszország nagyot zuhant az európai államok rangsorában. “Az az ország, amelyet általában kitartóan, makacsul, néha egyenesen naivan integrációbarátnak tekintenek, 2001 óta egy homályos sarokba csúszott, s ma egyre többen tekintik Európa beteg emberének” – írta a politikai elemző a European Voice című EU-hetilapban.
Visszafogott várakozások
Tény azonban az is, hogy Prodi kirajzolódó győzelme nem váltott ki akkora örvendezést Luxembourgban, mint Berlusconi bukása: Ennek oka abban keresendő, hogy az olasz ellenzék vezére sokak szerint nem hagyott hátra kiemelkedő impressziókat abban az időszakban, amikor 1999 és 2004 között az Európai Bizottság élén állt. Mindenki becsületesnek és értelmesnek tartotta, ám egyúttal az a vélemény alakult ki róla, hogy nehezen tudja “eladni” mondanivalóját, híján van a vezetői erényeknek, munkamódszereit titokban tartja, és EU-s tevékenysége gyakran háttérbe szorul itáliai ambíciói mögött.
Brüsszelben most ugyanakkor azt várják tőle, hogy visszavezeti Itáliát az európai országok szigorúan integrációbarát táborába, újabb hanggal gazdagítva azoknak a kórusát, akik azt akarják, hogy az uniós alkotmányozás megrekedt folyamatában mielőbb megvalósuljanak az intézményes reformok. Prodi miniszterelnöksége alatt valószínűleg jelentős mértékben javulnak az olasz-francia, illetve az olasz-német kapcsolatok, amelyek Berlusconi hivatali idejében többnyire gyalázatosan rosszak voltak.
Prodi nem ébreszt nagy reményeket, ám EU-tisztségviselők úgy vélik: egy majdani Prodi-kormány – még ha a koalíció törékenynek ígérkezik is – nagyobb fiskális fegyelmet fog tanúsítani, mint Berlusconié. Sokan emlékeznek még arra, hogy a “motyogó professzor” állt annak a római kormánynak az élén, amely képessé tette Olaszországot az euró 2002. évi bevezetésére. “Prodi egy igazi európai” – szögezte le Jean-Claude Junkcer luxemburgi kormányfő a múlt héten arra a kérdésre, vajon Prodi vagy Berlusconi győzelme volna-e jobb az Európai Unió szempontjából.
Prodi könyve
Prodi 2005-ben feleségével, Flaviával könyvet írt a családi békéről (az Együtt című mű előkelő helyen állt az olasz könyvlistákon). Szabadidejében szívesen kerékpározik vagy felnőtt fiaival pingpongozik
Olaszország következő miniszterelnöke 1939-ben született Scandianóban, Reggio Emilia közelében. A milánói Katolikus Egyetemen jogot tanult, de érdeklődése egyre inkább a közgazdaságtan felé fordult, s tanulmányait többek között a világhírű London School of Economics-ban folytatta. Pályafutása során ötvözte magában az elméleti közgazdász és a gyakorlati vállalatirányító képességeit: 1963-tól egészen 1999-ig a Bolognai Egyetemen tanított (s közben meghívott professzorként előadott olyan neves felsőoktatási intézményekben is, mint az amerikai Harvard és a Stanford egyetemek). Politikai pályafutása kezdetén, 1978 novemberétől 1979 márciusáig iparügyi miniszter volt Giulio Andreotti kereszténydemokrata kormányában. Ezután vállalatvezetői karriert futott be, irányította a Maseratit, majd két ízben is (1982-89-ig és 1993-94-ig) állt a legnagyobb állami vállalat, az Ipari Újjáépítési Intézet (IRI) élén, s e tisztségében számos olasz céget készített fel a privatizációra.
1995 februárjában megalapította az olasz balközép erők koalícióját, az Olajfát, amely egy évre rá győzött az olaszországi parlamenti választásokon: Prodi miniszterelnök lett. A Prodi-kormány sokat tett az olasz gazdaság rendbetételéért: reformjaival vált lehetővé, hogy Itália már a kezdetektől bekapcsolódhasson a közös nyugat-európai pénz, az euró létrehozásába. Miután a kommunisták által kirobbantott válság során 1998. október 9-én kormánya váratlanul kisebbségben maradt a képviselőházban, Prodi nem volt hajlandó a jobboldallal kibővített újabb kormánykoalíció élére állni. 1999-ben megalapította a Demokraták nevű pártot.
Prodit az EU-tagországok állam- és kormányfői 1999 márciusában jelölték az Európai Bizottság elnöki posztjára, jelölését az Európai Parlament is jóváhagyta, így 1999. szeptember 17. és 2004. november 22. között ő vezette az Európai Unió (EU) kormányszerűen működő döntéselőkészítő szervét, az Európai Bizottságot. A nevével fémjelzett időszak jelentős eredményeket hozott az európai integrációban: ezek között van a közös pénz, az euró bevezetése, illetve 10 új tagország, köztük Magyarország felvétele.
