Tudvalevőleg egy csónakban evez a jegybank és a költségvetés: nyereségét befizeti a büdzsébe, ám ha vesztesége keletkezik, a költségvetés térítést fizet. Prezentációs szempontból sem kellemesek a jegybanki nyereségingadozások: egy-egy váratlan ráfizetés politikai támadással fenyegetheti a bankok bankját. Ezért egyre kifinomultabb technikákat iktattak a jegybanktörvénybe avégből, hogy az MNB és a költségvetés közti fizetések lehetőleg egyenletesen alakuljanak.
DEVIZAPOZÍCIÓK. Főként a jegybank devizakészletei és devizatartozásai okozhatnak érzékeny ingadozásokat. Igazából a kettő különbsége számít: ha ez komoly mértékű, akkor a forint árfolyamának változásai igen erősen befolyásolják a jegybanki nyereséget is. Márpedig az MNB az utóbbi években erőteljes nettó devizakövetelést halmozott fel (lényegesen nagyobb a devizakészlete, mint amennyivel külföldi pénzben tartozik, azaz szakzsargonnal: hoszszú devizapozícióval rendelkezik). A múlt év végén a jegybank nettó devizakövetelései 1828 milliárd forintra rúgtak, s 2001 áprilisának végén – az előzetes adatokból kiböngészhetően – már elérték a 2136 milliárdot is.
Ekkora állomány már igen nagyokat rezdül a forint árfolyamváltozásaira. Ha csak 1 százalékkal erősödik a forint, akkor a nettó devizakövetelések forintra átszámított értéke durván 20 milliárddal csökken. Már ez is több lenne az MNB teljes, 14,5 milliárd forintos tavalyi nyereségénél.
Május eleje óta az addigi 2,25 százalék helyett 15 százalékos eltérést enged mindkét irányba az MNB a középárfolyamtól (Figyelő, 2000/19. és 20. számok). A sávszélesítéstől azt remélik, hogy erősödik a forint, ez pedig – az importárak leszorításán és a szigorúbb monetáris feltételeken keresztül – leszorítja az inflációt. Járai Zsigmond elnök az MNB közgyűlése után bejelentette: már eddig 3,5 százalékos erősödést könyvelhettek el. Ám ez – a tetemes devizakészletek miatt – kész veszteség. Ha elfogadjuk a kincstári prognózist, s az év végéig valóban 5 százalékkal nő a magyar pénz értéke, akkor az átértékelődés 100 milliárdos veszteséget okozhat, amit más tényezők persze lényegesen módosíthatnak.Az MNB mérlegében eddig az úgynevezett kiegyenlítési tar-talékkal csillapították az átértékelődés okozta kilengéseket. A technika lényege az, hogy csak a középárfolyam-változást – azaz magát a csúszóleértékelést – tekintik “igazi”, az MNB nyereségére valóságosan ható tényezőnek, miközben a jegybanki intervenciós sávon belüli elmozdulások hatását “vonal alatt”, nyereségen kívül mutatják ki. Ez kedvez a jegybanki imázsnak: a csúszóleértékelés rontja a forintot, azaz növeli a devizakészletek forintra átszámított értékét, s vele az MNB nyereségét is. Tavaly 75,5 milliárd forintot kasszírozott a jegybank ennek köszönhetően. Ám eközben az árfolyamsávon belül a forint nagyon is jól szerepelt, minduntalan a sáv erősebbik szélének ütközött, a jegybank folyvást devizavásárlásra kényszerült a magyar pénz sávban tartása érdekében. Ezt az előnytelen optikájú fejleményt azonban, mint táblázatunkból is látható, negatív kiegyenlítési tartalék formájában számolták el.
A “vonal alatti” veszteségnek határt szab az a szabály, hogy a kiegyenlítési tartalék hiányát fedeznie kell az eredménytartaléknak. Ez tavaly teljesült, hiszen – mint az MNB-ben megtudtuk – az évet 54,9 milliárd forint eredménytartalékkal zárták. (Viszont 1999-ben – miután az előző évben az orosz válság folytán gyengélkedett a forint – látványosabb volt az árfolyamsávon belüli erősödés, ezért tavaly májusban a kiegyenlítési tartalékba a költségvetésnek is “be kellett szállnia” 4,2 milliárd forinttal.)
A sávszélesítés után azonban a forintot elsősorban a piac mozgatja, így eltérése a középárfolyamtól sokszorosan felülmúlhatja a csúszóleértékelést. Tarthatatlanná válik tehát az eddigi kiegyenlítési technika. Mint megtudtuk, a parlament előtt fekvő új jegybanktörvény-javaslathoz már készül is a módosítás, amely szerint egy év múlva, a 2001. év elszámolása során a büdzsé teljes egészében megtéríti a kiegyenlítési tartalék hiányát, 2003-tól pedig a devizaátértékelődést teljes egészében nyereségnövelő vagy -csökkentő tételként mutatják ki.
ÖRÖKSÉG ÉS AMI VELE JÁR. A gondot a devizakövetelések vaskos többlete okozza. Ez a szűk sávú árfolyamrendszer “öröksége”: a forintbefektetések kamatprémiumának vonzására beáramló külföldi pénzek rendre az MNB-nél csapódtak le. (Csak tavaly 200 milliárd forinttal duzzadt a nettó jegybanki devizakövetelés, pedig a költségvetés 107 milliárdot törlesztett régi jegybankos devizatartozásaiból.) A devizaátváltások nyomán kiáramló vásárlóerőt az MNB “kiszívta” – szakszóval sterilizálta – a bankok nála elhelyezett kéthetes betétei (repoállomány) növelésével és a jegybanki kötvények kibocsátásával. Ennek következménye a sterilizációs veszteség: az, hogy a forintoldalon kamatráfizetés, devizaoldalon kamatnyereség keletkezik, ám összességében – a külföldről jött befektetőknek ajánlott kamatprémium miatt – az MNB veszít a bolton. Sőt, a kamatoknál és a kamatjellegű tételeknél a ráfizetés 2000-ben az előző évi 19,3-ról 41,7 milliárd forintra nőtt, bár ebben az is komoly szerepet játszott, hogy – ellentétben az idei folyamatokkal – a nemzetközi kamatszintek emelkedtek, és így 40 milliárd forint veszteség keletkezett a külföldi értékpapír-eladások során a beszerzési árakhoz képest.
A széles sávú árfolyamrendszerben a jegybanki nettó devizakészletek talán nem nőnek tovább – ám valószínűleg nem is csökkennek, legalábbis addig nem, amíg keresni lehet a forintbefektetéseken. A sterilizációs veszteségek eltűnnek, és kedvezhet a jegybanki nyereségnek a külföldi kamatok csökkenése is. Ám e hatások valószínűleg nem ellensúlyozzák a forint erősödése miatt várható 100 milliárdos átértékelődési veszteséget és a kiegyenlítési tartalékban eddig felhalmozott 44,7 milliárdos hiányt.
