Közélet
Valószínűleg ételmelegítés közben robbant fel, egy ember megsérült a balesetben.
Elképesztő módszerrel "neveli" az oroszokat egy motoros.
Két héten belül gyanúsítottként hallgathatják ki Hiszékeny Dezső MSZP-s országgyűlési képviselőt.
A baleset áldozata egy miskolci férfi volt.
A baleset a Gödöllő Állami telepek megállóhelynél történt.
Legalábbis ezt mondta a lebukott tiszakécskei férfi a rendőröknek.
Szexuális bűncselekmény áldozataként ismerte el a bíróság, mégis felelősségre vonták az aktus következményeiért. Visszamenőlegesen.
Az elítélt gyilkos óvadék ellenében volt szabadlábon, amikor végrehajtotta a kannibál gyilkosságot.
Akár életfogytiglanra is ítélhetik a kocsmában konyhakéssel szurkálással gyanúsított férfit.
A becsapódás előtt, még a levegőből hatalmas reccsenést hallottak.
Képtelen vádakról, és sztereotípiákon alapuló bírósági ítéletekről számolt be az afrikai országból egy emberi jogi ügyvéd.
Egész nap keresték, azt hitték, hogy kisétált az épületből.
Csak a szerencsén múlt, hogy egy halálos áldozata sem volt a hatvanéves nőnek, akit egy év alatt sem sikerült megtalálniuk a rendőröknek.
A fiú hasára lépett, amivel bordatörést és hasi sérüléseket okozott, de hólapáttal is fejbe verte – a büntetés jogerős.
A szökés és elrejtőzés veszélye miatt elrendelték a Zuglói asszony meggyilkolásával vádolt gyanúsított előzetes letartóztatását – tudta meg a Hír24.
A kutya még júliusban halt meg, borzasztó kínok között. Mára kiderült, mérgezés végzett vele.
Egy németországi erdőben kutattak gombákra vadászva, amikor a felfedezést tették. Közben egy német garázsban hordókba rejtve bukkantak emberei csontokra.
Szeméremsértés gyanújával indított eljárást a rendőrség egy férfi ellen, aki Óbudán nők mögé lépett és átkarolta őket.
A férfi a munkahelyén lett öngyilkos, és a cég az összes személyes holmiját elküldte özvegyének.
Szétszerelés közben történt a beleset, amely miatt elterelik a forgalmat.
Teljes szélességében lezárták kedd reggel az M70-es autóutat Letenyénél, mert felborult egy személyautókat szállító teherjármű.
A Hír24 esti hírműsora - 2014.09.15.
- 06:30 Egy Facebook-csoportban tudta meg, hogy pasija egyszerre 80 nővel csalta
- 06:25 A NAV kórházak ellen indított végrehajtási eljárást
- 06:21 Ma lejár a jelöltállítási határidő az önkormányzati választásra
- 06:15 Bűvöletben tartják a természetfotóst a Balaton szépségei
- 06:11 Zivatarokra figyelmeztetnek négy vármegyében
- 05:51 Évtizedes tapasztalatra cáfol rá a Tisza Párt – mit mutatnak a széttartó kutatások?
- 05:40 Sci-fibe illő robotjárművet mutatott be a DARPA
- 05:26 Tavaszi munkák a kertben – svédasztal kullancsoknak
- 05:06 27 méter magas az ország legnagyobb tulipánfája
- 03:46 Balogh Botondot 14 perc után kiszórta a játékvezető, de így is bajnok lett
- 00:00 Igaz - hamis?
- 23:36 Lando Norris pályafutása első futamgyőzelmét szerezte Miamiban
- 22:33 Meghalt az argentin futball legendás edzője, Luis César Menotti
- 21:57 A nap legfontosabb hírei – 2024. május 5.
- 21:38 A Fradi rekorddöntéssel ünnepelte meg az anyák napját
- 14:08 Magyar Péter: Feloszlatjuk az Orbán-Tiborcz-Mészáros részvénytársaságot
- 20:56 Orbán: Ha nagyok a bűneim, vágok orgonát a kertből
- 17:37 A holokauszthoz hasonlították a Hamász októberi támadását az Élet menetén
- 20:24 Életveszélyesen megsérült két gyerek Ceglédnél egy autóbalesetben
- 16:41 Meghalt Bernard Hill, A Gyűrűk Ura és a Titanic színésze
- 18:32 Újra szabadlábon „Félelmetes Sarah”, aki kamaszként vált kegyetlen gyilkossá
- 18:08 Lezuhant és szörnyethalt egy fiatal turista az egyik legnépszerűbb ír turistacélpontnál
- 20:05 Hétfő hajnalban újra látható lesz a sarki fény Magyarországról
- 16:13 Hatos lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 23:36 Lando Norris pályafutása első futamgyőzelmét szerezte Miamiban