Közélet

Halálra verte kétéves unokáját a nagypapa

A 40 éves férfi szíjjal támadt unokájának, mert a kicsi nem volt hajlandó megenni a vacsoráját.

„A kétéves kisfiú fején talált sérülések olyan súlyosak voltak, mintha több emeletet zuhant volna” – számolt be Raymond Matthew Brittle tárgyalásán a halottkém. A 40 éves marylandi férfi a bíróság előtt meg se próbálta tagadni, hogy bántalmazta unokáját, Robertet, sőt elmondta azt is, hogy azért esett neki a gyermeknek, mert a kicsi nem volt hajlandó megenni a vacsoráját.

Kép forrása: Facebook 

A kisfiút egyébként azután vették gondozásba a nagyszülők, hogy édesanyja, a pár egyetlen lánya, sorsára hagyta őt. A beszámolók szerint Brittle hosszú órákon át bántalmazhatta a gyermeket: ököllel és szíjjal ütlegelte, majd a fejénél fogva felemelte. A halottkém emellett mély vágásokat talált a szájában is, amiből arra következtettek, hogy a férfi egy, a grillsütő tisztítására alkalmas kefével mosta meg a fogait.

A kétéves kisfiút az eset után azonnal a marylandi gyerekkórházba szállították, ahol három nappal később belehalt sérüléseibe. Az ügyész 55 év letöltendő börtönbüntetést kért a férfire. Ám nem csak Brittlet, hanem várhatóan feleségét, Melissát is megbüntetik majd: az asszonynak azért kell felelnie a bíróság előtt, mert a bántalmazás idején otthon tartózkodott és nem tett semmit, hogy a tragédiát megakadályozza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik