Tudomány

Egyre több a madárinfluenzás állat Magyarországon

Vonuló madarak.
Eva Kongshavn / Getty Images
Vonuló madarak. Illusztráció.
Vonuló madarak.
Eva Kongshavn / Getty Images
Vonuló madarak. Illusztráció.

Javában zajlik a vadmadarak őszi vonulása, amellyel fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata is. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több a pozitív vadmadár minta – derül ki a hivatal közleményéből.

A növekvő kockázat miatt dr. Nemes Imre országos főállatorvos október közepén elrendelte Magyarország magas kockázatúnak azonosított járásaiban a kereskedelmi célból baromfit tartó gazdaságokban az állatok zártan tartását, míg a nem kereskedelmi célú állományok esetében az állatok fedett helyen történő etetését és itatását. Utóbbi állományok zártan tartása szintén ajánlott.

Az odafigyelés és az óvatosság az ország teljes területén elengedhetetlen, hiszen a vírus vadmadarak közvetítésével bárhol megjelenhet.

Kiemelten fontos a házi és a vadon élő madarak közötti közvetlen vagy közvetett érintkezés lehetőségének minimálisra csökkentése. A baromfit zárt helyen kell etetni és itatni, a takarmányt és az almozásra használt anyagokat pedig vadmadaraktól védett helyen kell tárolni. Gondoskodni kell a telepekre történő be- és kilépés szabályainak betartásáról, a megfelelő személyi és tárgyi higiéniáról, valamint a fertőtlenítés következetes alkalmazásáról.

Betegségre gyanút adó tünetek vagy szokatlan elhullás esetén haladéktalanul értesíteni kell az állatorvost. A járványvédelmi előírások betartása az ország teljes területén kötelező, és kulcsfontosságú a megelőzés szempontjából.

További infromációk a madárinfuelnzáról alább olvashatók:

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik