Közélet

Gyerekkori barátnőjével végzett a forráskúti fiú

A gyilkos meg akarta erőszakolni áldozatát, de a fiatal anya ellenkezett.

Gyerekkori barátja ölte meg azt a 22 éves lányt, akinek a holttestére a napokban bukkantak Forráskúton – írja a Bors. „Vivien és Laci gyerekkoruk óta barátok, de ennél sosem volt több közöttük” – mondta a fiatalok egyik ismerőse. A neve elhallgatását kérő nő szerint gyakran lehetett Lászlót és Vivient együtt látni, sokszor együtt sétáltak a lány kétéves kisfiával, rokonaik is jó viszonyt ápoltak. Mindketten párkapcsolatban éltek.

A helyiek úgy tudják, hogy pénteken az áldozat bölcsődébe vitte kisfiát, érte viszont már nem ment el. A lány édesanyja jelentette az eltűnést. Hamarosan a rendőrség egy, a fiú lakásához tartozó melléképületben talált rá a holttestre. A gyanúsított beismerő vallomást tett.

A Blikk úgy tudja, a fiatal anyát kegyetlenül összeverte gyilkosa, testén több nagy kiterjedésű sérülést találtak. A 21 éves  gyanúsított beismerte, hogy ő a tettes, ám az indítékokkal kapcsolatban nem adott értékelhető választ, de vélhetően meg akarta erőszakolni áldozatát. „A rendőrorvos talált erre utaló nyomokat, azonban az igazságügyi boncolás deríti majd ki, mi is történt valójában” – mondta a lapnak Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik