Forma-1

Forma-1: végleges a szakítás, Ocon már nem vezet a szezonban

Esteban Ocont többet már nem látjuk a Haasban.
Clive Mason/Getty Images
Esteban Ocont többet már nem látjuk a Haasban.
Esteban Ocont többet már nem látjuk a Haasban.
Clive Mason/Getty Images
Esteban Ocont többet már nem látjuk a Haasban.

Eldőlt, hogy Esteban Ocon már nem ül autóba többé a Forma-1-es Haas csapatában. A francia versenyző vitába keveredett a vezetőséggel a Mexikói Nagydíj hétvégéjén, így Mexikóvárosban Hirakava Rjó ült a helyére, aki újoncként végül pontszerző helyen zárt.

A Haas bejelentette, hogy Brazíliában egy másik újonc, a hazai közönség előtt bemutatkozó Rafael Camara versenyez majd.

Az már korábban eldőlt, hogy Ocon nem marad a következő szezonra és a helyét épp Camara veszi át.

„Tájékoztattuk Esteban Ocont, hogy a jelenlegi szezonban nem tér vissza versenyzői ülésbe. Az ilyen döntések sosem könnyűek – ahogyan ez Mexikóváros esetében is történt –, ám akkor is, és most is úgy ítéljük meg, hogy ez határozottan a csapat jövőbeli érdekeit szolgálja. A csapat és Esteban között lezajlott egyeztetések részletei belső ügynek számítanak, és továbbra is tiszteletben tartjuk az ilyen, zárt ajtók mögött zajló megbeszélések bizalmas jellegét” – mondta a csapatvezető, Komacu Ajao.

Camara jelenleg vezeti a Forma-2-őt, és a motorsport.com cikke szerint „kiváló benyomást tett a Haasra a zártkörű teszteken”, ezért kap lehetőséget arra, hogy a tervezettnél korábban kezdje meg F1-es pályafutását.

Az még nem dőlt el, hogy Brazília után a szezon hátralévő részében Hirakava vagy Camara versenyez a Haasban.

Kapcsolódó
Lewis Hamilont szerint problémák vannak Leclerc hozzáállásával.
„Győzelem vagy halál, vagy én nyerek, vagy egyikünk sem” – Lewis Hamilton kiakadt a csapattársa miatt
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője szerint csapattársának, Charles Leclerc-nek a mentalitásával komoly gondok vannak.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik