A mai ember számára minél exkluzívabb egy utazás, annál értékesebb. Már nem elég „csak” eljutni Ausztráliába, azt bárki megteheti, akinek van rá pénze. Együtt kell úszni a cápákkal – de persze acélketrecben, nehogy valamelyiknek gusztusa támadjon ránk. A modern kaland egyik paradoxona éppen ez. Határt akarunk átlépni, de kontrollált körülmények között.
Meg akarjuk érinteni a vadont, de úgy, hogy azért ne legyen túlzottan vad, és este a szállodában hideg legyen a sör. Így lesz az érintetlen természetből úti cél, a vadon élő állatokból élménytermék, az ijedelemből programpont. Ürge-Vorsatz Diana klímakutató, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének, az IPCC-nek alelnöke szerint ez az ellentmondás feloldhatatlan.
– Nem lehet összeegyeztetni a mai emberek utazás iránti vágyát, azt, hogy egyre extrémebb helyekre akar eljutni, azzal, hogy mindez fenntartható legyen – mondja. – Nemcsak a globális turizmus ökológiai lábnyomáról van szó, hanem arról is, hogy tönkretesszük azokat a szép dolgokat, amelyeket látni szeretnénk. Az nem működik, hogy nyolcmilliárd ember mindent megnézzen.
Turisták tízezrei az Antarktiszon: meddig bírja a jégvilág?
A Covid-járvány után a nemzetközi turizmus rövid idő alatt újra a régi volt. Az ENSZ turisztikai szervezetének adatai szerint 2024-ben már ismét nagyjából annyian utaztak külföldre, mint a járvány előtt: világszerte mintegy 1,4 milliárd nemzetközi turistaérkezést regisztráltak.
Ez azt is jelenti, hogy egyre több távoli, sérülékeny, nehezen regenerálódó hely kerül fel a globális turizmus térképére. Ami tegnap még „a világ vége” volt, ma már standard ajánlat, bakancslistás célpont. A kalandturizmus legnagyobb ellentmondása, hogy sokszor éppen azt terheli meg, amiért útnak indulunk.
A Nature Communications tudományos folyóirat 2024-es kutatási becslése szerint a turizmushoz kapcsolódhat a világ üvegházhatásúgáz-kibocsátásának 8,8 százaléka (5,2 gigatonna szén-dioxid-egyenérték). Vagyis az utazás nem pusztán magánügy és élmény, hanem immáron éghajlati tényező is.
Ez a cikk eredetileg a Nők Lapja nyomtatott magazinjában jelent meg, és most a 24 Extra kínálatában is olvasható.
A Nők Lapja a női nézőpontoknak és a sokféle élettapasztalatnak ad teret: személyes történetekkel, elmélyült interjúkkal és hiteles riportokkal segít megérteni önmagunkat és a körülöttünk változó világot. Kultúráról, kapcsolatokról, egészségről és társadalmi kérdésekről írunk kíváncsian, érzékenyen, közérthetően. Hiszünk a jó történetek erejében és abban, hogy egymás megismerése közelebb visz a saját válaszainkhoz is.
Nők Lapja – történetek, amelyek összekötnek: noklapja.hu
Erre különösen erős példa az Antarktisz. Sokáig a hozzáférhetetlenség szimbóluma volt, ma pedig már az expedíciós turizmus egyik frekventált célpontja. Az Associated Press által idézett adatok szerint 2024-ben több mint nyolcvanezer turista lépett partra a kontinensen, további harminchatezren pedig hajóról nézték a jégvilágot. Alig több mint egy évszázada még ember sem járt a Déli-sarkon.
– Én is nagyon vágynék az Antarktiszra – mondja Ürge-Vorsatz Diana.
Biztos vagyok benne, hogy csodálatos hely. Csakhogy közben egy rendkívül törékeny ökoszisztémáról van szó. Már a mostani látogatottsága is extrém terhelést jelent, de ha oda elkezdenek tömegesen érkezni az óceánjáró luxushajók, annak beláthatatlan következményei lesznek.
A klímakutató ugyanakkor nem tagadja, hogy egy ilyen út akár szemléletformáló is lehet.
– Elképzelhető, hogy azok közül, akik eljutnak oda, tízből legalább három ember valóban megérti, mit jelent az éghajlatváltozás. Ha például kötelezővé tennék számukra, hogy az utazás előtt nézzenek végig többórányi, klímaváltozásról és a lehetséges cselekvési módokról szóló ismeretterjesztő anyagot, talán más szemmel érkeznének meg. Talán jobban felfognák, hogy ez a világ mennyire gyorsan olvad, sérül és tűnik el.

Hogyan utazhatunk úgy, hogy közben kevésbé ártsunk a természetnek?
Ha már tudjuk, milyen árat fizethet a természet a bakancslistás álmainkért, felmerül a kérdés: lehetséges egyáltalán úgy felfedezni a világot, hogy közben ne éppen azt veszélyeztessük, amiért útnak indultunk?
