Ázsiai vendégmunkások könnyített behozatalát, közpénzből finanszírozott infrastruktúrafejlesztést és dolgozói képzéseket, és újabb potenciális gyárterületek Debrecen körzetében való kijelölését vállalta a Fidesz-kormány a kínai CATL felé – derül ki a Tárkányi Zsolt tiszás országgyűlési képviselő által nyilvánosságra hozott szándéknyilatkozatból, melyet a képviselő bejegyzésében osztott meg a nyilvánossággal.
Zöld lámpát adtak volna a bővítésnek is
A dokumentumot Magyar Levente, a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára írta alá még 2022-ben. Annak idején ez nyitott utat a kínai akkumulátorgyár debreceni megvalósítása előtt.
A dokumentum alapján az önkormányzat, miután megszerezte az érintett telkeket a magántulajdonosoktól, vállalta, hogy saját költségére előkészíti és értékesíti a területet a CATL-nek.
A nyilatkozatba beleírták azt is, hogy „a CATL nem köteles a telekáron felül semmilyen díjat vagy költséget viselni”.
Munkásszállás, képzéstámogatás, vasúti fejlesztés közpénzből
A munkaerő zavartalan behozatalát is garantálták: a bevándorlási és más hivatalokban ügyfélkapcsolati munkatársak segítették a minél gördülékenyebb ügyintézést. A CATL tervei szerint hosszú távon, tartósan 1000-2000 körüli EU-n kívüli munkavállalóre lett volna szükségük a termeléshez.
A nyilvánosságra hozott dokumentum szerint az önkormányzat bérlakásokat is kialakított volna ezen munkavállalók számára. De a dolgozók képzéseit is a közpénzből finanszírozták volna: képzésenként legfeljebb két millió eurót forintot, vagy dolgozónként legfeljebb 5 ezer eurót ígértek – írja Tárkányi.
Felmerült a vasúti infrastruktúra fejlesztése is.
A térség parlamenti képviselője szerint az ismertetett dokumentumot éveken keresztül eltitkolta a Fidesz-kormány.
Tárkányi Zsolt kiemelte: vége annak az időnek, amikor bizonyos beruházások „VIP-státuszt” élvezhettek. Egyetlen gyár sem szívesen látott vendég Magyarországon, ha nem tudja vagy nem akarja betartani a szabályokat.
