Közélet

Rétvári szerint nem jogfosztás az, ha a tanárok nem mondhatnak rosszat a munkáltatójukra

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Több pedagógus, diák és ellenzéki politikus is a Belügyminisztériumnál kezdte a hetet, ahol ülősztrájkkal demonstráltak a kormány által belengetett státusztörvény ellen. Ha hallgatták is, őket bizonyára nem nyugtatta meg Rétvári Bence, aki néhány nappal korábban a közmédia 48 perc című műsorában beszélt hosszan a státusztörvényről és a pedagógusok helyzetéről.

A belügyi államtitkár a műsorban azt mondta, a kormány azért vezényelné ki a közalkalmazotti státuszból a pedagógusokat, mert az egészségügyi dolgozóknak is lett egy saját jogállása (ez az egészségügyi szolgálati jogviszony), úgy voltak vele, hogy a pedagógusoknak is létre kell hozni egy külön köznevelési jogviszonyt, hiszen mégiscsak van 170 ezer tanár az iskolákban.

A státusztörvényt sok vita övezi, de ezt még nem nyújtották be a parlamentnek, egy törvénytervezet tervezetéről van szó

– mondta Rétvári a tiltakozásokkal kapcsolatban.

Amikor az átvezényelhetőségről kérdezték (vagyis arról, hogy a törvény értelmében a tankerület bármelyik iskolába vagy óvodába átküldheti a tanárt akár kilenc hónapra is), Rétvári azt mondta, most is van olyan szabály, ami lehetővé teszi, hogy a pedagógust elküldjék egyik iskolából a másikba, és ezzel nincs is semmi baj, mert szerinte a gyerekek érdekét kell nézni.

„Mi is a gyerek érdeke? Az, hogy a tanár utazzon az osztályhoz, vagy az osztály utazzon a tanárhoz?” – tette fel a kérdést, hozzátéve, hogy szerinte inkább azt az egy szem pedagógust kell „megmozgatni”, sem mint a rábízott 20–30 gyereket.

Az államtitkár szerint most sztrájkolnia is könnyebb egyébként a pedagógusoknak, hiszen minden adott ahhoz, hogy a tanárok rugalmasan megoldják, hogy a sztrájk ideje alatt éppen ki vigyázzon a gyerekekre. A státusztörvény egyik legvitatottabb eleméről, a véleménynyilvánítás szabadságáról pedig azt mondta, szerinte nincs szó jogfosztásról. A jelenleg érvényben lévő törvény nem korlátozza a szólásszabadságot, a státusztörvény értelmében ugyanakkor a pedagógusok munkaidejükön kívül sem kritizálhatnák a hatalmat. Hogy ezt be is tartsák, a munkáltatók átvizsgálhatnák a dolgozók telefonját és számítógépét is. Rétvári ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a piaci világban sem veszi ki magát jól, ha valaki a munkáltatójára nézve kedvezőtlen dolgokat mond.

A sztrájkra visszatérve azt mondta, úgy látja, ez a kérdés rettenetesen megosztja a szülőket, akikkel szintén konzultáltak a témában. Az államtitkár szerint ebből az rajzolódott ki, hogy a szülők számára az a legfontosabb, hogy a gyerekük biztonságban legyen, oktassák, neveljék, illetve, hogy sokan nem akarnak politikai állásfoglalást tenni azzal, hogy beviszik-e az iskolába a gyereküket vagy nem, már pedig ez most már szinte erről szól.

A béremeléssel kapcsolatban pedig elhangzott, hogy a tanárok bére alacsony, azt valóban emelni kell, különösen a pályakezdőknél és a jobban teljesítőknél. Rétvári itt hozzátette, hogyha megérkeznének az uniós források, akkor

 holnaptól 561 ezer forint, januárjától 681 ezer forint lenne a tanárok átlagbére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik