Hogyan lopjunk okosan?

Váncsa István: ÉLET – Családi kör

Érzelmektől átitatott levelet fogalmazott a Parlamentközi Szövetség a Kleptokrácia Ellen (Inter-Parliamentary Alliance against Kleptocracy, röviden IPAK) nevű szervezet, a levél tárgyát nyilván mindenki azonnal kitalálja, de a biztonság kedvéért mégis ideírjuk. Vezérünket emlegetik benne, mint a földkerekség egyik legnagyobb élő kleptokratáját, ami ránk nézve hízelgő is lehetne akár, de mégsem az, minthogy tévedésen és fogalomzavaron alapul.

Súlyos korrupcióról és állami források ellopásáról szól a levél, s e ponton máris támadhatnak kétségeink. Ha az aláírók némi időt szakítanának arra, hogy a magyarországi illiberalizmus ideológiai alapvetését legalább futólagosan áttekintsék, akkor maguk is képesek volnának belátni, hogy a korrupció nem bűncselekmény, hanem az illiberális állam létezési módja, ahogy ez nálunk explicit módon kimondatott. És ha már megerőltetik magukat szellemileg, akkor azon is eltűnődhetnének, hogy lehet-e vajon forrást ellopni, nem feltétlenül államit, akármilyet. A válasz egyértelmű. Nem igazán. Legjobb esetben is csak a vizüket, olyképpen, ahogy Héraklész az Alpheiosz és a Péneiosz folyókat Augiász istállóján köztisztasági célzattal ideiglenesen átvezette.

Losoncz Miklós: Olaszország: kivételes gazdasági megújulási lehetőség kérdőjelekkel

Mandátumának február 3-i lejárta előtt az olasz parlamenti pártok hosszas vita és időnként komédiába forduló jelölési procedúra után sem tudtak megegyezni a nyolcvanéves Sergio Mattarella köztársasági elnök utódjáról. Szükségmegoldásként január végén meggyőzték a jelenlegi elnököt, hogy – ezzel ellentétes korábbi szándéka ellenére – maradjon hivatalában még egy ciklus erejéig. (Részletesen lásd: Magyar Péter: Olasz elnökválasztás – a pártok csődje, ÉS, 2022/5., febr. 4.) E megoldás hozadéka, hogy így sikerült átmenteni a 2021. február 13-án alakult sokpárti nemzeti egységkormányt. Ennek feladata azoknak a feltételeknek a megteremtése, amelyek az Európai Uniónak a koronavírus-járvány következményeit felszámolni hivatott újjáépítési alapjából Olaszországnak előirányzott pénzügyi források folyósításához szükségesek. A nagymértékben megosztott pártok támogatottságát élvező, az említett közös cél elérését követő technokrata kormányt a kiemelkedő nemzetközi és hazai tekintélynek örvendő, az EU és a közös pénz mellett elkötelezett Mario Draghi miniszterelnök, az Európai Központi Bank volt elnöke tartja össze. A koronavírus-járvány leküzdésére kapott jogosultságokra és az óriási parlamenti többségre (a szélsőjobboldali Olaszország Testvérei kivételével minden párt támogatja) támaszkodva a kormányfő elméletben rövid időn belül végrehajthatja, illetve törvénybe iktathatja az elképzeléseit.

Mellár Tamás: Hogyan lopjunk okosan?

Az ellenzék és főképpen annak vezetője, Márki-Zay Péter visszatérően azzal vádolja a Fidesz-kormányt, hogy lopnak. Erre reagálva Orbán Viktor a február 4-ei rádiós interjújában azt mondta, hogy épül az ország, a nemzeti vagyon nő, felépülnek a dolgok, s ezért „ha igaz lenne, amit a baloldal mond, hogy lopunk, nem ez lenne”, a sikeres fejlődés cáfolja a korrupciós kritikákat. Miközben ezt mondta, elfeledkezett arról, hogy éppen ő adatta ki a kormányrendeletet, amelyben befagyasztotta az egyre szaporodó szegény emberek ünnepi eledelének, a csirke farhátnak az árát. Ez felér egy beismerő vallomással, hogy mégsem mennek olyan jól a dolgok, mint ahogyan azt állítja. De ne érjük be ennyivel, ássunk egy kicsit mélyebbre.

A kormányzati értesítések arról nemigen tudósítanak bennünket, hogy mi a helyzet a fogyasztási színvonal felzárkózásával. Itt már kevésbé rózsás a helyzetünk, hiszen az egy főre jutó fogyasztás Magyarországon az európai uniós átlaghoz képest az elmúlt években csak 65-67 százalékos szinten volt, s ezzel a sereghajtók között vagyunk Horvátországgal és Bulgáriával. Érdemes felidézni, hogy 2009-ben az egy főre jutó GDP-nk az EU-s átlag 65 százalékát, fogyasztásunk pedig 62 százalékát érte el. A két érték közötti rés mindössze 3 százalékpont volt, míg a Fidesz-kormányok időszakában a rés 6-7 százalékpontra bővült. 2020-ra némileg javult a helyzet és a rés már „csak” 5 százalékpontos (74 százalékos GDP és 69 százalékos fogyasztás), de ez vajmi kevés, mert még így is csak utolsó előttiek lettünk Bulgária mögött az Európai Unió országai között.

Szűcs R. Gábor: Magyar az adu? – Választások éve Szlovéniában

Mi történik, ha Janša nem ismeri el a választási vereséget?

– teszi fel a kérdést a Necenzurirano internetes portál szemleírója. Már maga a felvetés is megdöbbentő, hiszen Szlovénia történetében ez még soha föl sem merült. Most az Alkotmánybíróság kritikájával kezdődött. Elsőként Jurij Toplak neves alkotmányjogász bírálta a testület munkáját, mondván, a COVID idején a bírák a nappalijukban, fotelben ülve négy beadványból elolvasnak kettőt, de mind a négyről határoznak. Janša is hozzátette a magáét: „botrányos, hogy az Alkotmánybíróságon némelyek el sem olvassák azokat az ügyiratokat, amelyekről döntenek”. Toplakot ezután jutalmul a Telekom Slovenije felügyelő bizottságának elnökévé nevezték ki. Miután a vitás kérdésekről az Alkotmánybíróság dönt, a testületet ért vádak többek szerint akár előjátéknak is tekinthetők ahhoz, hogy az SDS nem ismeri el az esetleges választási vereséget.

Az Országos Választási Bizottság (Državna volilna komisija, DVK) elnöke 2011 óta Dušan Vučko, a politikából kiesett liberális LDS volt parlamenti képviselője, aki ráadásul 2022 januárjában Tina Hrastnik baloldali elkötelezettségű újságírónőt nevezte ki a DVK kommunikációs igazgatójának. Ezzel újabb ürügyet szolgáltatott ahhoz, hogy Janša, baloldali ármányra hivatkozva, kétségbe vonhassa a választások eredményét. A szlovén sajtóban fölvetődött a washingtoni Capitoliumot megrohamozó bandák rémképe, mint lehetséges fejlemény. Lehet, Szlovéniára is érvényes Orbán Viktor elhíresült mondása: „bármi megtörténhet.

Kovács Zoltán: Öt-hat magyar összehajol

Nem tartozom azok közé, akik másról sem beszélnek, mint hogy az ellenzék mennyire béna, meg hogy nem csinál semmit, most sem ezt mondom, de azt igen, hogy ez a döntés már megint valahol pártirodák mélyén, pártalkudozás eredményeként születetett. Nem hallottam arról, hogy a három jelölt-jelölt, Iványi, Róna és Elek közül bárkit is meghallgatott volna bármilyen ellenzéki grémium, inkább valószínűnek tartom, hogy megint valami folyosószegleti találkozón eshetett szó arról, hogy az épp arra járó lehetne akár köztársasági elnök is. Iványi és Elek egy hete még nyilatkozott esetleges jelöléséről a televízióban, Rónát ott sem láttam, ő feltehetően Oxfordban várta a telefonhívást. Ebben a jelölésben az a legbántóbb, és politikailag mindenképp hiba, hogy az ellenzék a saját maga által meghirdetett és eddig többé-kevésbé következetesen képviselt nyitottságot vette semmibe. Nyilván előbb-utóbb kell valamiféle közös álláspontot találni, de ha az ellenzéki pártvezetők eddig többek között azzal tartották magukat különbnek – teljes joggal – a magukba száradt fideszes pártkádereknél, hogy ilyen ügyeket megosztanak támogatóikkal, sőt, a teljes nyilvánossággal, akkor most épp ennek mondtak ellent. Nem hiszem, hogy a múlt hónapokban szerzett szimpátiáról olyan könnyen lemondhatnának.