Fogához veri a közgarast

Klaniczay Péter: A bresciai hiéna esete a Citadellával, avagy csóválja-e még a kutyát a farka

Tévedés ne essék. Egész biztos ráfér a Citadellára az alapos felújítás és a méltó használati funkció kialakítása, de a korábbi ötletpályázatra is alapozva, újabb megbízói instrukciók alapján napvilágra került látványtervek valami egészen más irányba terelik a Gellért-hegy tetejének jövőbeni képét. Bár a látványtervekről megszokhattuk, hogy közel sem a tényleges végeredményt mutatják (mint a vizes vb. helyszínének Duna Arénaként átépült egykori Dagály-fürdő esetében), de kevés a remény, hogy mégsem fognak hosszában-keresztben lebontásra kerülni az erőd lényegét jelentő eredeti falszakaszok. Sőt még egyéb „újdonság” is megjelenhet az együttesben.

Az észak-olaszországi Lombardia tartomány roppant nagy múltú történelmi városa, Brescia feletti dombon a többször átépült erőd 1849-ben – s minő véletlen: pont a mi Haynau tábornokunk által vezényelve – gyászos szerepet játszott a helyi hazafiak ellenállásának letörésében. Ezért talán joggal utálhatnák a helyiek és kifogásolhatnák mai használatát (közpark, múzeum és kulturális központ), valamint az odavezető zegzugos utak sem teszik átláthatóvá (hiszen egy erődről van szó). Emiatt jobb megközelítésére és kihasználására derék építészek és tájtervezők mindenféle bontásokkal tehetnék egyszerűbbé a turisztikai látványosságok iránt fogékony siserahad vonulási útját. Azt hiszem, megköveznék nemcsak a tervezőket, hanem a nagy attrakciót ígérő élménycentrum és közönségvonzó desztináció kiötlőit is.

De akkor mi van idehaza? Sajnos valami egészen más. Van ugyan egy erőd a város felett, ami az elmúlt hetven évben mindig műemléki besorolást kapott, s abból is a legmagasabbat, vagyis jelenleg kiemelten védett műemlék. Persze ez azon túl, hogy rögzítve van a környezeti hatástanulmányban is (Juglans Nigra Mérnöki Iroda Kft. Székesfehérvár), számukra nem sokat jelent, hiszen azt írják, hogy a bontásokkal a terület átjárhatóbb és élhetőbb lesz, valamint hogy az ez által előidézett környezeti és tájesztétikai károk nem lesznek jelentősek. A műemléki kárról nem beszélnek, mert valószínűleg ezt nem is értik/érzik.

dr. Balkányi László: A COVID-19 magyar fekete doboza

Ha én külföldi epidemiológus lennék, lehetne az a dolgom, hogy különböző országok járvány adatait elemezzem, megértsem a sajátosságokat, megértsem a különbségek okait. Ehhez, indulásképpen, arra lenne szükségem, hogy pl. ismerjem az ország demográfiai adatait, a lakosság egészségállapotát, járványügyi rendszerét, az egészségügy kapacitását, tartalékát. Egy új járvány, egy új kórokozó esetén igy lenne esélyem, hogy a járvány alakulását átlássam, más országokkal összevessem. Nem „fekete doboz” tehát egy járvány sem, annak kezdetén inkább talán (sötét-)szürkének mondható, ismert és ismeretlen paraméterekkel dolgoznak a szakemberek, még egy teljesen új kórokozó, új járvány esetén is. Így volt ez nálunk is. A járvány előrehaladásával általában egyre több adat gyűlik, fakul a doboz szürkesége, átláthatóbbá válik a helyzet.

Vannak kivételek. Magyarországról, ahogy a járvány zajlott, egy rövid, valamelyes javulást követően nemhogy egyre több, hanem egyre kevesebb adatot kapott a nemzetközi szakmai közösség. Nemzetközi összehasonlításban kevés a teszteredmény, a fertőzések /megbetegedések súlyossági és területi eloszlásáról közzétett adatok ismerhető részletessége messze elmaradt a környező országoktól. Egy ígéretes országos reprezentatív vizsgálatot követően elmaradt a tervezett második majd harmadik felmérés. A második hullám idejére megszűnt a vírus RNS szekvencia vizsgálatok korábban is korlátozott nyilvánossága, a cikk írása idején pl. nem lehet tudni, hogy megjelent-e az újabb indiai variáns az országban. A Hatóság megtiltotta a kórházak számára a kezelések eredményességéről szóló számadatok közlését. A szakmai autonómia ezt nem tűrte és nyilvánosságra kerültek megdöbbentő számok. Hosszú hetekig a kollégák minden hősies erőfeszítése ellenére, nagyobb részt a kapacitások szűkössége miatt az intenzív osztályokon kezeltek 80-90%-a meghalt – hasonló vagy fejlettebb országokban az érték 30-60 százalék között mozog, kivéve a nagyon súlyos egy-két krízis hetet pl. Lombardiában és New Yorkban, az első hullám idején.

A második hullámban Magyarországon gyorsan emelkedett a súlyos betegek, majd a halottak száma, a korlátozó intézkedéséket követően egy rövid enyhülést után a harmadik hullám még magasabbra csapott. A külföldi epidemiológus számára a doboz fekete lett.

Gadó Gábor: Tizenkét cédula (Kis János: „Szabadságra ítélve” című könyvét olvasva)

Tizenegyedik cédula: Kis Jánost, a CEU politikai filozófiát oktató professzorát „tanári krédójáról” kérdezik beszélgetőtársai. Ő válaszában Márkus György „alapos elemzésen” nyugvó véleményalkotási módszerére emlékeztet, amely szerint, ha egy állítást „(…) vonzónak találunk ne bólintsunk rá elhamarkodottan, hanem kritikus szemmel vizsgáljuk át a premisszáit, azokat is, amelyeket a szerző elmulasztott kifejteni;”. Ha viszont nem rokonszenvezünk egy elgondolással, „(…) akkor a lehető legnagyobb jóindulattal próbáljuk meg rekonstruálni az érveket, amelyek a tézisét igazolnák, és ezekkel vitázva próbáljuk cáfolni”. (685. o.)

Az etikus gondolkodás, miközben nem jelenti azt, hogy barbár akarnokok törekvéseit megértéssel kellene fogadnunk, megóvhat minket attól, hogy elveszítve az önkritika képességét, végül magunk is barbár akarnokokká váljunk.

Váncsa István: Fogához veri a közgarast

Nem tetszik az Antall József Tudásközpontnak (a továbbiakban Köz­pont vagy alapítvány) az a szép, hosszú elemzés, amelyet róla a Di­rekt36 most vasárnap közölt. Saját honlap­ján sajtóperekkel fenyegető­zik és különféle sületlenségeket hord össze ahelyett, hogy a publikációt szépen megköszönné és örülne neki. Ko­rábban a kutya se tudta, hogy az alapítvány egyáltalán a világon van, kivéve talán azokat, akik az évi egymilliárdhoz közelítő kormányzati tá­mogatást átutalják, meg persze az alkalmazottait, akik hol kapnak fi­zetést, hol nem, de erről majd ké­sőbb.

A Központ egyébként többé-kevésbé Antall Péterrel azonos, bár szerepet kap benne a felesége, mint igazgatóhelyettes, továbbá a só­gornője is. Nem nagy a család. A feleség két vállalkozása szer­ződésben áll az intézménnyel és annak elért sikereiben nyilván orosz­lánrésze van. Ahogy minden bizonnyal rendkívüli fontossággal bírnak azok a hosszú és kimerítő külföldi utak is – évente legalább tizenöt-húsz –, amelyekre az alapítvány kiterjedt nemzetközi kapcsolatrend­szerének ápolásához van szükség. Természetesen nem lehet elvárni a Központ­tól, hogy egy szál magában bolyongjon a földtekén föl s alá, hitvese e nehéz órákban is mellette van és minden erejével támogatja. Hogy csak egy példát mondjunk, ausztráliai körútja során el kellett látogat­nia Kurandába is, ez többek között csaknem nyolc kilométernyi drótkö­télpályás utazást jelent a világ legrégibb esőerdeje, a benne zú­gó víz­esések és effélék fölött. Már ez is vérfagyasztó élmény, de sem­mi ah­hoz képest, hogy a végén koalát kell ölelgetni a Koala Gardens­ben, ek­képpen demonstrálva azt az aggodalmat, amelyet a Központ a biodi­verzitást fenyegető veszélyek folytán érezni szokott.