Közélet vélemény

Kipcsakok és politikai veteránok országa vagyunk

Türkök után kipcsakok – a kormányfő Keleten. Miért nyert Karácsony? Polgárháború az Egyesült Államokban? Ki a kormánypárti felelős a vereségért? Írások az Élet és Irodalom legújabb számából.

Széky János: Törökülésben

A Török Nyelvű Országok Együttműködési Tanácsa, amit nálunk röviden Türk Tanácsnak hívnak, ülést tartott Bakuban. Bár Magyarország nem török nyelvű ország, megfigyelőként ott volt a magyar delegáció is. Orbán Viktor, talán, hogy indokolja jelenlétét, elmondta, hogy

sok magyarban van kipcsak vér,

a kipcsak vérű magyaroknak van önkormányzatuk, majd – mintegy zavarában megigazgatva inggallérját – közölte, hogy „Nazarbajev úr elnöke a mindenkori magyar kipcsak törzseknek is, és minden évben küldünk neki üzenetet, amikor a kipcsakok éves gyűlése van Magyarországon.

Mi ez?

Hetente egy-egy részletet mutatunk az Élet és Irodalom legújabb számából. Ha tetszik, az írásokat elolvashatja a www.es.hu oldalon vagy a péntekenként megjelenő lapban.

A bakui videót idehaza önfeledt kacaj fogadta, pedig tulajdonképpen, logikailag minden szava igaz. A kunok egy Kárpát-medencébe – illetve a mai Románia és Moldova területére – vetődött török, ezen belül nyugati kipcsak csoport voltak, sok magyarban van tehát kipcsak vér, és bizonyos értelemben önkormányzatuk is van, ideszámítva a Bács-Kiskun és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlést. Magyarországon ugyan néhány száz éve nincsenek kipcsak törzsek, de ha bármikor lennének, Nurszultan Nazarbajev nyugodtan lehetne a mindenkori elnökük.

Csizmadia Ervin: Miért nyert Karácsony?

Figyelve Karácsony mozgását, én úgy vélem: az a program, amit kifejtett, az az attitűd, amelyet képvisel, azt mutatja, érzékel valamit ebből a „történelmi” kreativitásból, látja, hogy a Fidesz a sikereit nem csupán csak machinációval és a demokratikus normákon való túllépéssel érte el, de vannak itt más tényezők is. Csakis ezzel a belátással magyarázható, hogy volt elég merész, és stratégiájának kidolgozásakor épített arra a tudásra, amelyet a Fideszről szerzett (az ellenzék gépezetszerű működése, a budapesti emberek nevében való fellépés, történetmesélés stb.).

Véleményem szerint az volt a legfontosabb újdonság ebben a kampányban, hogy a főpolgármester-jelölt „olvasta” a kormánypártot, viszonyba állította magát vele, s nemcsak elhatárolódott, hanem nyilatkozataiban valamelyest ott bujkált és időnként ki is fejeződött a sokszoros választási győztes iránt mutatott valamiféle tisztelet is. A tisztelet pedig már csak azért is fontos, mert nélküle főváros és kormány új típusú együttműködése nem több frázisnál vagy üres vágyálomnál. Karácsony mert „más lenni”, mint az eddigi ellenzék, s tanult a kormánypárttól. A tanulóképesség a politikusi lét alapja, természetesen vice versa.

Hanák András: Boszorkányüldözés – Impeachment Donald Trump ellen

Akár az elit, akár a nép dönt, sokan egyre melegebbé váló polgárháborútól tartanak.  Akik felismerik Trumpban a boszorkányt, azok – pártállásra tekintet nélkül – nem utasítják el a boszorkányüldözést.  Nem is olyan régen, egy ismert republikánus közíró azzal zárta írását, hogy minden egyes nap, amelyet a maleficus hivatalban tölt, szégyen minden jóérzésű amerikainak.  És ha a szégyen nem eléggé mozgósító élmény és üzenet, akkor minden egyes nap komoly kockázat a nemzetbiztonság és a demokrácia számára. Tehát ezt a boszorkányt üldözni ne féljetek! – mondhatnánk itt Európában.

Hogy mi lesz utána?  Özönvíz?  Talán nem.  De sok rom, trágya és szemét.  Amely eltakarításához több özönvízre lesz szükség.

„A múlt mérge bűzlik körülöttünk” – Végel Lászlóval Károlyi Csaba készített interjút

Végel László különleges kötetet jelentetett meg a könyvhétre. A Temetetlen múltunk remek önéletrajzi regény, vagy ahogyan az író most mondja, autofikció. A poszttrianon-traumás szülők leszármazottai a Tito-rendszer gyermekei lettek, baloldaliként lázadtak szüleik és a kommunisták ellen, majd maguk is csalódtak, még saját lázadásukban is. Végel a kisemberi, paraszti világból jött plebejus ember nézőpontjából írja meg új művében is a sajátos jugómagyar létet: „többnyelvű fattyú lettem”, mondja, aztán leszögezi, hogy „győztünk”, azaz végül „vesztettünk”. Nem túl vidám.

Az Idei irodalmi Nobel-díjasok: Olga Tokarczuk (Pálfalvi Lajos) és Peter Handke (Bombitz Attila)

Bob Dylan jutalmazása után joggal tarthattunk attól, hogy a következő Nobel-díjas egy rapper lesz, jelezve azt, hogy a kurátorok haladnak a korral. De kellemes meglepetésre visszatértek ahhoz a régi szokáshoz, hogy jelentős írókat tüntetnek ki. Bár nyilván nehezítette a döntést a nyugat-európai kis és nagy államok szellemi nyomorúsága, ahová a Nyugat nyelvi elszigeteltsége miatt csak nagy késéssel jutnak el a legkiemelkedőbb közép-európai szellemi teljesítmények, periférikus helyzete miatt pedig nehezen tudja feldolgozni ezeket, a fordítók ezúttal igen gyorsan hozzáférhetővé tették a Jakub könyvei című regényt, amely Olga Tokarczuk egész életművét más dimenzióba helyezte.

Gadó Gábor: Az adó neve

Az önkormányzati választás október 13-án Budapesten is érvényes volt, és az ellenzéki jelölt győzelmével a Tiborcz-adó kampányígéretből valósággá válhat. Ez a körülmény azonban az adó névadójával való jogvitát nem tette okafogyottá. Keresetlevelében az üzleti életben sikeres felperes – a sajtóhíradások szerint – arra hivatkozott, hogy bár „különösebben nem vette zokon a szerinte csak a kampánynak szóló adójavaslatot”, de mivel a Kúria tavaly jogerősen megállapította, hogy nem közszereplő, így azt sem köteles eltűrni, hogy „(…) más politikai célból használja a nevét”. De vajon Tiborcz István „nem-közszereplői” státuszának volt-e jelentősége akkor, amikor Karácsony Gergely azt ígérte, hogy győzelme esetén megadóztatja a közpénzekkel közeli kapcsolatot ápoló vállalkozók tulajdonában álló, kirívóan nagyértékű fővárosi ingatlanokat?

Kovács Zoltán: Belehíztak

Elhitették, hogy a Fideszt nem lehet választásokon megverni, és ennek a hitnek a valószínűsítésében tevékeny szerepelt vállalt az ellenzéki sajtó jónéhány – amúgy nyilvánvalóan jószándékú – embere. Ugyan miért lenne ez így? A Fidesz struktúráját és belső hatalmi rendszerét tekintve a késő Kádár-kort idézi.

Tetején a minden hatalmat gyakorló első titkárral, itt most: elnök. Aztán a politikai bizottság néha-néha megnyekkenő kegyeltjei, itt most: az egykori szobatársak.

És persze, a kongresszus. 1985-ben még elsöprő győzelem a Kongresszusi Központban meghirdetett „új növekedési pályával”, majd nagyjából három év múlva recsegni kezdett az épület, aztán maga alá temetett mindent, pártot, pártvezetőt, az egész rendszert.

Lehet ezt lassítani ingyenkrumplival és a néhányezer forintos ilyen-olyan utalványokkal. Ideig-óráig hatni tudnak a szegénységben élőkre, bűnösen feledtetve velük, hogy többek között épp a kormány őket semmibe vevő politikája miatt szegények. A politikai aggkor biztos jele, hogy helyzetbe kerülnek a veteránok. Ugyan mondja már meg valaki, hogyan gondolhatta Orbán, hogy a mindig is rosszul és nehézkesen beszélő Kósa Lajos alkalmas választási kampányfőnök lehet? Ez a döntés aztán végképp nem Borkai sara, hanem felvezet a pártelnökig.

Szponzorált tartalom

A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.