Szeptember végén mérgező gáz került a levegőbe Sajószentpéteren. Az eset tisztításra váró tartályok átfejtése közben történt, amikor a vízzel érintkező anyag reakciója miatt sósavgőz keletkezett. A polgármester azzal nyugtatta a lakosságot, hogy a levegőben felhígult a káros anyag. Történt ez 2019-ben, az önkormányzati választás előtt azon a településen, amely az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat listája szerint az egyik legszennyezettebb levegőjű magyar város. Februárban nem volt javasolt huzamosabb ideig a szabadban tartózkodni, mert a veszélyes levegőminőség esetén már az egészséges lakosság körében is légzőszervi tünetek jelentkezhettek, mégis az elmúlt időszakban kevesen voltak, akik úgy akartak mandátumot szerezni Sajószentpéteren, hogy a szennyezés csökkentését ígérték.
Ami kicsiben nem működik, az országosan se hat igazán. A főpolgármesteri kampányban minimálisan hallhattunk olyan, a zöldek által évek óta képviselt és felépített ügyekről, amik mellett a magát ideológiailag zöldnek tartó Karácsony Gergely is kiállt. A ciklus második felét elvitte például a Liget Projekt elleni tiltakozássorozat, amelyből mára nem maradt szinte semmi, ami hírértékű lenne. Október végén befejeződik az Olof Palme Ház, a Millennium Háza műemléki rekonstrukciója. Manapság egy csepeli erdőről, a város új zöld tüdejéről beszél az ellenzék, és csendben feladta korábbi álláspontját a város másik lélegeztetőjének megvédésre. Lehet, hogy Karácsonynak még jól állt – kormánypárti terminológiával élve – a hippigyanús sátrazók melletti kiállás, de Horváth Csaba karakteréhez ez az üzenet már nem passzolna Zuglóban.
Augusztusban, a kampány kezdetén, mintha még minden a fakivágásokról szólt volna. De erre tudott reagálni a Fidesz és Tarlós István azzal, hogy a finisben minden, a választók hangulatát meghatározó átépítést leállíttatott bizonytalan időre.
Egy átlagos óbudai szavazó például legutóbb egy későnyári csoportos evezés miatt hallhatott a kerület életét több szempontból is meghatározó Római-parti gát kérdésről. A témában a sokadik társadalmi egyeztetés zajlik és Kiss László ellenzéki polgármesterjelölt legalább a programjába illesztette a témával kapcsolatos népszavazás kikényszerítését. Kissnél a kampány végén megjelent a panelprogram folytatása és a békásmegyeri HÉV-vonal zajmentesítése is. A hivatalban lévő Bús Balázs közben esélyes fideszes jelöltnek számít a kerületben a problémák ellenére, és a napokban már azzal riogatott, hogy a pécsihez hasonló „erdőirtást” tervez a Karácsony-csapat egy biomassza-erőmű kiszolgálása érdekében. A regnáló polgármester még azt is évek óta képes folyamatosan megúszni, hogy a kerület területén található „Buda Illatos útja”, az Óbudai Gázgyár, ahol a rekultivációra kiírt közbeszerzések sorra buktak meg. A nem Óbudán, hanem a Ferencvárosban induló Baranyi Krisztina vette a fáradtságot az elmúlt hetekben, hogy a szavazóknak egy rövid videóban bemutassa a gát tövében tapasztalható szivárgást. Csak hogy érzékeljük a probléma jelentőségét, a terület olyan szinten szennyezett, hogy a talaj egy részét a helyszínen kell majd megtisztítani, mert elszállítani is veszélyes lenne.
A magyar politikai rendszer kiszámíthatatlanságát tökéletesen mutatja, mennyire eltérően érnek be a már régóta országosan ismert konfliktusok. Hetek óta forgalomlassító akciókkal próbálják például kikényszeríteni, hogy bezárják a Fidesz által uniós szinten a legmodernebbnek kikiáltott királyszentistváni kommunális hulladéklerakót, ami évek óta bűzlik, nyáron pedig napokig égett még úgy is, hogy szinte folyamatosan locsolták. 2018-ban a tiltakozók konkrét ígéretet kaptak a helyi kormánypárti képviselőtől, ami azóta sem vált valóra.
A tiltakozók többsége a választások előtt azt bizonygatja saját hitelességének erősítéseként, hogy nem pártpolitikai célok vezérlik, csak egy, az életkörülményeiket alapvetően meghatározó problémára keresik a megoldást. Mintha a politika valami eredendően rossz lenne. A hulladékos ügyek közül talán a legdurvább történet Hatvanhoz kötődik. Mint ismert, évek óta a település határában található pernyehányóra hordják – minden későbbi bizonyított hasznosítás nélkül – a főváros szennyvíziszapjának jelentős részét. A hatvaniak szagolják a bűzt, és a város lakóinak csaknem fele aláírta azt a petíciót, amely a telepbezárást követeli. Ennek ellenére az önkormányzati választási kampányban ez a téma alig szerepel.
Az ellenzéki pártok, úgy tűnik, megtanulták, hogy a magyar társadalom politikailag aktív része még mindig nem a környezetszennyezés problémáját tartja meghatározónak, mielőtt szelektál a jelöltek között. Furcsa paradoxon, hogy a „Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan!” jelszó a helyi választásokon kellene, hogy megmutassa leginkább az erejét. Nézegethetjük a különböző uniós felmérések összehasonlításait arról, hogy egyre jobban teljesítünk a klímaváltozás vagy éppen a műanyaghulladékok problémájára vonatkozó érzékenységünk kapcsán, de ezt jelenleg egy ellenzéki szereplő se képes szavazatokra váltani.
Hasonlóan lehetetlen projekt az ellenzéki erősödés a környezetvédelemben, mint amilyen a Paks II. megépítése elleni összes támadás 2014 óta. A paksi bővítés ma egy ellenzéki szavazó számára a korrupció politikai szimbóluma, ami hemzseg a technológiai kockázatoktól és a megtérülésre vonatkozó jogos kétségektől. Mégis ha most tartanánk országos népszavazást az erőmű felépítéséről, valószínűleg akkor is 50 százalék körül lenne azoknak az aránya, akik támogatják a beruházást. Nem is csodálkozhatunk ezen, hiszen a legdurvább, környezetszennyezéssel kapcsolatos hírek legfeljebb két-három napig életképesek a nyilvánosságban. Ahogy a politológusok mondani szokták, kicsit lekezelően: tanítani kell a választókat bizonyos közösségi problémák fontosságának elfogadására, amihez a legfontosabb eszköz a következetesség.
A magyar társadalom tíz éve biztosan egy környezetpolitikailag tompított világban él. Mindez elsősorban azt jelenti, hogy megszokta: minimális ellenértéket fizet bármilyen szennyezése után. Egyrészt mert a rezsicsökkentés fátylát engedték a közszolgáltatások többségére, másrészt mert a következmények nélküli „fideszes rend” emberképébe az ökológiai felelősség csak az EP-választás zöld előretörése óta tartozik bele. Rogán Antal és csapata az utóbbi években mikor vásárolt plakáthelyet annak érdekében, hogy például a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát erősítse? Kész csoda, hogy még ilyen körülmények között is a lakosság jelentős része támogatná például a betétdíjas rendszer visszaállítását.
Ilyen környezetben nagyon nehéz zöldpolitizálni, de ez természetesen nem menti fel az ellenzéki szereplőket az elvégzett munka hiányosságai alól. Úgy tűnik, hogy egy részük a kampány előtt még arra használta a zöld konfliktusokat, hogy saját ideológiai hitelességét megerősítse. Kérdéses, hogy ez milyen szinten valósult meg, de az biztos, hogy a választási kampányhajrá utolsó időszakában ebből már szinte semmi sem érzékelhető.
A szerző az IDEA Intézet elemzője.
Kiemelt kép: Vajda János / MTI
