Közélet vélemény

Kínai szörnyek és görög csodák Frankenstein módra

Kik teremtették a kínai szörnyeteget, amit most nem tudunk fékezni? A miniszter tovább ássa magát az Akadémia ügyében, és hol még a mélypont? A görög csoda vége: a Sziriza megbukott. Írások az Élet és Irodalom legújabb számából.

Kornai János: Frankenstein erkölcsi felelőssége – Gondolatok Kína piaci reformjáról

Mi ez?

Hetente egy-egy részletet mutatunk az Élet és Irodalom legújabb számából. Ha tetszik, az írásokat elolvashatja a www.es.hu oldalon vagy a péntekenként megjelenő lapban.

Vajon nem vagyunk-e mi is felelősek ezért a rémképért; azok a nyugati értelmiségiek, akik nemcsak jó szemmel nézték Kína átalakulását, hanem saját cselekményeikkel is hozzájárultak a változásokhoz? Frankenstein, Mary Shelley 1818-ban közzétett víziója százféle irodalmi alakban jelent meg, filmekben, színdarabokban és rajzsorozatokban. Frankenstein kísérletező tudós, aki életre kelt egy holttestet, az akkor még modernek számító technikával: áramütéssel. A feltámadt lény szörnyeteg lesz, aki elkezd gyilkolni és egyéb rémtetteket végrehajtani.

Mi, Kínával foglalkozó nyugati értelmiségiek – talán néhány kivételtől eltekintve – magunk is korunk Frankensteinjei vagyunk. Már azzal is erkölcsi felelősség hárul sokunkra, hogy nem tiltakoztunk a rém feltámasztása ellen. Ám van, akinek felelőssége ennél sokkal nagyobb, mert aktív tanácsadói szerepet vállalt. Magamat ide sorolom. Könyvemet, a Hiányt saját tankönyvüknek tekintették a kínai reformerek. Többször utaztam Kínába, részt vettem az azóta híressé vált „Bashan konferencián” 1985-ben. A szervezők hét nyugati közgazdászt, valamint vezető kínai politikai döntéshozókat hívtak meg.

Valamennyiünket egy a Jangce folyón csendesen lebegő luxushajóra vittek. Ez az oka annak, hogy ezt a meglehetősen egyedülálló találkozót „hajókonferencia’’ néven is ismerik.

Mindegyik meghívott közgazdász egy teljes napot kapott arra, hogy felvázolja gondolatait Kína reformjáról, kérdésekre válaszoljon, megvitasson különböző véleményeket. Én arról tartottam előadást, hogyan kellene az országot piacgazdasággá alakítani. Ebben az írásban, amelyben önmagamat gyötörve vetem fel az erkölcsi felelősségemet, nem minősül hencegésnek, ha azt állítom, hogy abban a 10-20 évben, amikor lendületet vettek a piaci reformok, erős volt írott és szóban előadott gondolataim hatása.

Kenesei István: A ló kérdez

Közben Palkovics egyre mélyebbre ássa magát az állítások, helyesbítések és kiigazítások vermében. Egyik nap a tekintélyes Die Zeit című német napilapnak nyilatkozik, hogy ő csak a német tudományirányítási rendszert vezeti be nálunk, másnap megjelenik az összes német tudományos szervezet vezetőjének (köztük a Palkovics szerint hazánkat jól ismerő Fraunhofer Társaság elnökének) egyenesen Orbán Viktorhoz írt egybehangzó levele arról, hogy a magyar terv semmiképpen sem kvadrál a német gyakorlattal, ráadásul Palkovics hivatkozása az NDK akadémiájának az országegyesítés után bekövetkezett átszervezéséről egyáltalán nem hasonlítható ahhoz, amit az MTA-val művel. Erre Palkovics kiad egy német nyelvű „nyílt levelet”, amelyben elismeri, hogy tényleg nem egészen úgy van, ahogy korábban mondta, ám a szándékai tiszták.

A hűséges sajtó is igyekszik segíteni. Azt gondolván, egy év alatt mindent elfeledtünk, képes például ezt kijelenteni a Magyar Hírlap jegyzetírója: “Kétségtelen, hogy az akadémiai szféra olykor (?) támadásként élhette és élte meg a kormányzati törekvést, hiszen az ITM-mel való tárgyalások megkezdésekor meglehetősen rövid idő állt rendelkezésre a kormány elképzeléseinek véleményezésére.”

Egy 28 milliárdos elvonás ötlete aligha nevezhető elképzelésnek, de tény, hogy az ennek a javaslatnak a véleményezésére adott 54 perc „meglehetősen rövid idő”.

De a miniszter mondott mást is a hazai közönségnek, hiszen már nem kell tartania tőle, hogy a további tárgyalásokon a fejére olvassák állításait: „Nem ígértem ilyet (hogy a kutatóhálózat maradhat az Akadémiánál), hanem azt szögeztem le, hogy a kormánynak nem áll szándékában elvenni a kutatóhálózatot. Az egyetlen célunk, hogy jobban működjön, valamint hogy a teljesítményalapú finanszírozás feltételeit megteremtsük. Egy évvel ezelőtt még azt gondoltuk, hogy ez az MTA-n belül is megoldható, de ahogy haladtunk előre, a tárgyalási folyamat során mindkét oldalon változtak a vélemények.”[1] Ne rágódjunk most azon, hogy az ígéretnek a nyelvfilozófiában alaposan feldolgozott fogalmába beletartozik-e az itt említett „leszögezés”, inkább adózzunk elismeréssel annak, ahogy Palkovics az MTA-ra fogja, hogy az is a KH elcsatolását támogatta.

Fokasz Nikosz: Görögország, tíz év után

A július 7-i parlamenti választásokon tulajdonképpen papírforma-eredmény született. A közvélemény-kutatások néhány éve már folyamatosan mintegy tízszázalékos előnyt mértek a jobbközép Új Demokráciának. A négy és fél éve kormányzó s nevében még radikális baloldali Sziriza vezetése azonban meg volt győződve arról, hogy mindez egykori szavazói csalódott távolságtartásának köszönhető, s hogy éles helyzetben visszatérnek a párthoz.

A párt elnökét, Alexisz Ciprasz miniszterelnököt legközvetlenebb tanácsadói köre még a májusi európai parlamenti választások során is meggyőzte arról, hogy fej fej melletti küzdelem várható. Nem így történt. Az Új Demokrácia kilenc és fél százalékos előnnyel győzött, s ez sokkolónak bizonyult. A Sziriza elnöke hirtelen felindultságában még az EP-választások éjszakáján bejelentette, hogy az októberben esedékes parlamenti választások előrehozását javasolja a köztársasági elnöknek.

A kampány meglehetősen lagymatagon indult. Frissen szerzett győzelme birtokában az Új Demokrácia csak az eredmény tartására törekedett, a Sziriza pedig az első napokban még kissé zavarodottan próbálta értelmezni a vereség okait, kereste a megfelelő válaszlépéseket. Végül is a helyzetet kiélező, megosztó stratégiával, az Új Demokrácia hatalomra jutásában rejlő veszélyekkel igyekezett híveit mozgósítani.

Ezzel a stratégiával azonban hozzájárult az Új Demokrácia szavazóbázisának mozgósításához. Miközben tehát a közvélemény-kutatások hétről hétre a Sziriza erősödését mutatták, vele együtt nőtt az Új Demokrácia támogatottsága is. Joggal feltételezhető, hogy a Sziriza ezzel a vagy-vagy stratégiával már nem is annyira az Új Demokrácia legyőzésére törekedett, hanem inkább azt igyekezett megakadályozni, hogy az egykori nagy balközép párt, a Paszok utódpártja, a Kinal nekilendüljön mint harmadik erő.

Váncsa István: Aki magyar, nem ír alá

Halálra vertek egy ujgur fiatalembert egy Kasgár környéki internálótá­borban, jelentette hétfőn a Szabad Ázsia Rádió. Alimjan Emet bűne az volt, hogy imádkozott. Nem vették fel az egyetemre, ettől depressziós lett, majd a hitben keresett és talált vigasztalásra, csakhogy a baráti Kínában az ilyesmi ellenjavallt. Depressziója elmúlt ugyan, munkahelyéről viszont kirúgták, vélhetőleg „vallási fanatizmusa” és „helytelen politikai nézetei” miatt. Kínában ezt azokról mondják, akik vallási ho­vatartozásukat nem tudják vagy nem akarják titokban tartani. Közülük az elmúlt két esztendőben becslések szerint egy-másfél millióan kerül­hettek olyan lágerekbe, amilyenben Alimjan Emetet agyonverték, mindössze negyven nappal azután, hogy a táborba érkezett.

Magyarországnak az ilyen és hasonló ügyeket illetően egyetlen rosszalló homlokráncolása sincs. Alimjan Emet ujgur volt, tehát musz­lim, az ő sorsa nem a mi asztalunk. Magyarország a keresztényüldözés ellen száll síkra, ezt az örvendetes tényt korábban már két alkalommal volt szerencsénk méltatni ezeken a hasábokon. Más kérdés, hogy elvi­leg azokat se ké­ne szeretnünk, akik a baháikat, dzsainákat vagy hin­du­kat sanyargat­ják, ugyanis az ilyenek a keresztényekkel szemben se okvetlenül fi­nomkodnak. Hszi Csin-ping kínai elnök 2012-es hatalomra kerülése óta Kínában ostor alatt tartanak mindent és mindenkit, ami vagy aki a hi­vatalos pártideológiától eltér. Más kérdés, hogy a muszlim vallású uj­gu­rok e tekintetben további előnyt élveznek, a velük szem­ben alkalma­zott pedagógiai módszerek hatékony voltát önmagában is garantálja az a körülmény, hogy a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület vezetésével az a Csen Csuankuo bízatott meg, aki ko­rábban a tibeti buddhisták fárad­ha­t­atlan üldözőjeként tüntette ki ma­gát, s akinek ez irányú buzgalmát a világsajtó több alkalommal is vis­szaigazolta.

Viszont ahol fát vágnak, ott fát vágnak. A múlt nyár elején az AP adta hírül, hogy a kínai hatóságok az utóbbi időben keresztény gyüle­kezeteket számoltak fel, bibliákat égettek, Jézus képmását Hszi portré­jával helyettesítették. Summa summarum Hszi Csin-ping nagy kópé, a miniszterelnökség keresztények megsegítéséért felelős államtitkárságának már rég lángpallossal kéne őt hajkurásznia a kertek alatt, de nem hajkurássza. Vélhetőleg azért nem, mert a kínai elnök kormányzó urunk kenyeres pajtásai közé tartozván védelmet élvez, más szóval mi­felőlünk azt csinál, amit csak akar.

Szponzorált tartalom

A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.