Közélet

Még a fideszesek is azt akarják, hogy mindenhol legyen nem egyházi iskola

Még a Fidesz szavazói is egyetértenek abban, hogy minden magyar településen kell lenni világi iskolának, ahogyan abban is, hogy minden diák után ugyanannyi állami támogatás jár, függetlenül attól, világi vagy egyházi iskolában tanul, derül ki a Republikon Intézet elemzéséből.

2010 és 2016 között 81 százalékkal nőtt Magyarországon az egyházi iskolákban tanuló diákok száma: míg 2010-ben 112 500 gyermek tanult egyházi intézményben, addig 2016-ban már több mint 204 ezer. Ennek az oka az volt, hogy a közoktatás központosítása forráshiány lépett fel az önkormányzatoknál, akik így próbálták ezt orvosolni.

Az intézet számítása szerint jelenleg 95 településén csak egyházi általános iskola van, 39 további településen pedig csak egyház, illetve vallási tevékenységet végző szervezet tart fenn gimnáziumot.

A témában végzett közvélemény-kutatás szerint a válaszadók döntő többsége szerint minden településen elérhetőnek kellene lennie a világi oktatásnak, ebben a tekintetben nincsen különbség a teljes népesség és a Fidesz szavazók között.

Republikon

A megkérdezettek többsége nem ért egyet azzal, hogy a 2017/18-as tanévben az egyházi iskolákban 2,7-szer több forrás jusson egy tanulóra, mint a világi intézményekben; a többség szerint minden diákra ugyanakkora támogatást kellene biztosítani az intézmény fenntartójától függetlenül. Ezzel csak az MSZP szavazói értenek kevésbé egyet, vélhetően azért, mert egy részük az egyházi iskoláknak kevesebb pénzt adna.

Republikon

A közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a többség a szülők és a diákok beleegyezéséhez kötné az iskolák egyházaknak történő átadását. Ez az egyetlen olyan kérdés, amelyben a párpreferencia mentén különbség mutatkozik: a Jobbik szavazóinak relatív többsége nem kötné ilyen feltételekhez az iskolák átadását. Ebben is a DK szavazóinak álláspontja a legkevésbé egyházbarát.

Republikon

(A teljes kutatás itt érhető el.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik