Van egy ország, ahol felnéznek Orbánra, és van egy, ahol nagyon nem

Orbán Viktor elmúlt hatéves miniszterelnöksége bizonyos szempontból nézve teljes siker. Persze vannak más szempontok is, mint a magyar gazdaság versenyképessége, az oktatás jövője és hasonlók, amelyekről csak sokkal hosszabb távon derülhet ki az, hogy az elmúlt évek változásai mekkora károkat okoztak Magyarországnak. Ha viszont csak azt nézzük, hogy Orbán Viktor egy kisméretű, gazdaságilag és politikailag nem meghatározó ország miniszterelnökeként olyan befolyást szerzett, amilyet korábban szinte senki,

akkor ez a két ciklus kifejezetten sikeres volt.

A fordulat kezdetén még sokan – köztük én is – vitatkoztak azzal, hogy Orbán képes lesz-e legalább részben irányítani az európai politikát. Még most is lehet vitatkozni ezzel az állítással, de nagyon úgy néz ki, hogy igen. Orbán meghatározó politikai szereplő lett, csak közben Magyarország nem lett meghatározó ország. Orbán sikeréhez kellett az, hogy előbb vegyen észre változásokat, mint bárki más az európai elitből, és kellett még hatalmas adag mázli is. Az még vita kérdése, hogy pontosan milyen arányban volt szükség az előbbi két dologra.

Ma Közép-Kelet-Európában mindenesetre a közepes és kis országok előtt két út van.

• Vagy az Orbán-modellt választják,
• vagy a komplett ellentétét.

Az elmúlt hetekben mindkettőre remek példákat láthattunk.

Ahhoz viszont, hogy egy országról megmondjuk, hogy az Orbán-modellt választotta-e, először le kell írni magát a modellt. Ez nem egyszerű feladat, főleg úgy, hogy az Orbán-rendszer működéséről az utóbbi években már eposzi hosszúságú újságcikkek születtek. Amit én Orbán-rendszernek hívok ebben a kontextusban, az alapvetően két, nagyon leegyszerűsített, de jellemző vonása a magyar kormányzásnak:

• a rendszerváltás után atlantista-nyugati lojalitás látszólagos felrúgása,
• és a félautokratikus, demokratikus fékeket és ellensúlyokat legfeljebb alibiből tiszteletben tartó kormányzás.

Az Orbán-modell követésére remek példa Lengyelország. Egy olyan ország, ami sokáig – sőt, Magyarországnál sokkal tovább – bezzegállam volt, de az uralkodó elitbe és a korrupciós botrányba belefásult szavazók egy a korábbinál jobboldalibb kormányt emeltek hatalomra.

Le mindenkivel!

Ez a kormány pedig sorra elkezdte leváltani a közhivatalok éléről az előző rendszer kinevezetteit, lecserélte a komplett közmédiát, majd a rendszer szabályait figyelmen kívül hagyva elkezdett megosztó törvényeket hozni.

Ez az elmúlt hetekben csúcsosodott ki, konkrétan abban, hogy tüntetők zárták körül a parlamentet, hogy a kormány ne tudja azt elhagyni. Ez egy hosszabb láncolat vége volt. A Szejm házelnöke, akit egyébként a kormányzó Jog és Igazságosság ad, korlátozta az újságírók bejutását a parlamenti ülésterembe. Ezután tiltakozások kezdődtek, majd az egyik ellenzéki képviselő a költségvetés vitája közben egy “szabad sajtót” feliratú cetlit felemelve tiltakozott.

A házelnök a képviselőt kitiltotta a vitáról, ami miatt a többi ellenzéki képviselő elfoglalta a pódiumot, hogy ne tudják elfogadni a költségvetést. Erre a házelnök meghajlott volna, de a lengyel kormánypárt valódi vezére, a semmilyen állami poszttal nem rendelkező Jaroslaw Kaczynski rávette, hogy tartsa magát. Végül az egész ellenzéket kitiltották a vitáról, és a költségvetést az ellenzék nélkül, zárt ajtók mögött tárgyalták, megsértve ezzel a házszabályt.

Két dudás

Ezzel párhuzamosan Andrzej Duda lengyel elnök, aki amúgy a magyar köztársasági elnökhöz hasonlóan politikailag jelentéktelen szereplő, hirtelen jelentős politikai figura lett, amikor az alkotmányos szabályokat felrúgva, személyesen nevezte ki az alkotmánybíróság elnökét. Ezzel átvéve a gyakorlatban a hatalmat a kormány legfontosabb ellenőrzési szerve felett.

Már ezekből egyértelműnek tűnhet, hogy Kaczynski Orbánhoz hasonlóan kezeli a hatalom demokratikus korlátait. Sőt, még az ellenségei is ismerősök. A lengyel kormánynak az Európa Unió nemrég újabb “javaslatcsomagot” küldött, hogy vizsgálja felül a törvénykezési módszereit. Ha Magyarországról ma Lengyelország felé nézünk, nosztalgia töltheti el a szívünket, hogy van olyan állam, amelyik még mindig harcol az EU-val a törvénykezési túlkapásai miatt.

Van viszont pár különbség is:

• Kaczynski fogása a lengyel kormányzáson gyengébbnek tűnik, mint Orbáné.
• A Jog és Igazságosság parlamenti többsége csak négy képviselő. Nincs kétharmados kontroll, nincs megállíthatatlan kormányzás.
• A parlamenti frakció fegyelme sem az igazi, az elmúlt hetekben több törvényt nem tudtak elfogadni, mert nem volt meg a szükséges szavazatmennyiség.
• Ráadásul most épp a tüntetések sem keltik Kaczynski kemény uralmának látszatát.
• És az alkotmánybíróság ügyéből még az is következhet, hogy az elnök, Andrzej Duda tényleg jelentős politikai szereplő lesz, akár Kaczynskiék ellen.

Ami pedig az atlantista lojalitást illeti: Lengyelország sohasem lesz annyira szoros viszonyban Oroszországgal, mint Magyarország. Egyszerűen történelmi sajátosság, hogy Európa legtöbb nagy háborúja úgy kezdődött, hogy egy nagyhatalom keresztülsétált Lengyelországon. Emiatt a lengyelek a németektől is tartanak, de messze nem annyira, mint Oroszországtól. Ráadásul a lengyelek az Egyesült Államok szoros katonai szövetségesei Európában, talán Németország után a legszorosabbak. És mivel Lengyelország nagy ország, ez a szövetség kétoldalúbbnak tűnik, mint a balti államoknál.

Na és a másik oldal, Románia

Ha van olyan nemzet Európában, aki az Orbán-kormányzás komplett ellentétét viszi, az Románia. A román politikát sem lehet az egekig magasztalni, de az tény, hogy miközben Magyarországon a politikai korrupciónak nincs következménye, addig Romániában szinte nincs olyan hónap, hogy legalább egy politikust ne vinnének el bilincsben a kifejezetten erős antikurrupciós hivatal nyomozása után.

Ráadásul a románok a menekültválság alatt végig a Németországgal szimpatizáló, nyitott vonalat vallották, miközben talán egyetlen kelet-európai országként folyamatosan és látványosan lojálisak maradtak Amerikához is.

De az igazi titok a korrupció. A román baloldal – talán egyedül Kelet-Európában – azért képes még választásokat nyerni, mert még a Fidesznél is hatékonyabb eszközökkel kampányolnak. A szociáldemokraták akkor is végigviszik a béremeléses javaslataikat, ha az ország beledöglik, de ami még fontosabb, a bilincsben elvitt politikusok a rend látszatát keltik. Ahogy Liviu Dragnea, a szociáldemokraták vezetője maga is elismerte,

ha az embereknek választania kell, hogy jobban éljenek vagy lássák, ahogy a politikusokat elviszik bilincsben, akkor az utóbbit fogják választani.

A baloldal meg is nyerte a választást.

És még a végén egy muszlim nő lesz a miniszterelnök is.

Mintha az egészet tényleg arra találták volna ki, hogy lekenyerezzék a Nyugatot. Persze az csak hosszú távon derül majd ki, hogy Orbán mellett, vagy Orbán ellen érdemes-e inkább keleten kormányozni.