Goebbels 105 éves titkárnője mesélt a Hitler-bunkerben töltött napokról

A náci Németország egykori propagandaminisztere, Joseph Goebbels titkárnője és gyorsírója nemrég ünnepelte százötödik születésnapját, most pedig az A German Life (Egy német élet) című dokumentumfilmben beszél a Hitler-bunkerben töltött hetekről, valamint a náci Németország eddig kevésbé ismert oldaláról.

A világtörténelem egyik legszörnyűbb bűnözőjének árnyékában élt Brunhilde Pomsel meglepő tények egész sorát árulja el a 113 perces filmben, amely remélhetőleg egyszer a fesztiválokon kívül is bemutatkozik majd.

“Az egyetlen dolog, amit elmondhatunk Goebbelsről, hogy kitűnő színész volt. Igazán jó színész – ugyanis senki más nem volt képes nála tökéletesebben kulturált, komoly emberből egy szempillantás alatt tomboló, üvöltő gonosszá változni. Majd minden nap tíz-tizenöt méterről látni őt, nemesi eleganciával, művelt ember benyomását keltve belépni az irodába, majd tomboló törpévé változni… Ennél nagyobb kontrasztot elképzelni sem lehet.”

A nő mesélt az utolsó napokról is, amikor mindenki csak ivott, várva a szovjetek érkezését, a személyzet pedig már csak egyetlen dologra koncentrált: hogy soha ne fogyjanak ki az alkoholból.

“Legtöbbször semmi sem történt ott. Legtöbbször. De sejtettük, hogy valami mégis történik.”

Mesélt a holokausztról is, állítása szerint olyan burokban élt nap mint nap, hogy semmilyen információ nem ért el hozzá az egészről:

“Senki nem hisz nekem, pedig így van. A legtöbben semmiről sem tudtak, ugyanis mindez jól őrzött titok volt. Az eltűnt emberekről egyszerűen azt mondták, hogy a Szudéta-vidéken lévő falvakba költöztették őket. Az emberek elhitték, teljesen kézenfekvő magyarázatnak tűnt” – tette hozzá.

A húszas években még egy zsidó ügyvéd titkárnőjeként dolgozott, aki 1933-ban, Hitler hatalomra jutása után emigrált. Később egy szélsőjobboldalhoz kötődő veterán emlékiratait gépelte, majd egy, a náci pártba belépett barátja a Berlini Rádiónál szerzett számára egy állást. Ehhez persze az apolitikus Pomselnek be kellett lépnie az NSDAP-be – “Szóval beléptem a pártba. Miért ne tettem volna? Mindenki azt tette.”

Innen a propagandaminisztériumba került, ahol a dolgai közé tartozott a német veszteségek kisebbítése, valamint a szovjetek által megerőszakolt német nők számadatának felduzzasztása, hogy a nép számára úgy tűnjön, mintha a szovjet katonák sokkal gonoszabbak lennének, de a németek cserébe úgy haladnak át rajtuk, mint a kés a vajon.

A háború után öt évet töltött különböző, Berlinben, illetve környékén felállított fogolytáborokban, majd egy tévécsatornánál lett tudósító, ahol egészen 1971-es nyugdíjazásáig dolgozott.

A film magyar forgalmazásáról egyelőre nem állnak rendelkezésre információk, de reméljük, valahol itthon is látható lesz.