A náci Németország egykori propagandaminisztere, Joseph Goebbels titkárnője és gyorsírója nemrég ünnepelte százötödik születésnapját, most pedig az A German Life (Egy német élet) című dokumentumfilmben beszél a Hitler-bunkerben töltött hetekről, valamint a náci Németország eddig kevésbé ismert oldaláról.
A világtörténelem egyik legszörnyűbb bűnözőjének árnyékában élt Brunhilde Pomsel meglepő tények egész sorát árulja el a 113 perces filmben, amely remélhetőleg egyszer a fesztiválokon kívül is bemutatkozik majd.
A nő mesélt az utolsó napokról is, amikor mindenki csak ivott, várva a szovjetek érkezését, a személyzet pedig már csak egyetlen dologra koncentrált: hogy soha ne fogyjanak ki az alkoholból.
Mesélt a holokausztról is, állítása szerint olyan burokban élt nap mint nap, hogy semmilyen információ nem ért el hozzá az egészről:
A húszas években még egy zsidó ügyvéd titkárnőjeként dolgozott, aki 1933-ban, Hitler hatalomra jutása után emigrált. Később egy szélsőjobboldalhoz kötődő veterán emlékiratait gépelte, majd egy, a náci pártba belépett barátja a Berlini Rádiónál szerzett számára egy állást. Ehhez persze az apolitikus Pomselnek be kellett lépnie az NSDAP-be – “Szóval beléptem a pártba. Miért ne tettem volna? Mindenki azt tette.”
Innen a propagandaminisztériumba került, ahol a dolgai közé tartozott a német veszteségek kisebbítése, valamint a szovjetek által megerőszakolt német nők számadatának felduzzasztása, hogy a nép számára úgy tűnjön, mintha a szovjet katonák sokkal gonoszabbak lennének, de a németek cserébe úgy haladnak át rajtuk, mint a kés a vajon.
A háború után öt évet töltött különböző, Berlinben, illetve környékén felállított fogolytáborokban, majd egy tévécsatornánál lett tudósító, ahol egészen 1971-es nyugdíjazásáig dolgozott.
A film magyar forgalmazásáról egyelőre nem állnak rendelkezésre információk, de reméljük, valahol itthon is látható lesz.