A szülőtartásban újdonság többek között, hogy az idősotthonok is perelhetik július elsejétől a hozzátartozókat, ha tartozás van az ápolási díjban, például mert az ápolt nyugdíjának 80 százaléka nem fedezi azt, vagy ha a rokon nem fizette meg az előírt térítési díjat. De csak egy évre visszamenőleg. Kérdés: mit lépnek erre az intézmények?
Kiadhatják ukázba, hogy pereljenek?
Mint írtuk, Illés Blanka családjogász nem számít arra, hogy emiatt tömegével induljanak perek. Méghozzá azért nem, mert a szülőtartást megelőzik más tartási jogok (a megélhetési költségek biztosítva kellenek, hogy legyenek a gyereknél), és – a többi közt – emiatt eddig is nehéz volt megnyerni ezeket a pereket.
Farkas András nyugdíjszakértő viszont másképpen látja, korábban azt mondta a 24.hu-nak, hogy ennek az ellenkezőjében biztos. Mégpedig azért, mert szerinte
Szerinte ez önmagában megalapozhatja a későbbiekben, hogy perözön induljon nagyobb összegekre, hiszen egy évre visszamenőleg lehet kérni az elmaradt tartási díjakat.
Megkerestük egy budapesti, önkormányzati idősek otthon igazgatóját. Ő a fenntartóhoz, a Fővárosi Önkormányzathoz irányított kérdéseinkkel. Íme, mire számíthatnak az ápolt idősek gyermekei, hozzátartozói.
A kiadásokat három fő forrásból fedezik
Az intézményi, illetve személyi térítési díj megállapításának szabályairól, eseteiről törvény rendelkezik, a részletes szabályokat kormányrendelet rögzíti.
A Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő (egyébként nem csak budapesti) idősek otthonaiban alkalmazott szolgáltatási önköltség, intézményi térítési díj, valamint a belépési hozzájárulás összegeit a Budapest Főváros Közgyűlése által jóváhagyott térítésidíj-rendelet tartalmazza. E rendeletet július 7-én (csütörtökön) módosították, de az intézményi térítési díjak emelésére vonatkozó javaslat ebben a módosításban nem szerepelt – tudtuk meg.

A Fővárosi Önkormányzat azt írta, a fenntartásukban lévő 11 idősek otthona 2016-ban éves szinten átlagosan mintegy 3900 fő ellátásáról gondoskodik. Az ellátási kötelezettség teljesítése során felmerülő kiadásokat három fő bevételi forrásból fedezi a fenntartó, illetőleg az intézmények:
- állami támogatásból,
- intézményi saját bevételekből (a személyi térítési díjak, és a belépési hozzájárulások teszik ki ennek 80 százalékát),
- fenntartói kiegészítő támogatásból.
A 2016. évi költségvetésben a teljes tervezett kiadás (az idősek otthonainál) 9,6 milliárd forint volt, ebből:
- intézményi saját bevétel 4,1 milliárd Ft (43 %),
- állami támogatás 3,9 milliárd Ft (40 %),
- fővárosi kiegészítő támogatás 1,6 milliárd Ft (17%).
Ez azt jelenti, hogy és ez
Térítési díj: ha fedezi a nyugdíj 80 százaléka, és ha nem
A fentiek alapján a fővárosi önkormányzati idősek otthonaiban az a szabály, hogy amennyiben az ellátást igénybe vevő jövedelme alapján meg tudja fizetni az intézményi térítési díjat (nem éri el az intézményi térítési díj összege a jövedelme 80 százalékát), vagy nem tesz jövedelemnyilatkozatot, mert ő vagy más személy vállalja az intézményi térítési díj megfizetését, akkor a rendeletben szereplő intézményi térítési díjat kell megfizetni.
Abban az esetben viszont, ha az intézményi térítési díj meghaladja a lakó jövedelmének 80 százalékát, és helyette más személy nem vállalja a különbözet megfizetését, az intézmény vezetője személyi térítési díjat állapít meg számára, figyelembe véve a fenti jogszabályok rendelkezéseit.
Ahogy néztük, a személyi térítési díjak ezen kívül intézményenként, épületenként, az ágyszámtól és az ellátási szükséglettől függően is különbözőek lehetnek (A szolgáltatás önköltsége ennél minden esetben jóval több.)
Tartozásról, pontosabban személyi térítési díjtartozásról tehát a fenntartó válasza szerint abban az esetben beszélhetünk, amikor az ellátott, vagy a térítési díj fizetését részben, vagy egészben vállaló más személy a számára megállapított térítési díjat nem fizeti meg határidőre. A tartozások összegéről az intézmények részletes kimutatást vezetnek, melyet negyedévente megküldenek a fenntartó számára. Hogy mennyi a tartozás, arra nem tértek ki válaszukban.
Ősszel többet tudhatunk majd
A válaszból az is kiderült, hogy
Megtudtuk viszont azt is, hogy a szülőtartási eljárásrend kidolgozása folyamatban van, és az ezzel kapcsolatos rendeletmódosításokról várhatóan ősz elején fog döntést hozni a Fővárosi Önkormányzat. A döntést szakmai egyeztetések előzik meg, melyekbe bevonják az érintett intézményeket is. Tájékoztatás a rendeletmódosítás után várható.
Arról, hogy az ápolási szolgáltatóknál, a nem önkormányzati idősek otthonoknál terveznek-e peresítést, itt olvashat.
