“Az Orbán Viktor is geci. Az is geci. Azt is leírhatja.”
Épp egy éve, hogy elhangzott a fönti kijelentés, ami világossá tette: kimúlt az évtizedeken keresztül megbonthatatlannak hitt Orbán-Simicska-barátság.
Pedig kis túlzással e kapcsolat fundamentumán épült fel a mai Fideszt: a párthoz a politikát, az arcot Orbán Viktor, a gazdasági hátteret Simicska Lajos biztosította. Ahogy Bayer Zsolt fogalmazott publicisztikájában épp a G-nap reggelén, pár órával Simicska bevadulása előtt: „Te is tudod, én is tudom, kedves Lajos, hogy nélküled már nem lenne Fidesz. Már 94 óta nem lenne.”
A Fidesz 1993-ban az ország legnépszerűbb pártja volt, ám a székházbotrány (az Antall-kormánytól kapott pártház értékesítéséből származó pénz zöme fideszes magánszemélyekhez került, akik ebből részben a párt hátországát építették, részben maguk gazdagodtak) akkorát amortizált Orbánékon, hogy a ’94-es országgyűlési választásokon kis híján kiestek a parlamentből.
Petőcz György írja erről az időszakról a Csak a narancs volt című, a Fidesz történetét feldolgozó könyvében: „A hatalomkoncentráció részeként a pártvezetés szűk magja mögött egyre inkább megjelent a Varga Tamás és Simicska Lajos nevével fémjelzett gazdasági holdudvar, amelynek tevékenységéről egyre megdöbbentőbb híreket lehetett hallani a Lendvay utcai pártszékházban. 1992 elejére kiderült, hogy a Fidesz nemcsak politikai szervezet, de egyúttal egyesek gazdasági vállalkozása is. Egyre inkább összekuszálódtak a szálak abban a vonatkozásban, hogy vajon Simicskáék a Fidesz gazdasági tanácsadóinak tekinthetők-e, vagy inkább felhasználják így szerzett információikat maguk és barátaik boldogulására. Fellépésükkel egy szemernyi kétséget sem hagytak afelől, hogy befolyásos pártbéli politikai erők állnak mögöttük.”
Orbán túlélte a ’94-es krízist, olyannyira, hogy 1998-ban győzött, ő alakíthatott kormányt, s hálája nem maradt el: Simicska cégeit kitömte állami megrendelésekkel. A korszak emblematikus vállalkozása Vegyépszer, hiszen bár útépítéssel korábban nem foglalkozott, e cég kapta a sztrádamegrendelések többségét.
Simicska a 2002 és 2010 közötti ballib kormányok idején sem maradt munka nélkül, igazolva a Dávid Ibolya-féle hetven-harminc elméletet, miszerint a Fidesz versus MSZP-SZDSZ világban az épp betliző váltótársnak is jut konc. A stabilnak tetsző alkut Orbán 2010-es kétharmados diadala írta felül: a ballibek kiestek a játékból, Simicska Lajos és az általa birtokolt Közgép tarolt. A nagyvállalkozó emberei bent ültek a szaktárcák vezetésében, a fideszesek között nyílt titok volt, hogy bizonyos összeghatár fölötti ügyekben még a miniszter sem dönthet, ki kell kérnie a tárcához telepített Simicska-megbízott véleményét, engedélyét.
Aztán jött 2014 tavasza, ismét kétharmados Fidesz-győzelemmel, amikor bár Simicska állítólag megrettent Orbán szárnyalásától, még kezelhetőnek tűntek az egykori két barát közti súrlódások.
A legvalószínűbb, hogy Orbán ekkora felépítette saját gazdasági hátterét, nem volt szüksége Simicskára, aki bár nyilván folyamatosan besegített a Fidesz működtetésébe, aligha önzetlenül tette ezt, emberei lassították, bonyolították a kormányzást. Abban az érvelésben is van logika, hogy az Orbán által gyakran hangoztatott kormányzati hatékonyságnak egyetlen nagyon erős gazdasági szereplő gátja lehet, sok apró „oligarchát” viszont könnyebb kordában tartani.
Olvasni, a kormányfő régóta érezte, hogy teher a kettős hatalom, de a harchoz az is kellett, hogy Habony Árpád folyamatosan fűtse őt Simicska ellen.
Ráadásul az orbáni szabadságharcos, illiberális ideológiára berágó Brüsszel már a Tavares-jelentés óta osztotta az Orbán-kormányt, Magyarországot az uniós fejlesztési források befagyasztásával fenyegette az unió.
Valószínűleg mindezek szóba kerültek 2014 tavaszán, amikor Orbán találkozott Simicskával, s vélhetően arra próbálta rávenni a nagyvállalkozót, lépjen hátrébb. Simicska önérzete nem vitte át ezt a magasságot, plusz tarthatott attól, ha egyszer enged a nyomásnak, tolják tovább. Plusz blazírozhatott arra, hogy bár ő a gyöngébb, árthat annyit, hogy nem éri meg ujjat húzni vele.
Viszont Simicska sorra bukta állami megrendeléseit az energetikától az útépítésig. A kormányzatból kihullottak az emberei, a fejlesztési tárca élén ekkor már nem Németh Lászlóné állt, hanem Seszták Miklós, aki magához vonta az állami cégek szerződéskötési jogát, átvilágította a régi megállapodásokat, s ígérte, leszámol „bizonyos érdekcsoportokkal”.
Soroljuk tovább: a mezőgazdaságban is érdekelt Simicskának komoly érvágás volt, hogy bejelentették, az ezerkétszáz hektárnál nagyobb területekre hamarosan nem jár földalapú támogatás, az építőipari cégekre visszamenőleg kirótt sok tízmilliárdos különadó a Közgépet csapolta, a reklámadó pedig Simicska média- és hirdetési birodalmának fájt (Hír Tv, Class FM, Lánchíd Rádió, Music FM, Magyar Nemzet, Heti Válasz, Metropol, valamint Mahir-Cityposter, Euro Publicity, Publimont, Euro-AWK, A Plakát, Budamedia, Budamedia Rózsadomb, VM Eger).
A reklámadóra csomózva addig elképzelhetetlen hangvételű lépésre ragadtatta magát a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese, Csermely Péter, 2014. június harmadiki vezércikkében nekiment saját kormányának.
„A reklámadóval a kétharmad most valóban rá akar lépni a sajtószabadság torkára.”
(Nyilván a tulajdonos rendelte a dolgozatot Csermelytől, aki utóbb, a G-napon az esők között távozott a Simicska-birodalomból.)
A következő hónapokban aztán sorra jelentek meg, hangzottak el kormánykritikus szövegek a Nemzetben és a Hír tévében.
És elérkezett 2015 februárja
A korábbi, negyvenszázalékos reklámadó ötletéről ekkorra lehátrált a kormány, kiderült, inkább kisebb kulccsal, egységesen sarcolna. Február ötödikén a Népszavában jelent meg interjú Simicska Lajossal, aki egyebek mellett ezt nyilatkozta:
„Totálissá válhat a médiaháború, ha a kormány valóban bevezeti az RTL-lel való békülés jegyében az ötszázalékos reklámadót.”
Másnap, hatodikán, Bayer így fogalmaz a Hírlap online felületén: „Van abban valami végtelenül perverz és borzongató, amikor Simicska Lajos a Népszavában üzen a kormánynak. (…) Egy pillanatra tegyük félre ízlésbéli aggályainkat, és koncentráljunk a lényegre. A lényeg pedig mégis csak az volna, hogy Simicska Lajos megfenyegeti a kormányt, miszerint amennyiben ötszázaléknyi adót kell fizessen médiavállalkozásai után, akkor médiaháborút fog kirobbantani. Ezt pedig nehéz lenne másképpen értelmezni, minthogy az érdekeltségébe tartozó médiumok ezentúl az Orbán-kormány kíméletlen kritikusaivá fognak válni.”
Még közben, valamikor ötödike délután Simicska állítólag magához rendelte sajtója vezetőit, s kiadta: eztán Orbán Viktor családtagjait is támadni kell. Legalábbis ezt állítják azok a vezetők, nem mellesleg Simicska régi harcostársai, akik hatodikán délben már a következő közleményt hozták nyilvánosságra: „A mai nappal a Magyar Nemzet, az MNO, a Hír Televízió és a Lánchíd Rádió alábbi vezetői lelkiismereti okokból benyújtották a fel-, illetve lemondásukat: Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Hír Televízió elnöke, Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője, Élő Gábor, az MNO főszerkesztője, Szikszai Péter, a Hír Televízió vezérigazgató-helyettese, Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese, Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese.”
„Bayer Zsolt írja, hogy „amit most művelsz, Lajos, az gyalázatos”.
(…) Na, akkor én meg annyit mondok, egy mondatot, hogy: légy oly kedves, ha fölidéznéd, hogy mennyivel tartozol nekem, ha megadnád a tartozásodat, az jó lenne.
(…) Sokan vannak ilyenek a Fideszből, akik tartoznak önnek?
Ne akarjon túl sokat. De miután ez a geci ilyet nyilatkozott rólam, a gecit is lehozhatja, nyugodtan, a geci egy állandó jelzője ennek a görénynek, tehát nyugodtan lehozhatja, miután ilyet nyilatkozott rólam, majd akkor nyilatkozzon, ha megadta a tartozását felém.
Ön szerint ki áll az ön hátbatámadása mögött?
Orbán Viktor áll a hátbatámadás mögött. Ez így elég önnek? De mennem kell, ki kell basznom embereket…
Bayer Zsoltra ön azt mondta, hogy geci. Mondjon már egy jelzőt Orbán Viktorra is.
Az is geci.
Orbán is?
Az Orbán Viktor is geci. Az is geci. Azt is leírhatja.
Mi lesz ennek a háborúnak a vége, elnök úr?
Hát azt nem tudom. Valaki elesik.
Ki esik el?
Mit tudom én.
Ketten vannak a színen.
A háború az olyan, hogy vagy ez esik el, vagy az. A tököm tudja. Majd a végén valaki elhullik, nem?
Ön is elhullhat ebben a háborúban?
Természetesen.
Ez az elhullás mit jelenthet? Távozni kell az országból, föl kell adni az érdekeltségeit? Vagy fizikai elhullás?
Fizikai, persze, fizikai, én fizikailag gondoltam végig a dolgokat. (…)
De hogy?
Mit tudom én. Kinyírnak, lelőnek, elüt egy autó.
(…) Egy Simicskát le lehet lőni?
Le, le, le. Engem is le lehet lőni. (…) Dolgom van. Ne haragudjon. És lehozhatja: mindenki geci, mindenkit nyugodtan ki lehet rúgni, merénylet, izé, nyugodtan hozza le, csókoltatom, viszhallás.”
Ugye hogy jó volt felidézni?
Dacára annak, hogy „mindenki geci”, Simicska Lajost azóta sem nyírták ki, nem lőttek le, nem ütötte el autó. Sőt, bár megy az adok-kapok, mintha csendesedett volna a küzdelem, élőképként varázsolva elénk, mi történik, ha a mindent elsöprő lendület találkozik a legyőzhetetlen akadállyal.
Március nyolcadikán Simicska ütött még egy jókorát, amikor a Mandinernek nyilatkozva azt állította, a katonaság alatt Orbán jelentett róla: „Volt, aki odajött magától és elmondta. Figyelj, Lajos, az a helyzet, hogy jelentenem kell rólad. Azt mondtam az illetőnek: nincs harag, jó, hogy szólt, majd kitaláljuk együtt, miket írjon. (…) Amikor aztán leszereltünk, az étteremben várakoztunk, már civilben, őt kiemelték közülünk. Úgy mentünk haza a leszerelő vonattal is, hogy Viktor nem volt velünk. Minden katona elmegy bulizni, ha leszerelt, így tettünk mi is, aztán ott egyszer csak megjelent. Hát te hogyhogy itt? Azt mondta, alá akartak íratni vele, de ő nemet mondott. Harminc éven át elhittem neki, hogy így történt. (…) Ma már nem tudom, mit gondoljak.”
Ősszel a TV2 adásvételénél rontotta el az új gazda örömét. Részletek itt, a lényeg az, hogy Orbán atyai barátja, főfilmügyese, Andy Vajna október tizenötödikén bejelentette, megszerezte a csatornát, ám pár órával később Simicska főembere, Fonyó Károly azzal állt elő, hogy ők már két nappal korábban megvásárolták a médiavállalkozást. Utóbb, januárban a cégbíróság Vajnát jegyezte be tulajdonosnak.
A fővárosi közgyűlés még ősszel döntött úgy, felrúgja a céggel tíz éve huszonöt évre kötött közterület-foglalási szerződést, közvetlenül karácsony előtt rendkívüli ülésén elrendelte az oszlopok bontását, majd január első munkanapján dulakodásokkal tarkított akcióval nekikezdtek a szanálásnak. Százhetven hengert ki is téptek egyebek mellett az Andrássy útról, mígnem január közepén a bíróság „a jogellenes tevékenység felfüggesztésére” szólította fel az önkormányzatot, és elrendelte az oszlopok visszaépítését. A kiásás ára százötvenmillió forint, a visszaásásét nem tudni. Plusz a kártérítés. Közpénzből mind.
G-nap, csókoltatunk téged.
