Közélet

Felmentették a kulcsi családirtót

A négy rokonával végző fiatalt kényszergyógykezelésre kötelezték.

Első fokon felmentette a kulcsi gyilkossággal vádolt férfit a Székesfehérvári Törvényszék pénteken, ugyanakkor elrendelte kényszergyógykezelését -írja az MTI.

Mint ismert, a kulcsi fiatal 2012 áprilisában támadt rá családtagjaira. Hidegvérrel, brutális módon ölt. Négyen haltak meg: az édesapja, a nagyszülei és a bátyja. A gyilkos édesanyját és lánytestvérét sem kímélte, ők életveszélyes sérülésekkel kerültek kórházba. A támadó megsebesítette nővére barátját is, aki azért ment a házhoz, hogy segítsen az áldozatokon.

Ellentmondó vizsgálatok

Ahogy arról a Hír24 is beszámolt, eddig három orvosi vélemény született, kettő szerint nem, egy szerint pedig beszámítható volt, amikor végzett családtagjaival.Az utolsó elmeorvosi vizsgálata március 14-én volt Győrben. Mint kiderült, több tesztet is el kellett végeznie és beszélgettek is vele. Az akkori szakvélemény szerint a családtagjaival végző férfi paranoid skizofrén.

Az elsőfokon eljáró bíró indoklása szerint – két elmeorvosi szakvélemény alapján – a férfi kóros elmeállapotban követte el tettét és jelenleg is tébollyal járó hasadásos elmebetegségben szenved.

Az első kettő, egymásnak teljesen ellentmondó szakvéleményt követően a pénteken meghallgatott harmadik – az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek győri kirendeltsége által kiadott – vélemény is azt állapította meg, hogy a vádlottat képtelenné tette állapota cselekedeteinek és annak következményeinek felismerésére. 
Jelezték, hogy a bűncselekmény elkövetésekor érvényben lévő büntető törvénykönyvben 20 év volt a kényszergyógykezelés felső korlátja.

A bíró közölte, hogy a vádlott állapotát időnként megvizsgálják, és a szakértői vélemények alapján a bíróság eldönti, szükség van-e további gyógykezelésre. Hozzátette: a férfi húsz év után sem “automatikusan szabadul”, ha az időintervallum lejártakor sincs javulás az állapotában, akkor a kényszergyógykezelést pszichiátriai intézetben kell folytatni.

Lesz másodfok

A döntést az ügyvéd és a vádlott is tudomásul vette. Az ügyész azonban fellebbezett, és kérte a hatályon kívül helyezést, illetve a vádlott bűnösségének megállapítását az elsőfokú döntés megalapozatlanságára hivatkozva. A döntés így nem jogerős. Az ügyben másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla dönt.

A vádlott előzetes letartóztatását a bíróság megszüntette és elrendelte ideiglenes gyógykezelését. Ez a végzés jogerős.

A pénteki tárgyaláson az ügyész egyórás perbeszédében azt hangsúlyozta: a vádlott nem elmebeteg, büntethetőségét kizáró elmeállapotban nincs. Személyiségzavarban szenved, amely az enyhe fokú korlátozottságot érheti el. Ezért életfogytig tartó szabadságvesztést kért fegyházban végrehajtva, és indítványozta, hogy a vádlottat a feltételes szabadon bocsátás lehetőségéből is zárják ki.

Az ügyvéd viszont indítványozta, hogy védencét nyilvánítsák nem büntethetőnek, mert két szakértői vélemény szerint is kóros elmeállapotban, tébollyal járó hasadásos elmebetegségben szenved. Kényszergyógykezelést kért védencére.
A vádlott az utolsó szó jogán nem kívánt szólni.

A vádlott a rendőrségi kihallgatásokon részletes, beismerő vallomást tett. Akkor azt mondta, hogy “démoni megszállottság hatása alatt cselekedett”, az volt a célja, hogy megszabaduljon családtagjaitól. Cselekményét úgy akarta végrehajtani, hogy a családtagjait elkülöníti egymástól, és egyesével végez velük.
H. Csanád Jutas korábbi vallomásainak kiegészítéseként a bíróság előtt korábban azt is mondta, hónapokkal a cselekedetei előtt különös álmai voltak, negatív érzések és gyűlölet alakult ki benne családtagjai ellen. Úgy vélte, hogy “a gyilkos ösztön felébredését valamiféle külső beavatkozás hozhatta létre”, amitől személyisége jelentős változáson ment keresztül. Hozzátette: valójában nem ő követte-e el a cselekményeket, sokkal inkább démoni behatások miatt eltorzult személyisége tette.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik