Közélet

Mészárlás Kulcson – kihallgatják a gyilkost

Egy építési vállalkozót és családját érte a támadás, melyben négyen meghaltak és hárman megsérültek. A rendőrök szerint a vállalkozó fia ölhetett, akit a terrorelhárítók fogtak el. A könnyebben sérült férfit ellátása után a rendőrségre szállították, ahol tart kihallgatása.

Négy embert megöltek, hármat pedig megsebesítettek a Fejér megyei Kulcson pénteken. Az ORFK szerint brutális gyilkossal álltak szemben.


A képre kattintva galéria nyílik az elfogásról!
Fotó: MTI / Máthé Zoltán

Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a helyszínen elmondta: egy 24 éves fiatalembert keresnek a földön, vízen, levegőben. Végül alig hogy vége lett a sajtótájékoztatónak, elfogták a terrorelhárítók. A fiatalra a település közelében, egy mocsaras területen bukkantak rá. Az elfogás körülményeről a TEK vezetője számolt be.

Bozótosban bujkált a támadó

Hajdu János elmondta: a gyanúsítottat két kutyával keresték. A háztól indultak, és szerencsére az egyik eb húsz perc múlva már jelzett is és elvezette a terrorelhárítókat a gyilkoshoz. A fiatal a bozót alatt feküdt. Semmit sem mondott és ellenállni sem próbált, amikor megbilincselték. Kiderült, ámokfutását ő sem úszta meg sérülések nélkül. A karján sebesült meg, kórházi ellátásra szorult, így elfogását követően a dunaújvárosi kórházba szállították. Ott a könnyű sérüléseit ellátták, majd a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra vitték, ahol azonnal megkezdték a kihallgatását. A férfi kihallgatása, valamint Kulcson a rendőrségi helyszínelés jelenleg is tart.

Családi tragédia

A férfi összesen négy emberrel végzett: édesapjával, nagyszüleivel, illetve bátyjával. A támadásnak három sérültje is van. Garamvölgyi László korábban az ORFK korábbi sajtótájékoztatóján azt mondta, egyikük a gyilkos nővére, egy járókelő, aki látta őt kiszaladni a házból egy bozótvágóval, illetve egy újabb rokon. Úgy tudni, ő a támadó édesanyja.

A fiatalember kíméletlenül végzett rokonaival. A rendőrség tájékoztatása szerint ehhez különféle szúró-vágó eszközöket használt. Információink szerint ezek között kard és kés is volt.

Azt egyelőre nem tudni, pontosan mi is áll a tragédia hátterében. Garamvölgyi László szerint az biztos, hogy nem pénzügyi kérdésről van szó. Valószínűleg vita alakult ki a családtagok között, ami végül gyilkos leszámolásba torkollott. Az életben maradtakat egyelőre nem tudnák kihallgatni.

Korábban egyébként szárnyra kaptak olyan hírek is, miszerint a gyilkos túszokat ejtett. Ezt a rendőrség határozottan cáfolja.

Helikoptert is bevetettek

“Kulcson hét sérültet találtunk. Négy ember életét nem lehetett megmenteni, ők a helyszínen életüket vesztették, három súlyos sérültet megfelelő ellátás után kórházba szállítottunk – nyilatkozta a Fehérvár24-nek Győrfi Pál. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője hozzátette: az egyik sérültet mentőhelikopterrel Budapestre, a másik két sérültet mentőautókkal a fehérvári és dunaújvárosi kórházba vitték.

Mindent megtesznek a sérültekért

Megoperálták a nőt, akit a kulcsi családi tragédia helyszínéről a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházba szállítottak – mondta az intézmény orvos igazgatója péntek délután az MTI-nek. Parrag József tájékoztatása szerint a 30-40 éves nőnek több sérülése volt, közülük az egyik életveszélyes lehetett volna, ha nem történt volna időben orvosi beavatkozás. A nő állapota jelenleg stabil, de az altatás utóhatása miatt kommunikálni egyelőre nem lehet vele – közölte.

A tragédia másik sebesültjének, akit a székesfehérvári Fejér Megyei Szent György Kórházban ápolnak – nincsenek életveszélyes sérüései, de őt is műteni kell.  Az 57 éves férfinak nyílt törése, valamint vágott sebe van – mondta el az intézmény traumatológiájának ügyeletese az MTI érdeklődésére.

A családi tragédia egy másik sérültjét a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházba szállították, az ő állapotáról későbbre ígért tájékoztatást az intézmény orvos-igazgatója.

Átlagos családról van szó

A település polgármestere a Hír24-nek elmondta, az érintett család teljesen átlagosnak mondható. Kiss Csaba polgármester beszélt arról is, hogy a környéket ellepték a rendőrök, még őt sem engedték közelebb a házhoz. A területet a történtek idején hermetikusan lezárták. 

A Hegyalja utca, ahol az eset történt egyébként a település egyik legmagasabb pontja. A polgármester szerint egy igen csendes környékről van szó, a ház, ahol a mészárlás történt egy félreeső épület. A helyszíni információk szerint egy jól menő építési vállalkozó családját érte a támadás.

Nagyobb térképre váltás

Az elmúlt öt évben több, a kulcsihoz hasonló családirtás történt Magyarországon. Olvasson a többet a gyilkosságokról!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik