Üzleti tippek
Magyarország ezen a héten benyújtja Brüsszelnek azon magyar élelmiszerek és szeszes italok listáját, amelyek földrajzi eredetű nevének elismerését és védelmét világszinten is szeretné kiharcolni. Ezek is felkerülhetnek az EU 41 ilyen nevet tartalmazó – már elkészült, ám a csatlakozó országok igényeivel még kibővítendő – listájára, amelyek védelmét a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) liberalizációs fordulójának keretében folytatott [...]
2003. 09. 01. 00:00
A hét végi nyilatkozatok tükrében eldőltnek tekinthető, hogy a pénzügyi kormányzat adókoncepciójába foglalt ingatlanadó-korrekció – egyelőre legalábbis – nem valósul meg. Lesz személyijövedelemadó-csökkentés – jelentette ki pénteken Veres János, a Pénzügyminisztérium államtitkára.Semmilyen változtatást nem támogat sem Medgyessy Péter, sem a koalíciós pártok – jelentette ki szombaton Gál J. Zoltán kormányszóvivő. Ezzel gyakorlatilag eldőltnek tekinthető, hogy [...]
2003. 09. 01. 00:00
A közlekedési tárca programja szerint 2006 decemberében a jelenlegi 654 kilométerrel szemben 1.049 kilométer gyorsforgalmi út fog üzemelni Magyarországon – közölte Kovács Ferenc. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára elmondta: a kormányváltás időpontjától 2006. végéig összesen 481 kilométer gyorsforgalmi utat adtak, illetve adnak át és további 434 kilométer szakaszon kezdődik meg, illetve folyik majd útépítés. [...]
2003. 09. 01. 00:00
A Gazdasági Minisztériumnak (GKM) a Versenyképességi Tanács hétfői ülése elé terjesztendő javaslata szerint a társasági adó kulcsának általános mérséklése helyett célravezetőbb volna a fejlesztéseket közvetlenül előmozdító kedvezményeket alkalmazni. Ennek megfelelően a fejlesztési adókedvezményeknél javasolják az előírt beruházási küszöbérték tízmilliárdról 2,5 milliárd forintra csökkentését, valamint a foglalkoztatási feltételek arányos mérséklését (500 főről 200 főre, illetve 300 [...]
2003. 09. 01. 00:00
Idényszerűen jövőre is életbe fogja léptetni a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a négynapos autópálya-matrica rendszerét – mondta Csillag István gazdasági miniszter sajtótájékoztatón vasárnap Budapesten. “Mint idényrendszert, a négynapos autópálya-matricát egészen biztosan a jövő évben is alkalmazni fogjuk” -közölte Csillag István. Az idén június és augusztus között érvényes autópálya-matricából több mint 1,2 milliót értékesítettek. A matrica [...]
2003. 09. 01. 00:00
Közép-Európa egyik legnagyobb édesvízi tava és Magyarország fő turisztikai látványossága, a Balaton területe egyre csökken, ami az előrejelzések szerint ökológiai és gazdasági katasztrófához is vezethet – írta a Reuters.A tudósok mindezt a globális felmelegedésre vezetik vissza. A nyaranta millió turista által látogatott tó éves szinten az ország GDP-jének több mint 5 százalékát adja. Ám az [...]
2003. 09. 01. 00:00
Csökken 2004-ben a személyi jövedelemadó – jelentette be Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára pénteken, a jövő évi adóelképzeléseket egyeztető munkacsoport ülését követő sajtótájékoztatón. Veres János elmondta: az adócsökkentés forrását jelentős részben az állami költségek visszafogásával akarják előteremteni, ez azonban nem az önkormányzatoknál, hanem a központi igazgatásnál és háttérintézményeinél jelent költségcsökkentést.Elmondta: több változatot dolgoznak ki [...]
2003. 08. 29. 00:00
Megalakult a balatoni tárcaközi bizottság szerdán Budapesten – tájékoztatta Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter, a testület elnöke az alakuló ülést követően az újságírókat. A kormány a Balatonra vonatkozó júliusi határozata értelmében létrehozott bizottság társelnöke az európai integrációs ügyek koordinációjáért felelős tárca nélküli miniszter és a gazdasági és közlekedési miniszter által kijelölt személy.A testület munkájában [...]
2003. 08. 29. 00:00
Pénteken megkezdődtek a hivatalos egyeztető tárgyalások a Ringa Húsipari Rt. dolgozóit képviselő Húsipari Dolgozók Szakszervezete, az Üzemi Tanács és a Ringa menedzsmentje között – derül ki a cég FigyelőNethez is eljuttatott közleményéből. A Budapesten megtartott első tárgyalási fordulón – többek között – részt vett: Kapuvári József, a HDSZ elnöke, Pászli Tibor az Üzemi Tanács elnöke [...]
2003. 08. 29. 00:00
A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön elfogadta azt az előterjesztést, amelynek értelmében a távhőszolgáltatás díjai átlagosan 9,12 %-kal emelkednek. Budapesti Távhőszolgáltató Rt. közleménye szerint a díjnövekedés tartalmazza a díjakba épített, fejlesztésre fordítandó hányad 3 %-ra való kiegészítését és az október hónaptól biztosított lakossági gázártámogatás (mintegy 1,4 %-os mértékű) díjmérséklő hatását. (A fejlesztési díjrész a legutóbbi, 2001. október [...]
2003. 08. 29. 00:00
Az EU-tagállamok és a jövőre csatlakozó országok jóváhagyták azoknak az európai élelmiszertermékeknek a listáját, amelyek esetében vissza akarják nyerni a földrajzi eredetmegjelölés kizárólagos használatának jogát. A 41 minőségi terméket tartalmazó listát a világkereskedelem liberalizálásáról folyó többoldalú tárgyalásokon fogják előterjeszteni. A kérdés napirenden lesz a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szeptember elején Cancúnban (Mexikó) tartandó miniszteri értekezletén is. [...]
2003. 08. 28. 00:00
Biztosnak tűnik, hogy életbe lép a jövő évre még tavaly elfogadott személyi jüvedelemadó-tábla. Legfeljebb némi kiegészítéssel: a szocialisták szintén csökkentenék az adókulcsokat, ellenben 40-ről 42 százalékra növelnék az évi hatmillió (havi 500 ezer) forint fölötti jövedelmek adóját. Emellett a legfelső áfakulcs változatlanul hagyásával fedeznék a kieső bevételeket. A tárgyalások folytatódnak. A koalíciós pártok elsősorban az [...]
2003. 08. 28. 00:00
Változnak az ügyvédi költségek; a szeptember 1-jén hatályba lépő új igazságügy-miniszteri rendelet szerint a bíró a pernyertes fél kérésére, a pertárgyérték nagyságától függően, öt, három vagy egy százalékban, illetve legkevesebb ötezer forintos óradíjban határozza meg azt az összeget, amelynek megfizetésére a pervesztes kötelezhető. A bíróság a munkadíjat indokolt esetben – ha például nem áll arányban [...]
2003. 08. 28. 00:00
A forró nyarak miatt változtatni kell a munkaügyi előírásokon, elképzelhető például a szieszta bevezetése is – számol be a Napi Gazdaság. A hetek óta tartó kánikula nyomán a múlt héten a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, az Országos Munkavédelmi Felügyelet és ÁNTSZ szakemberei között tárgyalások kezdődtek arról, miként módosítsák a meleg időjárásnak megfelelően a munkafeltételeket. A [...]
2003. 08. 28. 00:00
A székesfehérvári Alba üzemben csütörtökön adják át a Visteon Corporation új kompresszorgyártó üzemét. A harmincmillió dolláros beruházás révén 150 új munkahellyel 1500-ra bővül a létszám az Albánál – számolt be a Népszabadság. A székesfehérvári üzemben 8,5 millió gyújtótekercset, indítómotort, üzemanyag-adagolót gyártanak évente, az új kompresszorból hatszázezer készül majd. A Ford mellett a Mazdának és a [...]
2003. 08. 28. 00:00
Háromnapos hivatalos látogatásra Pekingbe érkezett közép-európai idő szerint szerdán hajnalban Medgyessy Péter. A miniszterelnök és Szun Csia-cseng (Sun Jiazhen) kínai kulturális miniszter felavatta Petőfi Sándor első, Kínában álló szobrát Pekingben a Lu Hszün irodalmi múzeumban.A múzeum kertjében álló mellszobor – Vígh Tamás szobrászművész alkotása – leleplezése után a magyar kormányfő megtekintette a múzeum magyar vonatkozású [...]
2003. 08. 27. 00:00
Miniszterelnöki Hivatal szerdán nyilvánosságra hozta az előző kormány Informatikai Kormánybiztosságának tevékenyégével foglalkozó KEHI jelentés összefoglalóját. A dokumentum a kancellária honlapjáról tölthető le. A Miniszterelnöki Hivatal honlapján szerdától olvasható a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) összefoglalója arról a vizsgálatról, amely az Orbán-kormány Informatikai Kormánybiztosságának (IKB) tevékenységével foglalkozott. Az anyag többek között megállapítja, hogy a Széchenyi Terv keretében [...]
2003. 08. 27. 00:00
Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium szerdán öt, a jövő héten pedig további két közbeszerzési eljárást indít a Közháló Program első fázisának megvalósítására – jelentette be Kovács Kálmán, a tárca minisztere szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.A közháló a közcélú intézmények, közösségi hozzáférési helyek elektronikus kommunikációs infrastruktúráját biztosítja, egy olyan informatikai hálózat, amely egymással összekapcsolt, de önálló alhálókból áll [...]
2003. 08. 27. 00:00
Jövőre milliárdos beruházások indulnak Nyíregyházán; megkezdődik az Electrolux új hűtőgépgyárának, a sóstógyógyfürdői pihenő- és élményfürdőnek, valamint az M3-as autópályához kapcsolódóan, a várost elkerülő úthálózatnak az építése – jelentette be Csabai Lászlóné polgármester szerdán a szabolcsi megyeszékhelyen. Az Electrolux évente 560 ezer hűtőkészüléket gyártó, 600munkavállalót foglalkoztató üzemének építése januárban kezdődik a Nyíregyházi Ipari Parkban – mondta [...]
2003. 08. 27. 00:00
A jegybanki alapkamat júniusi kétszeri, összesen 3 százalékpontos emelése júliusban is éreztette hatását – áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdai jelentésében. A háztartási szektor kamatlábai a látra szóló ésfolyószámla-betétekét kivéve mind emelkedtek. A bankközi és a nem pénzügyi vállalati forintkamatok többsége is nőtt, csak a nem pénzügyi vállatoknak nyújtott éven túli hitelek esetében volt [...]
2003. 08. 27. 00:00
Júliusban már majdnem 7,5 millió mobiltelefon előfizetőt tartottak számon Magyarországon. A Vodafone lassan, de folyamatosan növeli piaci részesedését. Júliusban az aktív mobil előfizetések száma mintegy 130 ezerrel haladta meg az előző havi értékeket, s elérte a 7 millió 428 ezret. Idén eddig ez a legjelentősebb havi növekmény – derül ki a Hírközlési Felügyelet (HÍF) gyorsjelentéséből.A [...]
2003. 08. 27. 00:00
Egységesen 18 százalékos személyi jövedelemadó bevezetését fontolgatja a román kormány, hogy egyre több jövedelmet tereljen át a fehér gazdaságba. A szlovák kormány a múlt héten tett közzé hasonló tervet, Csehországban pedig az ellenzék szorgalmaz 15 százalékos lineáris kulcsot. A jelenleg ötkulcsú, 18-40 százalék között mozgó adó helyett jövőre egységesen 18 százalék terhelné a romániai magánszemélyek [...]
2003. 08. 26. 00:00
Évek óta tapasztalható tendencia, hogy a munkaerőpiacon erős kereslet mutatkozik a munkaerő iránt, az iskolapadból frissen kikerülő fiatalok foglalkoztatása mégsem nő – írja a Világgazdaság. A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) rövid távú munkaerő-piaci prognózisa szerint a kiemelt nemzetgazdasági ágakban a gazdálkodók hozzávetőleg 80 százaléka nem alkalmaz pályakezdőt, s ez az arány az idei év [...]
2003. 08. 26. 00:00
- 16:03 Már a magyarok is használhatják a Google nagy újítását
- 15:56 Elpártoló polgármesterek: Miért fordítottak hátat a Fidesz–KDNP-nek?
- 15:28 Kapitány István bejelentése: Visszaállítjuk a szülészorvos-választást!
- 15:16 Érkezik három új Motorola Razr kagylótelefon, ebből kettő itthon is kapható lesz
- 15:09 Kék szeme lehetett a honfoglaló elit harcosnak?
- 15:00 Ostobaság csúcsra járatva: megúszott büntető után azonnal kiszórta a spori a gúnyolódó középpályást
- 14:59 Szabó Bencével egyeztetett Magyar Péter és a Tisza-kormány leendő belügyminisztere
- 14:46 „Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
- 14:08 „PSG–Bayern? Gyenge edzők, nagyon-nagyon szar játékosokkal” – Guardiolán nevetett az összes újságíró
- 14:00 „Ez egy olyan szerencsejáték, amiben bevallottan csalnak” – ezt kell tudni a Kalshiről és a Polymarketről
- 13:56 Jogerős a 2026-os parlamenti választás eredménye
- 13:41 Magyar Péter megszólalt a sógora igazságügyi miniszternek jelöléséről
- 13:16 Fiatal kézisek fejlesztésére hozott létre igazgatóságot az MKSZ
- 13:13 A magyar pornópápát, Nicolas Cage Pókemberét és a nyugdíjas Stranger Thingst is láthatjuk májusban
- 12:51 „Az utóbbi időszakban számos olyan kijelentést tettek, amelyekkel nem tudok azonosulni” – lemondott Lovász László a HUN-REN tudományos tanácsadó testületi tagságáról
- 12:03 „Ne hagyjuk!” – így lepték el Magyarországot az Orbán-rezsim plakátjai
- 07:51 „Közös megegyezéssel” leszerelt a honvédségtől Porkoláb Imre dandártábornok, volt miniszteri biztos
- 07:37 Fontos részletek derültek ki a titokban felvett kínai gigahitelről
- 12:23 Gulyás Gergely „harag nélkül megértette”, hogy Szécsi mégsem ül be a Fidesz-frakcióba
- 13:41 Magyar Péter megszólalt a sógora igazságügyi miniszternek jelöléséről
- 09:20 A Tisza visszautalja Wáberer Györgynek a 100 millió forintos támogatást
- 05:45 Eltűnt technológiák kvíze: te emlékszel még ezekre? A fiatalok többsége már nem tudja, mire valók
- 10:19 Rendszerszintű visszaéléseket talált az erdélyi levélszavazásban egy civil szervezet
- 05:30 Kvíz: külföldi sztárok, akiket mindenki ismer – de azt is tudod, mi az igazi nevük?
- 07:58 „Feltörték a fiókját?!” – saját követői sem ismerték fel Balogh Edinát új fotóján
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter megszólalt a sógora igazságügyi miniszternek jelöléséről
A leendő miniszterelnök május 1-jei videójában vázolta a leendő Tisza-kormány első lépéseit, és külön kitért arra is, hogy igazságügyi miniszterjelöltje a sógora.