Üzleti tippek

Változatlan marad az ingatlanadó

A hét végi nyilatkozatok tükrében eldőltnek tekinthető, hogy a pénzügyi kormányzat adókoncepciójába foglalt ingatlanadó-korrekció – egyelőre legalábbis – nem valósul meg. Lesz személyijövedelemadó-csökkentés – jelentette ki pénteken Veres János, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
Semmilyen változtatást nem támogat sem Medgyessy Péter, sem a koalíciós pártok – jelentette ki szombaton Gál J. Zoltán kormányszóvivő. Ezzel gyakorlatilag eldőltnek tekinthető, hogy az ingatlanadó tervezett korrekciója elmarad. Mint arról beszámoltunk, a pénzügyi és az igazságügyi tárca lapunk birtokába került, tárcakörözésen lévő adókoncepciója szerint 2004-től az önkormányzatok döntése alapján egy igen egyszerű számítási módszer szerint az ingatlanok piaci értékének maximum két százalékát – esetenként akár évi több százezer forintot – szedhették volna be adóként. Máté Dániel, a Pénzügyminisztérium szóvivője lapunk csütörtöki számában elismerte, hogy a tárca tervezi az ingatlanadó módosítását, és azt mondta: a változtatás nem titkolt célja a jelenleg drágán beszedhető adónem olcsóbbá és az önkormányzatok körében népszerűbbé tétele.

Gál J. Zoltán ehhez képest azt állította: az ingatlanadó rendszerében semmilyen változtatás nem lesz, és „minden ellenkező hír, híresztelés csak félreértésen, félremagyarázáson alapulhat”. Előzőleg egyébként Szabó Lajos az MSZP, Wekler Ferenc pedig az SZDSZ részéről jelentette ki, hogy pártjuk nem támogatja a tervezett módosításokat. Ellenzéki politikusok sora ugyancsak keményen bírálta a koncepciót.
Mindeközben pénteken egyeztetett az szja törvény szerint esedékes csökkentésének ellenértékét kereső háromtagú ad hoc testület. Ezt követően Veres János, a PM politikai államtitkára leszögezte: lesz adócsökkentés. A politikus mára ígérte, hogy kidolgozott javaslatokkal áll a kormány elé a szükséges – szerinte 140-150 milliárd forintnyi – kiadás lefaragására. A tervek szerint a kormány szerdai ülésén dönt a kérdésben, és aznap külön is egyeztet a miniszterelnök Kovács László szocialista és Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnökökkel.
Veres János megelőlegezte: az állam költségeinek visszafogásából, a központi költségvetési intézmények terhére biztosítanák a szükséges fedezetet, ám az nem érintené az önkormányzati költségvetésből is gazdálkodókat. A bizottság egyelőre arról egyeztetett, hogy a központi közigazgatás és intézményei körében mennyivel kevesebb pénzt lehet felhasználni, de nem határozták meg a megszorítás mikéntjét, így például a szükségessé váló létszámleépítés nagyságáról sem esett szó – közölte lapunk kérdésére a politikus. Ez nem is a bizottság dolga, hanem az intézményvezetők hatásköre – tette hozzá.

A szabad demokratákat képviselő Wekler Ferenc úgy nyilatkozott: a célt, vagyis a korábban elfogadott adótábla megtartását nem adták fel, és továbbra is bíznak abban, hogy sikerül megtalálni a fedezetet. Hangoztatta: az szja-kulcsok mérséklése az átlagos adózó éves nettó jövedelmét 46 600 forinttal emelné. Az MSZP-t képviselő Szabó Lajos azt emelte ki: nem támogatják a kisebbik koalíciós fél javaslatát, amely a jelenleg alanyi módon járó szociális támogatásokat rászorultsági alapra helyezné.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik