Üzleti tippek

Elindult a Közháló Program

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium szerdán öt, a jövő héten pedig további két közbeszerzési eljárást indít a Közháló Program első fázisának megvalósítására – jelentette be Kovács Kálmán, a tárca minisztere szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A közháló a közcélú intézmények, közösségi hozzáférési helyek elektronikus kommunikációs infrastruktúráját biztosítja, egy olyan informatikai hálózat, amely egymással összekapcsolt, de önálló alhálókból áll össze.

Kovács Kálmán hangsúlyozta, hogy a közháló nem egy új hálózat kiépítése állami beruházás formájában, hanem a piaci szereplők szolgáltatásainak igénybevétele. “Az első fázisban 7.300 végpontot érünk el 2.530 településen” – mondta a miniszter.

Kovács Kálmán méltatta a hazai internetfelhasználás és a szolgáltatás területén az elmúlt egy évben tapasztalt változásokat. Elmondta: jelentős fordulat ment végbe az országban a szolgáltatás minőségét és elterjedtségét tekintve. Példaként említette, hogy felmérési adatok szerint tavaly ebben az időszakban a lakosság 53 százaléka azért nem internetezett, mert nem érdekelte az internet, ez az arány mára 36 százalékra csökkent.

“Kedvezően alakult Magyarországon a hagyományos, illetve a szélessávú megoldásokkal internetezők aránya” – mondta. Hozzátette, az országban minden három hagyományos úton a világhálót használóra jut egy szélessávú internetező, ami jóval kedvezőbb az Európai Unió 10:1 arányánál.

Kovács Kálmán a közbeszerzési eljárások pontos értékét nem határozta meg, annyit mondott, hogy ez több milliárd forintot tesz ki. Hangsúlyozta, hogy a közháló megvalósulásával a civil szférának nyújtott szolgáltatások minősége jelentősen javulhat és olcsóbbá is válhatnak.
A közbeszerzési eljárások közül az elérési szolgáltatás biztosítására a tárca 68 területi egységre írt ki a pályázatot, amit külön-külön értékelnek, így szélső esetben az is elképzelhető, hogy a tendernek 68 különböző nyertese lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik