Üzleti tippek

Az RTL Klub műsorán már két adást megélt Ecopoly elnevezésű business reality show-ban bemutatott ötletek lehetséges jogi védelmének nézett utána a FigyelőNet. A várhatóan hét epizódból álló, adásonként 52 perces, stúdióban rögzített üzleti reality sorozat a kis- és középvállalkozóknak (kkv) – de leginkább a mikrovállalkozóknak – kíván kitörési lehetőséget biztosítani.
2006. 04. 21. 16:02
Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója nyílt levélben kért bocsánatot az Esti Showder című műsor e heti adásának beharangozójában elhangzottakért. Fábry Sándor a Népszabadságban szólt hozzá az ügyhöz: „nincs miért” bocsánatot kérnie.
2006. 04. 21. 14:19
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a 2006. április 20-án tartott tárgyalásán hozott határozatában megállapította, hogy a Katedra Nyelviskola Kft. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított a nyomtatott sajtóban közzétett reklámjával, amely azt sugallta, hogy „a Katedra a legjobb nyelviskola”.
2006. 04. 21. 13:46
Gazdaságilag zömében stabil a hazai kis- és középvállalati kör. A cégek többsége visszaforgatja az üzletbe nyeresége egy részét. Vezetőik szerint viszont hitelek nélkül nehéz fejlődni, ezért a jelenleg elérhetőknél testreszabottabb finanszírozási ajánlatokra lenne szükségük – idézi a BellResearch felmérését a Világgazdaság.
2006. 04. 21. 08:26
A Philips egy új fejlesztésével mindenképpen népszerűtlenné teszi magát a televíziónézők és az otthoni felhasználók körében. Az új technika ugyanis megakadályozza, hogy bárki átugorhassa a filmeket és más műsorokat megszakító reklámszüneteket.
2006. 04. 20. 16:55
Több mint kétmillió alkalommal vették igénybe 2005. április 25-i indulása óta a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium lendület portálját, ebből több mint egymillió tartalomlekérést egy hónap alatt, március közepe óta regisztrált a tárca.
2006. 04. 19. 15:12
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium GVOP Irányító Hatóság döntése értelmében a kis- és középvállalkozások számára kiírt „Vállalati innováció támogatása” (GVOP-2005-3.3.3./02) pályázat legutóbbi szakaszában benyújtott (a sorrendben legtöbb pontot elért) pályázatok közül 123 nyert vissza nem térítendő támogatást, összesen 3,8 milliárd forint értékben.
2006. 04. 19. 11:46
Fábry Sándor húsvéti locsolóversében a nem szavazó ibolya lesavazására buzdított. Az MDF szerint a showman a pártelnök fizikai megsemmisítésére szólított fel.
2006. 04. 19. 11:27
A tavalyinál valamivel jobban sikerült a húsvéti szezon a kiskereskedők számára. Az újév első három hónapjában általában gyenge a bolti forgalom. A vásárlók igyekeznek újra feltölteni a karácsonyi költekezést kiheverni, írja a Népszabadság.
2006. 04. 19. 11:12
Ritkán nyílik lehetőség tévécsatornáink összemérésére annyira homogén körülmények között, mint egy választási vita vagy éppen a választás napjának estéje. Az MTV rövid rivaldafényes szereplése mellett az egyre erősödő internet is figyelmet érdemel.
2006. 04. 19. 00:00
Barter. Vagy egyes, fejletlenebb szubkultúrákban: „bartell”. Bizonyára az olvasót is kirázza a hideg, és nem csak az utóbbi verziótól.A szó eredeti jelentése: cserekereskedelem, de a részletesebb idegen nyelvű meghatározások mindig sietve hozzáteszik, hogy inkább a középkorra jellemző, manapság legfeljebb kompenzációként lehet marginális szerepe.Bauer tanár úrék legfrissebb kiadású marketing tankönyvében nem is szerepel a fogalomtárban, sem [...]
2006. 04. 19. 00:00
Az interneten elénk bukkanó reklámok jelentősége már régóta felzárkózott a többi médiatípuséhoz, most a kampányokat és a felhasználói szokásokat monitorozó rendszerek fejlettsége is magasabb szintre lépett az IAR megjelenésével.
2006. 04. 19. 00:00
Rohamosan nőnek az internetben rejlő lehetőségek, olyannyira, hogy a szakemberek az információhoz jutás és információfeldolgozás módjában már korszakos szemléletváltást látnak, és ezt el is nevezték Web 2.0-nak.
2006. 04. 19. 00:00
Olvasói sztorik