287 roma szakember kezdheti meg a közigazgatási versenyvizsgára való felkészülést a diplomás roma munkavállalók közigazgatásban való elhelyezkedését segítő program keretében.
A munkáltatók kétharmada jövőre is ugyanakkora cafetéria költségkeretet tervez, mint ebben az évben, így a kedvezményes adózású elemek esetén a dolgozók többsége ötödével kevesebb juttatásban részesül majd az új évben - áll egy friss felmérésben.
A közszférában dolgozók alapbérét maximalizálták, a prémium összegét viszont nem. Ám az szerepel a törvényben, hogy a pluszjuttatás csak az „objektíven meghatározható” teljesítmény után jár – ezt azonban néhány esetben lehetetlen mérni.
A cégek működését jelentősen befolyásolhatja, sőt felkészületlenség esetén alapjaiban megrengetheti egy világjárvány. A betegség elkerülésének alapvető feltétele a higiénia, a dolgozók odafigyelése - az FN.hu tippekkel készült a munkahelyi influenzajárvány megelőzésére.
Tíz dolgozóból hét büszke a jelenlegi munkahelyére, szívesen beszél róla másoknak. Még náluk is többen vannak azok, akik szorosan kötődnek a kollégáikhoz, ám a céghez való a lojalitást a munkavállalók felénél felülírná, ha egy másik vállalat 20 százalékkal több jövedelmet ajánlana – áll egy friss kutatásban.
Engedélyeznék az APEH-dolgozók számára a másodállás vállalását - vetődött fel a hivatalnál. A felvetés oka, hogy az ott dolgozók alacsony keresettel rendelkező része komoly anyagi nehézségekkel küzd - írja a Magyar Nemzet.
A munkáltatói oldal belemenne, hogy 73 ezer forintra emeljék a minimálbért, ám a garantált bérminimumot érintetlenül hagynák, és a bérajánlást sem támogatják. A munkavállalók képviselői azonban nem engednek: mindhármat emelnék.
A cégek inkább a béreket fagyasztanák be, mintsem hogy elküldjék a dolgozókat – derült ki egy friss kutatásból. Ennek ellenére a válaszadók közel háromnegyede a munkanélküliségi ráta komoly mértékű emelkedésére számít.
A plzeni Nyugat-csehországi Egyetem jogi karának egyik dékánhelyettese a megvédett doktori disszertációjának több oldalát egy már korábban publikált írásból ollózta. Az elrendelt vizsgálat során gyanúba kerültek többsége tagad, egy vezető beosztású rendőr viszont beismerte a plágiumot.
Európa-szerte több kutatás bizonyította: a munkáltatók már az önéletrajzok alapján diszkriminálnak. A francia kormány ezért az „anonim CV” bevezetésével száll harcba az álláskeresők hátrányos megkülönböztetése ellen. Ezt a megoldást azonban sem a jogász, sem a HR-es nem tartja kizárólagosan jónak.
Az idén világszerte csökkennek a reálbérek a tavalyi stagnálást követően annak ellenére, hogy itt-ott már beindult a gazdasági fellendülés - áll az ILO elemzésében.
A Nokia Siemens Networks távközlési hálózati berendezéseket gyártó konszern 64 ezer alkalmazottjának 7-9 százalékát készül elbocsátani - közölte a finn telefonkészülék-gyártó vállalat.
Kiemelkedő diák munkavállalók kapnak karriercsomagot abban a programban, melyet 2009 áprilisában hirdetett ki a Fürge Diák Iskolaszövetkezet. Azonban alig van rá jelentkező.
A válságra történő megalapozatlan hivatkozásokkal lép föl a kormány a tőke érdekében, figyelmen kívül hagyva a kisjövedelműek érdekeit – karakteres vélemények hangzottak el a a Kereskedelmi Alkalmazottak Szövetségének országos értekezletén csütörtökön.
Számos, egykor nagyhatalmú munkáltató képtelen lesz a legragyogóbb tehetségek megszerzésére a következő évtized folyamán – írja legújabb tanulmányában a PricewaterhouseCoopers.
Levélben kezdeményezett személyes találkozót Bajnai Gordon miniszterelnökkel Nagykanizsa fideszes országgyűlési képviselője, hogy a General Electric (GE) szerdán bejelentett és legnagyobb mértékben Nagykanizsát érintő leépítése kapcsán megtehető lépésekről tárgyaljanak.
Figyelmeztetést, úgynevezett indokolással ellátott véleményt küldött Magyarországnak az Európai Bizottság a szülői szabadságról szóló európai irányelv nem megfelelő alkalmazása miatt.
Még nem érte el mélypontját a munkanélküliség: 2009 végére 11, a jövő év első hónapjaiban pedig akár 11,5 százalékra is emelkedhet az állástalanok aránya - vélekedtek a frissen közölt munkanélküliségi adatokról az MTI által megkérdezett elemzők.
Idén július-szeptemberben 10,3 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint, utoljára 1996 első negyedévében mértek 10 százalék feletti értéket, akkor a 10,6 százalékot. 13 éve nem volt ennyi állástalan az országban.
A munkáltatók 31 százaléka csökkentené jövőre az alkalmazottaknak adott választható béren kívüli juttatásokat, és csak 15 százalékuk tervez - átlagosan 10,65 százalékos - emelést - derül ki abból a kutatásból, amelyet a DGS Global Research végzett több mint 650 munkáltató megkérdezésével.
Az idén is száz cég állított standot a Műegyetemi Állásbörzén, majdnem ugyanannyian, mint tavasszal. Főként a mérnöki, informatikai, illetve a gazdasági végzettségű álláskeresők találhatják meg a számításukat a rendezvényen. Bölcsészeknek csak két munkahelyet ajánlottak, ám ezeknél is feltétel valamilyen ritka nyelv ismerete.