Pénzügy

A pénz elcsábítja a dolgozók felét

Tíz dolgozóból hét büszke a jelenlegi munkahelyére, szívesen beszél róla másoknak. Még náluk is többen vannak azok, akik szorosan kötődnek a kollégáikhoz, ám a céghez való a lojalitást a munkavállalók felénél felülírná, ha egy másik vállalat 20 százalékkal több jövedelmet ajánlana – áll egy friss kutatásban.

A munkanélküliségtől való félelem megszépítheti a körülményeket, elfogadóbbá teheti az embereket vállalatuk iránt. A munkavállalók 72 százaléka erőteljesen azonosul cégével, elmondásuk szerint büszkélkedni is szoktak ezzel – olvashatjuk az Ipsos kutatásában.

Az aktív dolgozók egyharmada szorosan kötődik munkatársaihoz, s további 54 százaléknak sem közömbös, hogy kikkel tölt együtt napi 8-10 órát. Mindössze a tizedük érzi úgy, hogy kollégáikkal legfeljebb a munka köti össze őket, azon kívül különösebb érdeklődést nem mutatnak egymás iránt.

Leginkább a diplomások, a szellemi munkát végzők valamint a nyugdíjas éveik előtt állók lojálisak a munkahelyükhöz és főképpen ők érzik összetartozó közösségnek a kollektívát. Az átlagosnál kevésbé büszkék cégükre és távolságtartóbbak munkatársaikkal a középkorúak és a szakképzettséget nem igénylő fizikai munkakörben dolgozók.

Ám az elkötelezettség könnyen „elmúlik”, ha máshol magasabb fizetést ajánlanának a dolgozóknak. A jelenleginél tíz százalékkal nagyobb bér ígérete a többség számára ugyan nem elég vonzó, túlságosan alacsony a váltáshoz, de azért közel a harmaduk odébbállna. Minél fiatalabb valaki annál valószínűbb, hogy ennyivel magasabb fizetés miatt elmenne a jelenlegi cégétől: a húszas éveikben járók közel fele munkahelyet váltana egy ilyen ajánlat hatására, ám az ötven év felettiek közül jóval kevesebben, csak 18 százaléknyian hagynák ott mostani állásukat.

A lojalitás érzése és a magasabb fizetési ígéretek versengésében a fordulópont a 20 százalékkal nagyobb bérajánlat. A munkavállalók több mint fele, 52 százaléka elmenne oda, ahol ennyivel több pénzt adnának neki. Még a cégükhöz, kollégáikhoz nagyon erősen kötődő dolgozók közül is minden negyedik meginogna egy ekkora fizetés hallatán. A 20 százalékos bértöbblet már nemcsak a fiatalokat, hanem a többi korosztályt is elgondolkodtatná: a harmincas-negyvenes éveikben járóknak a fele, és az ötven felettieknek is a 43 százaléka távozna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik