Pénzügy

Pilótákat toboroznak a Műegyetemen

Az idén is száz cég állított standot a Műegyetemi Állásbörzén, majdnem ugyanannyian, mint tavasszal. Főként a mérnöki, informatikai, illetve a gazdasági végzettségű álláskeresők találhatják meg a számításukat a rendezvényen. Bölcsészeknek csak két munkahelyet ajánlottak, ám ezeknél is feltétel valamilyen ritka nyelv ismerete.

Az idén is 10-12 ezer frissdiplomás, diploma előtt álló vagy néhány éves szakmai tapasztalattal rendelkező fiatal látogatót várt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) állásbörzéje. A multik mellett kisebb, magyar tulajdonú vállalkozások is szerepelnek a kiállítók között. A cégek közel háromnegyede kínál gyakornoki pozíciót is az alsóbb éves hallgatóknak.

A Műegyetemi Állásbörze szervezője, Kroknay Szabó Mária marketing- és PR-vezető az FN.hu-nak korábban elmondta: a BME-n látható az a tendencia, hogy a diákjaink közel fele már nem az év végi, júniusi időszakban államvizsgázik le, hanem félévkor, vagyis januárban. Azok a diákok, akik nyáron zárják tanulmányaikat, inkább a tavaszi börzén vesznek részt, a télen államvizsgázók számára viszont ősszel időszerű az állásszerzés.

Tavasszal még csak megérintette az állásmustrát a válság szele, a szervezők most azonban egyértelműen érezték, hogy a kiállítók jóval kevesebb a szabad pozíciót tudnak ajánlani.

Pilóta vagy vírusirtó?

A BME-börzén a műszaki, a gazdasági, a pénzügyi, az informatikai, a logisztikai és a természettudományi végzettséget igénylő ajánlatokkal várják a látogatókat. Érdekes és szokatlan állásokat is találhatunk a kínálatban, például spamlabor munkatársakat, légiforgalmi irányítókat, fordítástechnológusokat, vírusanalizáló informatikusokat és vadászpilótákat is toboroznak.

Ezek mellett persze szoftverfejlesztőt, műszaki és kereskedelmi menedzsert és rengeteg mérnöki állást kínálnak a cégek. Összesen két bölcsészt keresnek, ügyfélszolgálati munkakörbe. A munkához azonban feltétel a nyelvtudás: a jelentkezőnek az angol mellett egyet másik nyelvet is beszélnie kell – az olaszt, a franciát, a hollandot, a németet vagy a norvégot fogadják el. Van a hirdetők között egy olyan fordítóiroda is, amely a nyelvi diplomát nem teszi kötelezővé, ellenben a szakirányú – jogi, közgazdasági vagy műszaki – végzettséget igen.

Műegyetemi Állásbörze

Időpont: 2009. október 28-29.
Helyszín: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Néhány vállalat azt is közölte már, hogy mekkora kezdő fizetést ígér az
új kollégáknak: általában 200-300 ezer forintot. Természetesen ez még
nem a végleges, összesített adat. Az egyes pozíciókra adandó fizetés
pontos átlagát, illetve a látogatók bérigényét később hozzák
nyilvánosságra a szervezők, az FN.hu-n az elsők között olvashatnak
erről is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik