FN

Bár egyelőre még alig tízezer az elektronikus aláírást használók száma, a jövőben érdemes lesz a vállalkozóknak igénybe venni a hitelesítés-szolgáltatók ilyenfajta szolgáltatását: az e-aláírás ugyanis nagyban megkönnyíti az igénybe vevők munkáját.
2004. 02. 05. 00:00
A magyar gazdaság felemás helyzetben van az uniós csatlakozás évében: miközben a makroadatokban van néhány konjunktúrára utaló változás is, más mutatók jelentős feszültségekre utalnak. Nagy a bizonytalanság, ennek ellenére a vállalkozók optimisták az ez évi gazdasági kilátásukat illetően.
2004. 02. 05. 00:00
A szakmaspecifikus uniós ismeretek minél szélesebb körű elterjesztése érdekében az Üzlet&Siker magazin együttműködve a GKM Kis- és Középvállalkozások Inegrációs Felkészítését Koordináló Főosztályával 2004-ben olyan cikksorozatot jelentet meg, amely a kistérségi felkészítő program szakértőinek, előadóinak közreműködésével összefoglalja az egyes ágazatokra vonatkozó legfontosabb EU szabályokat , valamint bemutatja a leggyakrabban elhangzó kérdéseke
2004. 02. 05. 00:00
A gazdasági versenyképesség jelentős növelését várja a kormányzat a gazdaságfejlesztési pályázatoktól, amelyek révén a hazai kis- és középvállalkozások idén több mint 10 milliárd forint forrásra pályázhatnak.
2004. 02. 05. 00:00
A közvetlen pályázati lehetőségeket jelentő Közösségi Programok kiemelten fontos szerepet tölthetnek be a hazai kis- és középvállalkozások életében, ugyanakkor ma még igen kevesen élnek ezzel a lehetőséggel.
2004. 02. 05. 00:00
Az EU bővítésének legjelentősebb kedvezőtlen következménye a régi tagállamokra nézve az adóbevételek megcsappanása lesz, mert a nyugati cégek keletre viszik termelésüket, ahol a legtöbb kormány radikálisan csökkentette az adókat, amelyeknek így nyugaton csökkenniük vagy keleten emelkedniük kell. A nagy kelet-közép-európai országok csatlakozása miatt az unió jelenlegi tagállamaiban erős a félelem, hogy megindul a munkaerő migrációja [...]
2004. 02. 05. 00:00
Érdemes szörfözni a neten, ha a cég utaztatja alkalmazottait, mivel a nagyobb légitársaságok és a fapados cégek kínálatából így gyorsan kiválasztható a legkedvezőbb. A jövő viszont a mobiltelefoné: ezen keresztül is lehet foglalni és fizetni.
2004. 02. 05. 00:00
Siófokon szombaton rendezik meg a balatoni hajósok 79. bálját az Aranypart Szállóban, s az egész országból várják rá vendégeket – tudta meg az MTI Antal Andrástól, a farsangi hajós mulatság főszervezőjétől. A Balatoni Hajózási Rt. siófoki Móló Szállójának az igazgatója elmondta: kétszázötven-háromszáz vendégre számítanak, s a bálozók közt ott lesznek a balatoni hajósok mellett a [...]
2004. 02. 04. 00:00
A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) mozgásterét befolyásolja a tőkehiány, ebből eredően technológiai felszereltségük színvonala alacsony – mondta Szanyi Miklós, a Világgazdasági Kutató Intézet főmunkatársa konferencián kedden, Budapesten. Hozzátette: ez magával hozza, hogy növekedési lehetőségeik korlátozottak és hatékonyságuk nem megfelelő.Szanyi Miklós közölte: gondot okoz a nyelvtudás és a vállalkozási ismeret hiánya is, amely jelentős hátrány [...]
2004. 02. 04. 00:00
Nyomtatási hiba csúszott a 2003. évi személyi jövedelemadó bevallására szolgáló nyomtatvány 18. és 19. sorába, ám a hiba várhatóan csak keveseket érint. Az APEH közleménye szerint a bevallási nyomtatvány 18. és 19. sorában a b és c oszlop technikai hiba miatt kék színű lett. E rubrikákat általánosságban nem kell kitölteni, de az említett rovatokba mégis [...]
2004. 02. 03. 00:00
Szövetkezetek és mezőgazdasági őstermelők egyaránt hozzájuthatnak az Európa-terv Agrár-hitel program keretében kezességvállalással támogatott kölcsönhöz – közölte a Pénzügyminisztérium kedden. A hitelprogram keretei az ez évi költségvetési törvény határozza meg, amely előírja, hogy a szövetkezetek belföldön bejegyzett hitelintézetektől kezességvállalással biztosított hitelt vehessenek igénybe az Agrár-hitel program révén. A program, a hitelezés részletes szabályait a Földművelésügyi és [...]
2004. 02. 03. 00:00
Az ipari termelői árak 2003 decemberében 6,2 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, míg novemberhez képest 0,1 százalékkal mérséklődtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az ipari termelői árak 2003-ban 2,4 százalékkal nőttek a 2002. évihez képest. A közlemény szerint tavaly az ipar belföldi értékesítési árai 5 százalékkal, az exportárak 0,3 százalékkal [...]
2004. 02. 03. 00:00
Hétfőtől, azaz február 1-től csak úgy helyezhető forgalomba személyautó, ha utána a regisztrációs adót megfizették. A február 1-je előtt behozott kocsik sem mentesülnek az új adónem alól. Csak az a magánszemély kivétel, aki saját nevére kért a forgalomba helyezést. A használt autókkal kereskedők hiába nyújtottak be a parlamenthez, illetve a Pénzügyminisztériumhoz petíciót, nincs halasztás, február [...]
2004. 02. 02. 00:00
Érdemes lesz május elseje után azoknak a magyar cégeknek itthoni áfabevallásukra odafigyelniük, amelyek az Európai Unióból importálnak – írja a Magyar Hírlap. A csatlakozást követően ugyanis részesei leszünk annak a tíz éve működő speciális közösségi rendszernek, amely az egyes tagállamok áfaadatait vezeti össze. A gyakorlatban ez azt fogja jelenteni, hogy ha egy magyar cég például [...]
2004. 02. 02. 00:00
Sorban állást takaríthat meg az, aki még e héten postázza az egyszerűsített vállalkozói adóval (eva) kapcsolatos tavalyi bevallását, és gondoskodik az összeg átutalásáról is. Noha eredetileg az eva kiváltja a többi adónemet, vannak esetek, amikor a jövedelemadó-bevallást is el kell készítenie a vállalkozónak.Két hetük maradt az egyszerűsített vállalkozói adó bevallásának elkészítésére és a tavalyi év [...]
2004. 02. 02. 00:00
Az Ecostat januári felmérése szerint a kis- és középvállalati szektor 2004 első félévére vonatkozó optimizmusában Magyarország javuló konjunkturális kilátásai és az uniós tagságtól várható gazdasági előnyök, bővülő támogatások játszanak szerepet. Tavaly a globális fellendülésnek köszönhetően Európa meghatározó gazdaságainak külkereskedelmi forgalma élénkült. Emiatt hazánk exportlehetőségei kismértékben bővültek, így az ország reálgazdasági mutatói év közepétől egy lassan [...]
2004. 01. 30. 00:00
Az idén várhatóan 3,4 százalékkal nő a vendégéjszakák száma Magyarországon. A Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója szerint kéne már egy új imidzs. A Magyar Turizmus Rt. becslése szerint az idén mintegy 3,4 százalékkal nő, és eléri a 19,137 milliót a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma – mondta Galla Gábor, a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója pénteken [...]
2004. 01. 30. 00:00
Adócsökkentést és a rászorultság elvén alapuló szociálpolitikát javasol az SZDSZ 2005-től annak érdekében, hogy a magyar gazdaság versenyképes legyen az Európai Unióban – közölte a szabad demokraták európai parlamenti listájának vezetője pénteki sajtótájékoztatóján. Az SZDSZ egyetért az OECD értékelésével, amely szerint a fekete- és szürkegazdaság “kifehérítésére” és adókulcs-csökkentésre van szükség Magyarországon – mondta Demszky Gábor főpolgármester. [...]
2004. 01. 30. 00:00
Gondok a tejpiacon: csökkentek a felvásárlási árak, és keveslik az állami támogatást is a termelők. Tulajdonképpen már az elmúlt évben, az utolsó negyedévben rendkívül kedvezőtlen folyamatok indultak el a tejár csökkentésével kapcsolatban. Annak ellenére, hogy a feldolgozók, a termelők és az FVM megállapodott egy 72 forintos, december 31-éig szóló árban, a feldolgozók egy jelentős része [...]
2004. 01. 30. 00:00
Hétfőtől csak úgy helyezhető forgalomba személyautó, ha utána a regisztrációs adót megfizették. A február elseje előtt behozott kocsik sem mentesülnek az új adónem alól. Csak az a magánszemély kivétel, aki saját nevére kéri a forgalomba helyezést.Jövő héttől már fizetni kell a regisztrációs adót. A használt autókkal kereskedők hiába nyújtottak be a parlamenthez, illetve a Pénzügyminisztériumhoz [...]
2004. 01. 30. 00:00
Olvasói sztorik