FN

A pályázók is sejthették, hogy a kereskedelmi tévék koncesszióját meg fogják hosszabbítani, és ennek megfelelően árazták be a céget – véli Lévay Örs, az Antenna Hungária (AH) Rt. igazgatóságának elnöke.
2005. 07. 28. 08:00
A befőzés évadát éljük, illő tehát, hogy beszéljünk a polcokon szaporodó szépséges végeredményről, mely egész évben át üvegekbe zárva őrzi a nyarat meg az édes őszt. Majd a zord téli hónapokban, ha felbontunk egy ilyen titokzatos lekváros vagy befőttes üveget, illatosan kicsap belőle az oly gyorsan elillant nyár, majd megkóstolván felidézi a boldog napokat, a [...]
2005. 07. 28. 08:00
próbálja a pénzügyi kormányzat már évek óta betömködni a hiányt az államháztartásban. Az idén a Pénzügyminisztérium óvatos előrejelzése szerint is már az ősz elejére meghaladja az egész évre tervezettet a költségvetési deficit, utána süllyed csak várhatóan vissza a megjelölt 3,6 százalékra. A 170 milliárdos kérdés: minek köszönhetően? A szaktárca ugyanis júniusban már elismerte, hogy a [...]
2005. 07. 28. 08:00
Két kisbefektető – a vezérigazgató és helyettese – vásárolta „vissza" a Szobi Szörp Rt.-t a francia Teisseire csoporttól.
2005. 07. 28. 08:00
George W. Bush amerikai elnök és Tony Blair brit kormányfő a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) égisze alatt zajló tárgyalásokhoz időzítve a minap újra a nagypolitika színpadára emelte az EU agrárpolitikájának kritikáját. A vitában a figyelem ugyanakkor egyoldalúan az élelmiszer-ágazat gazdaságpolitikai, azon belül is leginkább kereskedelempolitikai oldalára korlátozódik. Ebből úgy tűnik, mintha az ügy csak a tagállami [...]
2005. 07. 28. 08:00
Karl Rove, Bush rettegett főtanácsadója botrány középpontjába került. Az elnök is sebeket kaphat. Újra fellángol a vita az iraki háború megindításának hátteréről.
2005. 07. 28. 08:00
Nagy-Britannia közel kétmilliós muzulmán népessége társadalmi és gazdasági téren is hátránnyal indul, ami a radikálisok kezére játszik. Vannak azonban sikersztorik is.
2005. 07. 28. 08:00
Tévedés, hogy a balatoni nyaralás drágább lenne, mint a horvát vagy az olasz tengerpart, de ez az olcsóság a minőségben is megmutatkozik.
2005. 07. 28. 08:00
Közismert, hogy a hosszútávfutók testalkata alaposan eltér a vágtázókétól: míg az előbbiek vékonyabbak, az utóbbiak robusztus felépítésűek. Amerikai sportorvosok most a szabályszerűség alapján új, eddig ismeretlen, a testtömegre és a hatékonyan teljesíthető lefutott távra vonatkozó összefüggéseket tártak fel. Ezek szerint nem az általános erőnlét, hanem jóval inkább a testtömeg határozza meg, mekkora távot képes a [...]
2005. 07. 28. 08:00
Rovatunkban három különböző stratégiájú fiktív befektetőnk portfóliójának alakulását követjük nyomon. A 2005. január 3-ai induláskor a csomagok értéke 3-3 millió forint volt.
2005. 07. 28. 08:00
Tizenegy százalékkal több pert indítottak az adózók az APEH ellen az év első hat hónapjában, mint tavaly az első fél évben. Ennél jóval nagyobb mértékben, ötven százalékkal nőtt e perekben az általuk vitatott követelés értéke – írja a Világgazdaság.
2005. 07. 28. 07:43
Az önkormányzati szféra súlyos finanszírozási anomáliáit mutatja, hogy a települések harmada a neki járó állami hozzájárulásokból és saját költségvetéséből alapvető működését sem tudná biztosítani – írja a Világgazdaság.
2005. 07. 28. 07:35
Jogorvoslatokból eddig sem szenvedett hiányt a MÁV elővárosi motorvonatok beszerzésére kiírt tendere, most újabbal bővült ezek sora. A Népszabadság információi szerint a Közbeszerzések Tanácsának több tagja kezdeményezésére újabb eljárás indult.
2005. 07. 28. 07:26
Az üzletláncok áruházai között indokolatlanul nagyok a jövedelemkülönbségek. Legnagyobb területi bérkülönbségek a legmagasabb fizetést biztosító Tescónál vannak: egyes megyékben 30 százalékkal is kevesebb a fizetés, mint a fővárosban – írja a Népszabadság.
2005. 07. 28. 07:14
Akár működési válságot is okozhat, ha október előtt nem emelik a kórházak támogatását – jelzik levelükben az ágazat vezetői. A kórházak gyógyszerkerete lassan eléri a kritikus szintet és akár súlyos ellátási zavarok is jelentkezhetnek – írja a Népszabadság.
2005. 07. 28. 07:07
A cégek maguk határozzák meg, mennyi és milyen végzettségű szakemberre van szükségük, képzésük azonban nem az ő pénztárcájukat terheli majd. Saját alkalmazottaikat is át- vagy továbbképezhetik, olvasható a Tolna megyei Kereskedelmi és Iparkamara (TMKIK) honlapján.
2005. 07. 28. 00:00
Olvasói sztorik