Nem más országokkal történt konzultációk hatására tettük – fékezte a jüan felértékelését már régóta hangosan követelő nyugati politikusok és elemzők örömét Hu Hsziao-csuan, a kínai jegybank kormányzója az erről szóló múlt heti döntést követően. A jüan árfolyamának 2,1 százalékkal történő emelésére ugyanis az első reakció az volt mind Amerikában, mind Európában, hogy „na végre, lám már mióta mondjuk”, majd következtek a „rögtön lehet is folytatni” típusú felhívások. Ilyen hangnemben nyilatkozott John Snow amerikai pénzügyminiszter mellett több elemző is, általában egyetértve abban, hogy a lépés jelzésértékű, s hogy önmagában nem változtat sem a kínai gazdaság növekedési kilátásain, sem az országnak az alulértékelt jüan miatt élvezett versenyelőnyén, sem a rekordnagyságú amerikai mérleghiányon. Gyengülhet kicsit a dollár, erősödhet a jen, a kisebb kínai kereslet miatt emelkedhetnek egy keveset az amerikai kötvényhozamok, később érheti utol a Toyota a GM-et, de mélyreható változás ettől a bő két százaléktól még nem lesz.
A további kínai nyilatkozatokból ugyanakkor nem az sejlik fel, hogy további jelentősebb változtatásokra készülnek Pekingben. Az egyik monetáris bizottsági tag egyértelműen úgy fogalmazott a Bloomberg hírügynökségnek, hogy a következő öt évben Kína nem teszi szabadon átválthatóvá a jüant. Mindehhez a jól ismert indoklást fűzte, azokat az érveket, amelyeket a kínai vezetők az elmúlt hónapokban a dollárhoz kötött árfolyam fenntartása mellett sorakoztattak fel. Ezek szerint a kínai pénzügyi rendszer nincs felkészülve a devizapiac liberalizációjára, az egykori szocialista nagyvállalatok hitelezésébe belekényszerített bankrendszer is rendkívül ingatag lábakon áll. (Figyelő, 2005/25. szám) A legfrissebb adatok szerint még mindig 10 százalék felett van a rossz hitelek aránya, miközben a világ közel ezer milliárd dollárt kezelő hedge alapjai bármelyik irányba el tudnák vinni az árfolyamot, ha akarnák, komoly károkat okozva a stabilitást kívánó kínai gazdaságnak.
„A konvertibilitás hiánya Kína utolsó gazdasági és pénzügyi védőbástyája” – fogalmazott a monetáris bizottsági tag, s ebben szinte mindenki egyet is ért vele. Más kérdés, hogy Kína speciális átmeneti helyzete ellenére is sokan úgy gondolják, a világ többi országának egyértelmű kárára hozza magát helyzetbe az új ázsiai nagyhatalom. Ez viszont a legkevésbé sem érdekli Pekinget. Nagy valószínűséggel az egész világ károgása kevés lett volna még a mostani változtatáshoz is, ha nem válik egyértelműen túlfűtötté a kínai gazdaság. A hűtés jeleit már tavaly felmutatta az ország, amikor szerény kamatemelést jelentettek be, s a kötött árfolyam elhagyása is ebbe a sorba illik. Nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy a kínai vezetők most megpróbálják kamatoztatni a szingapúri tanulmányútjaikon felhalmozott tudást – az egyszeri felértékelés mellett bejelentett új árfolyam-mechanizmus ugyanis szinte pontosan olyan, mint amilyen rendszert igen nagy sikerrel alkalmaztak a nyolcvanas évek eleje óta a délkelet-ázsiai városállamban.
A kínai jegybank mostantól egy 0,3 százalék széles sávot határoz meg a jüannak a dollárral szemben, míg más devizák ellenében 1,5 százalékos sávban mozoghat majd a kínai pénz. A sávközép értékeket minden este bejelentik majd. Az irányított lebegtetés lehetőséget ad Kína számára arra, hogy külön bejelentés nélkül a számára elfogadható mértékben engedje felértékelődni a jüant. Ez a mérték pedig attól függhet, hogy mekkora az infláció és a növekedés. Szingapúrban az 1988-at követő tíz évben átlagosan évi 9,2 százalékkal bővült a gazdaság, az irányított lebegtetés keretében végrehajtott lassú felértékelés révén viszont sikerült az inflációt 2,4 százalékos átlagon tartani. Az erősödő szingapúri dollár ugyanis olcsóbbá tette az importot, így a fogyasztás bővülése sem dobta meg jelentős mértékben az árindexet.
Ami ma biztosnak látszik: Kínát továbbra sem érdekli a külső nyomás, a következő döntéseket is csak az befolyásolja, miképp tudják fenntartani a gyors növekedést az infláció elszállása nélkül.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
