FN

A világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai vállalata, a japán Sony és csoportja az üzleti éve júniussal zárult első negyedéről 7,3 milliárd jenes adó utáni veszteséget jelentett az egy évvel korábbi 23,3 milliárdos adózott eredmény után.
2005. 07. 28. 09:04
Néhány nagy és több kis társaság osztozik a több százmilliós hazai mobilvécé-piacon. A FigyelőNet piaci körképe.
2005. 07. 28. 08:50
Elsősorban az orosz gyógyszerfelhalmozások hatására a várakozásoknál sokkal jobb lett a Richter gyorsjelentése. Hathavi üzemi profitja 9,2 százalékkal nőtt tavalyhoz képest.
2005. 07. 28. 08:43
A hazai internetes áruházak forgalma 30-40 százalékkal nőtt az első fél évben 2004 hasonló időszakához képest – tudta meg a Világgazdaság. A magyar online kiskereskedelmi piac már külföldi cégek érdeklődését is felkeltette.
2005. 07. 28. 08:12
A pályázók is sejthették, hogy a kereskedelmi tévék koncesszióját meg fogják hosszabbítani, és ennek megfelelően árazták be a céget – véli Lévay Örs, az Antenna Hungária (AH) Rt. igazgatóságának elnöke.
2005. 07. 28. 08:00
A befőzés évadát éljük, illő tehát, hogy beszéljünk a polcokon szaporodó szépséges végeredményről, mely egész évben át üvegekbe zárva őrzi a nyarat meg az édes őszt. Majd a zord téli hónapokban, ha felbontunk egy ilyen titokzatos lekváros vagy befőttes üveget, illatosan kicsap belőle az oly gyorsan elillant nyár, majd megkóstolván felidézi a boldog napokat, a [...]
2005. 07. 28. 08:00
próbálja a pénzügyi kormányzat már évek óta betömködni a hiányt az államháztartásban. Az idén a Pénzügyminisztérium óvatos előrejelzése szerint is már az ősz elejére meghaladja az egész évre tervezettet a költségvetési deficit, utána süllyed csak várhatóan vissza a megjelölt 3,6 százalékra. A 170 milliárdos kérdés: minek köszönhetően? A szaktárca ugyanis júniusban már elismerte, hogy a [...]
2005. 07. 28. 08:00
Két kisbefektető – a vezérigazgató és helyettese – vásárolta „vissza" a Szobi Szörp Rt.-t a francia Teisseire csoporttól.
2005. 07. 28. 08:00
George W. Bush amerikai elnök és Tony Blair brit kormányfő a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) égisze alatt zajló tárgyalásokhoz időzítve a minap újra a nagypolitika színpadára emelte az EU agrárpolitikájának kritikáját. A vitában a figyelem ugyanakkor egyoldalúan az élelmiszer-ágazat gazdaságpolitikai, azon belül is leginkább kereskedelempolitikai oldalára korlátozódik. Ebből úgy tűnik, mintha az ügy csak a tagállami [...]
2005. 07. 28. 08:00
Karl Rove, Bush rettegett főtanácsadója botrány középpontjába került. Az elnök is sebeket kaphat. Újra fellángol a vita az iraki háború megindításának hátteréről.
2005. 07. 28. 08:00
Kétes múltú – és jelenű – figurák irányítják a világ független olajkereskedelmét. Ami közös bennük: mindannyian Marc Rich tanítványai.
2005. 07. 28. 08:00
Nagy-Britannia közel kétmilliós muzulmán népessége társadalmi és gazdasági téren is hátránnyal indul, ami a radikálisok kezére játszik. Vannak azonban sikersztorik is.
2005. 07. 28. 08:00
Tévedés, hogy a balatoni nyaralás drágább lenne, mint a horvát vagy az olasz tengerpart, de ez az olcsóság a minőségben is megmutatkozik.
2005. 07. 28. 08:00
Manapság egyre nagyobb figyelmet kapnak a menedzseréletmód veszélyei, és az, hogy a karrier érdekében sokan érzik úgy: le kell mondaniuk a magánéletről. Mindazonáltal az, hogy egy napi 10–14 órát dolgozó vezető agyonhajszoltnak érzi-e magát, attól is függ, a munkája összhangban van-e saját belső céljaival.
2005. 07. 28. 08:00
Vigyázat! A Kraftwerk hallgatása közben könnyen időhurokba kerülhet a hallgató! E sorok írója például a Radioactivity című kompozíció megjelenése idején középsős volt az óvodában. Abban az időben fekete-fehér volt a tévé, a tornafelszerelés (fekete klottnadrág, fehér atléta), és a szurkos falú WC. Tehát 1975-ről semmiképp sem a Kraftwerk 30 évvel (!) a megjelenés után is [...]
2005. 07. 28. 08:00
APC Travelcase RollerKinek? Aki magával hordja notebookját, PDA-ját, mobilját.Mennyiért? 70 dollár+ Az adapterek segítségével a legtöbb országban nem okoz gondot a feltöltés.– Az USB töltőkábeleket külön kell megvásárolni. PrestoLock Seach Alert Travel LockKinek? Aki szeretné tudni, hogy ki nézett bele bőröndjébe.Mennyiért? 10 dollár+ Bizonyíthatjuk, hogy az utazás során történt valami a csomagunkkal.– A nyitó berendezést [...]
2005. 07. 28. 08:00
Közismert, hogy a hosszútávfutók testalkata alaposan eltér a vágtázókétól: míg az előbbiek vékonyabbak, az utóbbiak robusztus felépítésűek. Amerikai sportorvosok most a szabályszerűség alapján új, eddig ismeretlen, a testtömegre és a hatékonyan teljesíthető lefutott távra vonatkozó összefüggéseket tártak fel. Ezek szerint nem az általános erőnlét, hanem jóval inkább a testtömeg határozza meg, mekkora távot képes a [...]
2005. 07. 28. 08:00
Rovatunkban három különböző stratégiájú fiktív befektetőnk portfóliójának alakulását követjük nyomon. A 2005. január 3-ai induláskor a csomagok értéke 3-3 millió forint volt.
2005. 07. 28. 08:00
Olvasói sztorik