FN
Ha úgy vesszük, a külügyminiszter nem is vette drágán a a luxuskérót. Ebben a kategóriában átlagos árat fizetett. Megmutatjuk, mi az, ami méregdrága.
A hír- és gazdaság profilú internetes kiadványok mellett a kulturális tájékoztatásban is a legerősebb hazai szereplők közé akartak kerülni.
Az első osztályú szekrénysor a szakértő vizsgálata szerint nem javítható, konstrukciós és tervezési hiba miatt. Az árusító cég állítja, a vásárló panaszai nem jogosak. Az ügy bíróságon.
2014. 10. 13. 17:55
Várhatóan nagy lesz a ráfutás a lakossági energetikai pályázatokra. Emiatt érdemes mielőbb beadni a kérelmeket, de nem árt körültekintőnek lenni, hiszen a támogatások elnyerésének számos kitétele van.
2014. 10. 13. 15:25
Akciósan hirdettek egy nyomtatót, ami az ígéretekkel szemben nem volt az üzletekben.
Jean Tirole kapta az elismerést., akinek munkássága központi politikai kérdések megoldását segíti, ahogy az akadémia állandó titkára fogalmazott, a díja nagy cégek megszelídítéséről szól.
A DRB Dél-dunántúli Regionális Bank Zrt. és az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. keresetét utasították el elsőfokon.
2014. 10. 13. 12:06
Változatlanul magas a feketepiaci cigaretta aránya, de az illegális piacon belül is volt átrendeződés a GfK friss kutatása szerint. A NAV azt hangsúlyozza, nincs lényeges változás.
Gazdasági elemzők szerint a brit áruházláncnak meg kellene válnia külföldi érdekeltségeitől, így a magyar leányától is – írja a Népszabadság.
A 15 ezer ellenőrzésből minden negyedik esetben buktak, és 70 esetben be is záratták a vétkes üzletet.
Mármint olyan szempontból, hogy mivel olcsóbb lett az áram, a gáz, a fűtés, így nem vagyunk rászorítva, hogy változtassunk a fogyasztási szokásainkon.
Sokan vélik úgy, hogy az önkormányzati választások lezárultával derül ki igazából, tényleg lesz-e banki elszámoltatás.
2014. 10. 13. 08:51
Folyamatosan nő a gyanúsítottak száma a területalapú támogatások jogosulatlan igénylésével kapcsolatban tavaly elindult nyomozásban.
Miközben az egészségügyi intézmények hónapról hónapra eladósodottabbak, nyolc kórház összesen több mint 94 millió forintot utalt vissza az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak.
2014. 10. 13. 07:23
Az áramtörvény egyik értelmező rendelkezése olyan meghatározást ad a lakossági fogyasztóra, ami alapján esetenként vállalkozások is ebbe a kategóriába kerülhetnek, így olcsóbban juthatnak áramhoz.
2014. 10. 13. 07:01
A nagyobb kapacitású, fedett fürdők növelték az árbevételüket, míg a helyi jelentőségű kisebbek leszakadtak.
Szerencsére nem igazából, csak az amerikai és brit pénzügyi hatóságok szimulációjában. Egy globális krízishelyzetre elhárítására készülnek.
Szereti a nyarat, jól beszél angolul, így igazán bejött Viktóriának Ausztrália. Csak az a bánata, hogy a nagy távolság miatt ritkán tud hazajönni.
Már több mint 890 ezer ember foglalkoztatását segíti a tavaly januárban indult akció, amely 205 milliárd forinttal csökkentette a munkáltatók terheit - közölte a kabinet szóvivője.
A rugalmas munkarend szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy a kisgyermekesek visszatérhessenek a munkahelyükre.
Év végéig hatályos a korkedvezményes nyugdíjakról szóló törvény, de nem tudni mi lesz utána.
Felkai György, az MVM éppen távozó kommunikációs vezetője a fő esélyes a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) elnöki posztjára.
- 03:40 Megőrültek a magyarországi madarak, hogy autókra támadnak?
- 03:33 Szöllősi György: Már nem létezne magyar futball, ha minden úgy ment volna tovább, ahogy 2010 előtt történt
- 21:36 Szabálytalanul kezelte a veszélyes anyagokat a debreceni akkugyár a hivatalos vizsgálat szerint
- 21:34 Lefóliázza a debreceni CATL a dolgozók telefonját a „kiemelkedő értékű szellemi tulajdon és speciális műszaki megoldásaik védelme” miatt
- 21:01 „De én attól még magyar vagyok, bazmeg!” – külföldön élő fiatalokkal beszélgettünk a hazaköltözésük esélyeiről
- 20:32 Elment az áram Kubában
- 20:31 Minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta egy friss felmérés szerint
- 20:21 Borbás Marcsi az anyagi helyzetéről: Az alsó középréteghez tartozom
- 20:12 Magyarország azt kéri az EU-tól, hogy törölje el az orosz és fehérorosz műtrágyákra kivetett vámokat
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 20:01 A nap legfontosabb hírei - 2026.03.16.
- 19:50 Ütemtervet vár Brüsszel Ukrajnától a Barátság vezeték újraindítására
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 19:00 Meg lehet-e nézni 10 fontból Budapestet?
- 13:55 Az idei Oscar-gála legnagyobb villantásának nyertese: Gwyneth Paltrow
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 14:50 Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz vagy hűség a választókhoz?
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott
- 14:39 Jeff Goldblum felesége nem szégyenlősködött az Oscar-afterpartin: mindenki az ő szettjét figyelte
- 20:32 Elment az áram Kubában
- 16:17 Magyar Péter: Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk
- 16:23 Szijjártó Péter: Nyíltan megfenyegette Magyarországot a német külügyminiszter
- 17:07 Magyar Péterék már foglalkoznak azzal, hogy mit lehet csinálni a Mol vezetésével a választás után

