Gazdaság

Van, ahol tízszeresére nőtt az illegális cigiforgalom

Változatlanul magas a feketepiaci cigaretta aránya, de az illegális piacon belül is volt átrendeződés a GfK friss kutatása szerint. A NAV azt hangsúlyozza, nincs lényeges változás.

Év elején történt

A GfK Hungária az iparági szereplők megbízásából immár 11. éve végez felmérést a nem Magyarországon adózott cigaretták hazai forgalmáról. A kutatócég európai uniós módszertan alapján ezúttal is a 40 legnagyobb hazai település utcáin, illetve a közterületi szeméttárolókban megtalálható üres cigarettadobozok begyűjtésével mérte fel a piacot.

Tovább nőtt a feketepiac

Az illegális cigarettaforgalom a korábbi évek csökkenő tendenciáját megtörve 2013-tól kezdett el ismét növekedni Magyarországon. Két évvel ezelőtt még 5,8 százalék volt, ami a tavalyi év végén a piaci változások következtében 11,8 százalékra ugrott. Idén ugyan csak minimális erősödést regisztráltak – a nem Magyarországon adózott cigaretták forgalma jelenleg 12,1 százalék -, de a kutatás jelentős piaci átstrukturálódásra hívja fel a figyelmet.

A legszembetűnőbb változás az ún. „illicit white” kategória megerősödése, mely különösen a keleti régióban érhető tetten. Az „illicit white” termékek olyan külföldön törvényesen működő gyárakban – általában az Európai Unión kívül eső országokban – előállított cigaretták, melyeket „duty free” felirattal látnak el. Ezek legális kereskedelmi csatornákon nem elérhetőek. De az illegális csempészhálózatokon (persze a jövedéki adó megfizetését kikerülve) eljutnak a fogyasztókhoz.

„A korábbi tendenciákkal ellentétben többségében ma már nem ukrán márkákat terítenek a feketepiacon, az illegális cigaretták hazája jelenleg elsősorban Fehéroroszország. A legfertőzöttebb települések közé tartozik hazánkban Kisvárda, Mátészalka, Nyírbátor és Nyíregyháza is” – emelte ki a (Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége) DBMSZ soros elnöke, Dezső Lóránt.

Vidéken több, a fővárosban kevesebb lett az illegális cigi

Kelet- és Nyugat-Magyarországon is nőtt a külföldről behozott cigaretták aránya: nyugaton a tavaly év végi 4 százalékhoz képest most 5,5 százalékos illegális cigaretta-forgalmat regisztráltak, keleten pedig az előző kutatásban szereplő 16 százalék ellenében idén 17 százalékot mértek.

Nagykanizsán például tízszeresére, Salgótarjánban négyszeresére, Barcson több mint háromszorosára emelkedett a begyűjtött illegális cigarettásdobozok aránya, de emelkedést regisztráltak többek között Kazincbarcikán, Egerben, Sopronban és Szombathelyen is.

A fővárosban viszont mérséklődött az illegális termékek aránya: ott 11,4 százalékról 10,3 százalékra csökkent. A hamis márkajelzésű cigaretták forgalma a külföldről behozottakkal ellentétben továbbra is elhanyagolható.

A felénél több már a sodrós

Nemcsak az illegális cigarettapiacon történt átrendeződés, de átstrukturálódás következett be a teljes magyarországi dohánypiacon is. A finomra vágott fogyasztási dohány vagy más néven sodró/töltő dohány év elején átvette a vezetést, és mostanra már a teljes hazai piac több mint felét birtokolja. A GfK kutatása nem tér ki az ebben a szegmensben jelenlévő illegális termékek arányára, azonban a feketepiac térnyerését szemléletesen példázza, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumból származó adatok alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2014. január és júliusa között 22,3 tonna finomra vágott és egyéb fogyasztási dohányt foglalt le a teljes tavalyi évben elkobzott 10,6 tonnával szemben.

A most publikált kutatás a vágott dohánytermékek piacán túl nem terjed ki a kisebb városokra, falvakra sem. Mindezen tényezőket számításba véve a cigaretta hazai feketepiacának becsülhető aránya már jelentősen meghaladhatja a 12 százalékot.

NAV: lényegesen nem változott az illegális cigarettapiac

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a GfK által közzétett feketepiaci adatok alapján úgy látja, Magyarországon a cigaretta feketepiac aránya a 2013 második félévében mérthez képest érdemben nem változott. A kutatásból a NAV azt az eredményt emelte ki, amely szerint Magyarországon az adózatlan cigaretta aránya a teljes cigarettapiac százalékában a 2013 második félévében mért 11,8 százalékhoz képest lényegében nem változott, 12,1 százalék lett, amelyből 11,6 százalék volt a külföldön – többnyire Kelet-Európában – adózott, 0,5 százalék pedig a hamis termék.

A cigipiac

Sőt, valójában kevesebb lett az illegális cigaretta

A látszólag változatlan számok mögött a NAV szerint több hatás együttes eredménye húzódik meg. Egyrészt az, hogy a legális cigarettapiac egy év alatt több mint ötödével csökkent. Másrészt, hogy az arányok gyakorlatilag nem változtak. Ezért mondja a NAV, hogy kisebb lehetett a mennyiség a becsült illegális piacon.

Mindeközben úgy látják, hogy a teljes fogyasztás csökkenéséről ilyen értelemben nem beszélhetünk. Mert a másik nagyon jellemző tendencia – ami főként a cigaretta áremelkedése miatt már évek óta hat a piacon – a fogyasztási dohány térnyerése. Amit a GfK is írt. Vagyis hogy az utóbbi egy évben átvette a sodrós dohány a vezető dohánygyártmány szerepét a cigarettától. A NAV szerint ebben nagy szerepe volt a speciális – térfogat-növekedést eredményező – szárítási eljárással kezelt ún. expandált dohány bevezetésének is.

Azt már nem tették hozzá, amire a GfK hivatkozott, hogy ebben a szegmensben megduplázódott tavaly óta az elkobzott illegális dohány mennyisége.

Az adóhatóság az ellenőrzési sikerekről beszél

A piacszerkezeti átrendeződés mellett az egyik legfontosabb befolyásoló hatás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által tett erőfeszítéseknek köszönhető.  A 2014-re meghatározott ellenőrzési irányoknak megfelelően a NAV-nak továbbra is kiemelt feladata a dohánytermékekkel kapcsolatos illegális tevékenység visszaszorítása. Ennek érdekében a pénzügyőrök folyamatos ellenőrzéseket végeznek a határátkelőhelyeken és a harmadik országos határszakaszokon, hiszen elsődleges cél, hogy az illegális termékek be se juthassanak az ország területére. Ezt mutatja az EU külső határszakaszain 2014-ben végzett közel 3,5 millió ellenőrzés. 

Az alapanyagok forgalmazásának fokozott figyelemmel kísérésén keresztül az illegális gyártás megakadályozása is prioritást élvez. A belterületen, közúton, piacokon, illetve közterületeken egyaránt folynak ellenőrzések, különös figyelemmel a koncesszióval le nem fedett, valamint a kockázatos területekre.

Az ellenőrzési tevékenység eredményességét tükrözi a hatóság szerint, hogy 2014-ben naponta majdnem 350 ezer szál illegális piacra szánt cigarettát foglal le a NAV. 2013-ban összesen 70 millió szál volt a lefoglalt illegális cigi a NAV adatai szerint (ami a teljes mennyiség mindössze 6,5 százalékának felet meg. Ami napi 191 ezer szálat jelent. Vagyis ha innen nézzük, valóban eredményesebb volt a NAV az idén.

Az adóhatóság egyébként idén év elején is vitatta a GfK-kutatás megállapításait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik