Gazdaság

Dávid Ferenc: Sokat veszítettek a nyugdíjasok, nem szerencsés, ami a nyugdíjakkal történik

Vörös Szilárd
Vörös Szilárd

A kormány 2010 óta megduplázta a nyugdíjakat, a reálértéküket pedig több mint 20 százalékkal javította – adta közre a Pénzügyminisztérium 2024. szeptember 11-én. Kivételesen nem vitatom a pénzügyesek állítását, tehát azt, hogy 13 év alatt 20 százalékkal javult a nyugdíjasok reálpozíciója, azaz évente (átlagosan) nem egészen 1,6 százalékkal növekedett – kommentált Dávid Ferenc közgazdász, a DK országgyűlési képviselője a Népszavában. De rögtön azt is hozzátette, hogy a nyugdíjak így is jelentősen lemaradtak a bérektől – nem mintha a bérekkel egyébként elégedett lenne. Rögzíti:

  • az elmúlt 13 év alatt a reálkeresetek két és félszer gyorsabban nőttek, mint a nyugdíjak reálértéke (20 százalék, szemben az 52,8 százalékkal). Ugyanezt mutatja az 1,6 százalékos éves, átlagos növekedés a 4 százalékkal összevetve.

Hozzáfűzte, a fiatal és munkaképes korosztály sok esetben talán tud változtatni sorsán (anyagi helyzetén), de egy 65 év feletti, megfáradt (és sokszor beteg) embertől nem várható el intenzív munkavégzéssel többletjövedelem szerzése. Ebből eredően

a kisnyugdíjasok rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe kerültek.

Nehezíti megélhetési körülményeiket, hogy az állami egészségügyi ellátás permanens romlása miatt ők is kénytelenek a magánellátás szolgáltatásait igénybe venni, amire azonban csekély nyugdíjuk már nem nyújt fedezetet.

Közgazdasági megközelítésben sem szerencsés szerinte a nyugdíjak ilyen mértékű elmaradása, mivel

a kereskedelmi fogyasztást (boltit, vendéglátót, egyéb szolgáltatást) is korlátozza a juttatás nyomorúságos szintje.

A 9,6 millió magyar közül hozzávetőleg 2,4 millió polgár kap nyugdíjat vagy nyugdíjszerű ellátást, a magyar lakosság kerek 25 százalékának egy jelentős része jövedelmi oldalról mindenképpen vesztesnek tekinthető – tette hozzá, részletezve, mennyire kénytelenek húzni a nadrágszíjat az érintettek. Végül megjegyzi, a nemzetgazdasági miniszter és a pénzügyminiszter ugyan folyamatosan a hazai fogyasztás dinamizálásáról papol (áfabevétel), de egyikük sem szembesül azzal, hogy a csaknem két és fél millió idős ember számára pontosan ők teszik lehetetlenné a minőségi fogyasztást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik