Mit tehetnek a futárcégek, ha észlelik, hogy a közbenjárásukkal próbálják átverni az embereket? Például olyan csomagot akarnak utánvéttel kifizettetni valakivel, amit meg sem rendeltek, vagy ha más van a csomagban, mint amit megvásárolni szándékoztak, illetve ha gyenge minőségű, kétes eredetű árut rejt a küldemény.
Az általunk megkérdezett futárcégek kivétel nélkül azt válaszolták, amit a Magyar Posta is, hogy szerződésük szerint az ő dolguk a kiszállítás, azt el kell végezniük. Azt viszont nem tudják, ki mit rendelt, hogy mi van a csomagban. Leszögezték azt is, hogy a csomagot addig nem lehet kinyitni, amíg ki nem fizették, a felbontott csomaggal kapcsolatban pedig csak a címzett reklamálhat a feladónál, illetve gyakorolhatja a fő szabályként 14 napos elállás jogát, és kérheti vissza a pénzét.
Igen ám, de – mint sokan megtapasztalhatták – nem reagált arra, tud-e tenni valamit a kamucsomagok ellen, például vissza tudja-e tartani az utánvétes összegeket, más futárcégek válaszaiból viszont az derült ki, hogy vannak eszközeik. A rendőrség is tud lépni.
Akkor ennyi? Akit átvertek, az magára vessen? A postaNem nézik tétlenül
Miután kitálalt egy MPL-futár, más csomagszállítók is jelentkeztek a 24.hu-nál, akik szintén elmondták, hogy vannak olyan – a kinézetük és a feladójuk alapján beazonosítható – csomagok, amelyekkel nagy valószínűség szerint nem lesznek elégedettek a címzettek. Őket figyelmeztetik, hogy gondolják meg, kifizetik-e, és átveszik-e a pakkot. De tudnak-e tenni valamit maguk a futárcégek?
A GLS Hungary azt válaszolta, ha panasz érkezik hozzájuk a szállított csomagok tartalmára, akkor belső vizsgálat indul, és az esetek tisztázása végett felveszik a kapcsolatot azokkal a partnereikkel, akikre a panasz érkezett. Hogy ez hova futhat ki, azt nem részletezték. Arra viszont kitértek, hogy az utóbbi időszakban változtak a csalási technikák – a jó ideje jelen lévő adathalász próbálkozások mellett
nő a reklamációk száma. Értékelésük szerint azonban a teljes csomagvolumenhez képest még csekély számú a problémás küldemény.Hozzátették, a jogszabályi korlátok miatt nincs lehetőségük arra, hogy önhatalmúlag megakadályozzák az utánvét összegek kifizetését a feladónak. Azt javasolják, hogy ha valaki olyan csomagot vesz át és fizet ki, amelyet meg sem rendelt, és csalás áldozatának érzi magát, haladéktalanul tegyen feljelentést a hatóságoknál. (Én tettem feljelentést a saját ügyemben, magánemberként – a fogyasztóvédelem azt írta vissza, hogy ők nem illetékesek, a rendőrségtől pedig még nem kaptam visszajelzést.)
A rendőrség visszatarthatja az utánvét összegét
Egyik olvasónk azt írta, neki a DPD ügyfélszolgálatán azt javasolták, tegyen mihamarabb rendőrségi feljelentést, mert a hatóság visszatarthatja az utánvét összegét – megtette, sikerrel, elmondása alapján vissza is kapta a kamucsomagra kifizetett pénzét. Megkérdeztük a DPD-t, és a rendőrséget, valóban működik-e ez.
A DPD azt írta, az utánvétes összegeket különböző megállapodások alapján továbbítják a webshopoknak, többnyire hetente, mindig ugyanazon a napon. Ők minden panaszosnak javasolják, hogy forduljon mihamarabb a rendőrséghez, és
Az ORFK azt írta lapunknak, hogy ha a webshopból megrendelt, kifizetett árut nem kapja meg a vevő, vagy nem azt kapja, amit rendelt, és bűncselekmény vagy egyéb jogsértés gyanúja merül fel, feljelentést tehet náluk online vagy akár személyesen is. Hozzátették, az okozott kár megtérülése érdekében fontos lehet, hogy minél előbb tegyünk feljelentést, a nyomozó hatóság ugyanis ekkor tud hatékony intézkedéseket tenni. Az eset körülményeinek vizsgálata után a rendőrség nyomozást vagy szabálysértési eljárást rendelhet el, és
Hozzátették, a hibás, nem megfelelő termékek megküldésével kapcsolatban a területileg illetékes fogyasztóvédelmi hatóságok járnak el — kérelem alapján, vagy hivatalból —, fogyasztóvédelmi szempontból vizsgálják a vállalkozás piaci magatartását. Külföldi céggel szembeni panasz esetére pedig javasolták, hogy forduljunk az Európai Fogyasztói Központhoz. És hogy ne váljunk csalás áldozatává, olvasgassuk, amit a Kiberpajzson írnak.
Tudnak tenni, és tesznek is
A DPD-nál tavaly szaporodtak meg a kamucsomagos ügyek – exponenciális ugrás történt, azóta pedig az esetszám ezen a magas szinten stagnál. Ők úgy látják, a közösségi médiában ellenőrizetlenül futó rengeteg hirdetés nagyon sok áldozatot szed, valamint megszaporodtak azok az adathalász üzenetek is, amelyekben visszaélnek cégük nevével. Ezért is folytatnak aktív kampányt, tesznek ki figyelemfelhívó közleményeket honlapjukra és közösségi platformjaikra.
Hozzátették, a rendőrség megkísérli felvenni a harcot a hamisított vagy átverős termékek küldőivel szemben, ők pedig abban tudnak segíteni, hogy ha rendőrségi értesítést kapnak, akkor megszüntetik az adott céggel az együttműködést. Sajnos ilyenkor azt tapasztalják, hogy
akár magyarországi vagy külföldi cégként. De gyakran eleve nem is saját néven szerződnek, hanem valamelyik konszolidátor vagy fulfillment cégen keresztül. A konszolidátor, más néven „közvetítő feladó” több megbízója nevében köt csomaglogisztikai szerződést. A fulfillment cég pedig átvállalja a webáruházaktól a teljes logisztikát a raktározástól a csomagoláson és kiszállításon át gyakran a számlázásig. A zavarosban halászók közül sokan ilyen cégek mögé bújnak. Ezért is van, hogy tavaly csak 3 direkt szerződést tudtak felmondani rendőrségi értesítésre, idén pedig még egyet sem.Mint írták, abban az esetben, ha a csomagon látszik, hogy többször átragasztották a címzést, a futár kézbesítés előtt jelzi a címzettnek, hogy problémás lehet. De ettől még minden esetben a címzett felelőssége, hogy átveszi-e vagy sem a küldeményt. Hangsúlyozták, a futárnak nincs joga minősíteni a csomagot, csak a címzett állhat el annak átvételétől.
A FAN így látja
Mivel a kitálaló MPL-futár egyértelműen a FAN-logós csomagokat nevezte átverősnek, megkerestük a FAN Couriert is, akik jól ismertek Romániában. Magukat piacvezető helyi futárszolgálatként jellemezték, több mint 60 ezer ügyféllel. Nemcsak Romániába, hanem Közép- és Kelet-Európába, azon belül Magyarországra is küldenek csomagokat. Az adott országban számos futárpartnerük van, nálunk többek között a Magyar Posta (MPL). Magyarországra havi mintegy 20 ezer csomagot küldenek – hogy ebből mennyi érkezik az átverésben leginkább érintett kínai piacterekről, azt nem tudták megmondani.
Ők is azt írták, amit a magyar futárcégek, hogy nem tudják ellenőrizni a rendeléseket, a csomagok tartalmát, csak az a dolguk, hogy Á-ból B-be eljuttassák azokat, és beszedjék az érte járó pénzt, szerződés szerint. Mint kiderült, magukkal a feladókkal nem is feltétlenül van kapcsolatuk, de a kínai piacterek fiókjait panasz esetén blokkolhatják. Ha a feladó kínai piactér, akkor az sok eladó áruit fogja össze, amelyek közül néhány nem olyan professzionális, mint mások – magyarázták. Ezért amikor fogyasztói panaszt kapnak,
A gond náluk is az, hogy amint egyet törölnek, rögtön megjelenik egy másik helyette, aki ugyanott folytathatja, mint elődje.Azt is írták, nem tudják, hogyan kerülhetnék el a magyar címzettek, hogy kamucsomagot kapjanak. De javasolták, hogy a címzés alján található elérhetőségen tegyenek panaszt. Megtudtuk még, hogy ha az ügyfél nem veszi át a csomagot, azt nem küldik vissza például Kínába, hanem csak a közelebb lévő logisztikai raktárba.
A FAN-ra Romániában és Szlovákiában is dől a panasz
Azt szeretném, hogy mindannyian gyűljünk össze ezen az oldalon, akiknek gondot okozott a Fan Courier inkompetenciája és gazembersége. Megszokták, hogy közönnyel, egyenként tapossanak el bennünket az ügyfélszolgálataiknál, vagy otthonainkban, ahol várjuk az online megvásárolt csomagjainkat. Úgy gondolom, sokan vagyunk ebben a helyzetben, elveszett, késve érkező vagy tönkrement csomagokkal… de minden esetben mi vagyunk a bűnösök, akiknek aztán fizetni kell
– írta 2019-ben az a Catalin Sorescu, aki létrehozta az Állítsuk meg a Fan Courier visszaéléseit (STOP abuzurilor Fan Courier) nevű Facebook oldalt, amelynek jelenleg 3800 tagja van.
A sok ezer panasz egy részét átfutva kiderül, a fő gond
- a késlekedés, hogy
- sérülten érkeznek, vagy elvesznek a küldemények, illetve hogy
- a rendeléshez képest teljesen más terméket tartalmaznak a csomagok.
Írnak 45 nap után is hiába várt küldeményekről, és hogy miután az illető megkapta a visszaigazolást a raktártól „bocsika, elveszett” üzenet érkezett. És nem utolsó sorban elégedetlenek az ügyfelek az ügyfélszolgálat munkájával,
Sokan javasolják, ha online rendel valaki, a FAN helyett bízzon meg inkább egy másik futárszolgálatot.A panaszosok jelentős része a fogyasztóvédelemhez (ANPC) fordult. Az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott ANPC-tájékoztatás szerint 2023-ban a panaszok 18 százaléka a csomagok kései kiszállításáról, 16 százaléka sérülten kivitt küldeményekről szólt, 13 százalékuk pedig a csomagokellopásokat nehezményezte. A negatív panaszlista élén a Fan Courier állt, mivel az összes panasz 30 százaléka rájuk érkezett, második a Cargus (18 százalék) lett, viszont a román állami posta mindössze 6 százalékot gyűjtött – vélhetően azért, mert nagyon kevesen veszik igénybe a szolgáltatásaikat.
A jelek szerint a FAN-nal nemcsak Romániában és Magyarországon, hanem Szlovákiában is gondok vannak, erről a parameter.sk számolt be február 19-én. A cikk szerint a Fan Courier a Szlovák Posta nevével visszaélve küld sms-eket és email-eket az embereknek olyan megrendelésekről, amelyekért csak készpénzben lehet fizetni a futároknak. Adriana például először a Szlovák Posta applikációján keresztül kapott üzenetet, miszerint csomagja érkezik a FAN Couriertől, melyért utánvéttel kell fizetnie 38 eurót. Nem sokkal később sms-t is kapott erről. Mivel tudta, hogy nem rendelt semmit, sejtette, hogy csalásról lehet szó. Ezt a futárnak is elmondta, aki végül a postán rakta le a csomagját. Adriana ezután hívta a postát, megerősítette, hogy nem kéri a csomagot, így azt visszaküldték. Zuzana viszont átvett egy 48 eurós csomagot, amiben elmondása szerint csak papírok voltak.