A kormány szándéka szerint Magyarország akkumulátorgyártó nagyhatalom lesz, már vannak működő akkugyárak, alkatrészt beszállító üzemek, elkezdett beruházások, és még továbbiak várhatóak. Ha a kormány tervei valóra válnak, akkor az elektromos autókba való akkumulátorok gyártásának felfutásával párhuzamosan jelentős mennyiségű hulladék keletkezése is várható, mind az akkugyártás során, mind a használt akkumulátorokból, és ezek begyűjtésével, újrahasznosításával is foglalkozni kell.
Az Átlátszó júniusi összefoglaló anyaga szerint akkuszemét-gyártó nagyhatalommá válik Magyarország, a portál videójában számos már ma észlelhető visszásságot említ a hulladékkezeléssel kapcsolatban. Arra is kitérnek, hogy nemcsak a gyártás során keletkező selejtes akkukkal kell majd foglalkozni, hanem a Magyarországon gyártott, hulladékká vált akkumulátorokkal is. Számos kérdés fogalmazódott meg bennünk:
- A hulladékkoncesszió alá tartozik-e az akkuhulladék?
- A gyártói felelősségi rendszer (EPR) lefedi-e az akkuhulladékot?
- Kiknek a feladata a gyártás során keletkezett selejt és hulladék újrahasznosítása?
- Kiknek kell a Magyarországon gyártott és hulladékká vált akkumulátorokat begyűjteni és újrahasznosítani?
Megkérdeztük az Energiaügyi Minisztériumot (EM), a Magyar Akkumulátorszövetséget, illetve a hulladékkoncessziót az idén júliustól 35 évre elnyerő Molt is, hogyan épül fel a rendszer.
A kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerben (EPR) a környezetszennyező termékek gyártóinak „a szennyező fizet” elve alapján díjat kell fizetniük az általuk gyártott termékek után keletkező hulladék kezeléséért. Az elem és az akkumulátor körforgásos terméknek minősül, így a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer hatálya alá tartozik – tudtuk meg. Az EPR-díjfizetési kötelezettség a körforgásos termék belföldi forgalomba hozatalával keletkezik, így a díjat az akkumulátorok belföldi forgalomba hozóinak kell megfizetniük.
Az Energiaügyi Minisztérium válasza alapján az EPR és a hulladékkoncesszió szempontjából is jelentősen eltér az akkumulátorgyártás során keletkező hulladék, és a használat után hulladékká vált akkumulátor esete.
Akkugyártási hulladék
A gyártás során képződő termelési hulladék – amely nem a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer hatálya alá tartozó termék hulladéka –, nem tartozik a koncessziós rendszer hatálya alá, így e hulladékok gyűjtésénél és kezelésénél a hulladéktörvény idevágó szakasza az irányadó. E szerint a koncesszió alá nem tartozó hulladékot vagy saját üzemeltetésű hulladékkezelőben kell hasznosítani, illetve ártalmatlanítani, vagy át kell azt adni más hulladékkezelőnek – szállítónak, gyűjtőnek, közvetítőnek vagy kereskedőnek. A minisztérium válaszában úgy fogalmazott, hogy a koncesszió alá nem tartozó hulladékok kezeléséről (hasznosításáról vagy ártalmatlanításáról) a hulladék birtokosa köteles gondoskodni, megfelelő engedéllyel rendelkező kezelőnek átadva a hulladékot. Annyit írtak még, hogy az adott gyárnak akkora üzemi gyűjtőhellyel kell rendelkeznie, amennyi hulladéka keletkezik, és ezt az engedélyezési eljárás során vizsgálják. Megkeresésünkre a Mol is azt írta, hogy a gyártás során képződő gyártásközi selejt, gyártásközi hulladék nem része a koncessziónak, így ezen szegmens gyakorlatait, rendszereit nem tudják megítélni.
A Magyar Akkumulátorszövetségnek nincs információja arról, mennyi lehet az akkugyártásnál keletkező veszélyes és nem veszélyes hulladék.
Hulladékká váló használt akkumulátor
Az elkészült elemeknél és akkumulátoroknál – mint körforgásos termékeknél – az első magyarországi forgalomba hozatallal keletkezik a kiterjesztett gyártói felelősségi kötelezettség. Az ezekből a körforgásos termékekből Magyarországon keletkező hulladékok átvételéről, gyűjtéséről, szállításáról, előkezeléséről és további kezelésre történő átadásáról 2023. július 1-je óta a koncessziós társaság (MOHU Mol) gondoskodik – írta a 24.hu-nak a minisztérium. Vagyis
Hogy hogyan kell eljárniuk azoknak a hulladékkezelőknek, akiknek a MOHU átadja a begyűjtött használt akkumulátorokat, arra nem tért ki az EM. A Mol azt írta lapunknak, hogy mivel az elhasználódott akkumulátorok értékes alapanyagokat rejtenek, melyeket igen magas arányban (nagyjából 98 százalékban) újra lehet hasznosítani, szerintük a piaci szereplők érdekeltek az értékes alapanyagok kinyerésében.
Ha külföldre kerül az akkumulátor
A minisztérium szerint mivel külföldi értékesítés során nem valósul meg magyarországi forgalomba hozatal, így ilyenkor nem keletkezik Magyarországon kiterjesztett gyártói felelősség, illetve EPR-díjfizetési kötelezettség sem. – szögezte le az EM. Visszakérdeztünk, mi számít az akkumulátornál forgalomba hozatalnak. Az, ha az akkumulátort beszerelik az autóba (például Magyarországon), vagy az, ha az akkumulátorral felszerelt autót forgalomba helyezik (mondjuk külföldön)? Erre már nem kaptunk választ.
A hulladéktörvényben sem találtunk egyértelmű utalást arra, mi számít forgalomba hozatalnak, sem a július 14-én elfogadott európai uniós rendeletben, mely így fogalmaz:
a forgalomba hozatal akkor valósul meg, amikor az elemet, illetve akkumulátort első alkalommal forgalmazzák az uniós piacon, azáltal, hogy azt az előállító vagy az importőr kereskedelmi tevékenység keretében értékesítés, fogyasztás vagy használat céljára – akár ellenérték fejében, akár ellenérték nélkül – rendelkezésre bocsátja.
A Klímapolitikai Intézet cikke szerint a jogszabályi előírásból nem következik, hogy minden hazánkban legyártott, de más országban forgalomba hozott akkumulátort szükségszerűen Magyarországon kellene újrahasznosítani, de vannak ezzel ellentétes vélemények is. Megválaszolatlan kérdéseinkkel kerestünk zöld szervezeteket, tanácsadó cégeket is, de nem jártunk sikerrel.
Az EM kitért még arra, hogy az akkuhulladék kezelésére sor kerülhet a forgalomba hozó tagállamban (vagyis ahol a hulladék keletkezett), de egy másik tagállamban vagy az uniós előírásokkal egyenértékű technológiai feltételek mellett akár az EU-n kívül is.
Hogy már most is vannak problémák az akkuhulladék kezelésével, arról számos hír tanúskodik.
A szabályozás fenntarthatóságot vár el
A Roland Berger kutatásai szerint a már nem használható, leselejtezett akkumulátorok hatékonyan újrahasznosíthatók, míg a felhasználhatóságukat megőrző akkumulátorok számos más alkalmazásban nyerhetnek új értelmet.
Tanulmányuk globális szinten próbál iránymutatást adni arra, hogy miként lehetne a már elhasznált vagy leselejtezett akkumulátoroknak új életet adni, csökkentve ezzel a szennyezést. Kutatóik ehhez figyelembe vették a vonatkozó szabályozásokat/rendeleteket is.
Tanulmányuk szerint három opció lehet az életciklus végén.
- Az akkumulátorok javítása, felújítása vagy újragyártása (mint újrafelhasználás) az egyik legéletképesebb lehetőség, különösen az autó- és járműiparban a garanciális időszak alatti műszaki hibák esetén.
A gond az, hogy a legtöbb akkumulátort jelenleg nem újrafelhasználásra tervezték, sőt azokat esetenként kényelmesebb újjal helyettesíteni.
- Az akkumulátorok másodlagos vagy újragondolt felhasználása az alacsony ciklusú alkalmazásoknál lehetőséget kínál az élettartam és ezáltal a nyereséges életciklus (például szünetmentes áramellátás) meghosszabbítására.
Műszakilag és gazdaságilag ennek ellenére versenyezniük kell a kifejezetten erre a felhasználási célra tervezett új akkumulátorokkal.
- Az akkumulátorok elemi újrahasznosítása lehetővé teszi a körkörös értéklánc kialakítását úgy, hogy olyan értékes nyersanyagokat nyerjünk vissza, mint a nikkel, a kobalt és a lítium, amelyek új akkumulátorok gyártásához később felhasználhatók.
A probléma ezzel csak az, hogy a legtöbb újrahasznosítási eljárás még nem képes a lítium-vas-foszfát (LFP) akkumulátorok költséghatékony újrahasznosítására.
Az Európai Tanács július 14-én elfogadott rendelete többek között kötelező minimumszinteket ír elő a következő évekre az ipari-, az SLI (benzines vagy dízelüzemű járművekben használt hagyományos savas akku) és az EV (elektromos járműben használt) akkumulátorok begyűjtésére, hasznosítására, újrafeldolgozására is.
