Máris van egy pozitív eredménye az Európai Unió határozott fellépésének az uniós értékvitában a magyar kormánnyal szemben: valamelyest visszaszorult az egyszereplős pályázatok száma. Martin József Péter, a korrupciókutatással foglalkozó Transparency International (TI) magyarországi ügyvezetője szerint
2022-re az uniós finanszírozású, egyajánlatos közbeszerzések aránya 13,3, míg a nemzeti finanszírozásúaké 31,3 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 15,9, illetve 35,9 százalékról.
Európai Bizottság Berlaymont épülete.
Ebben a verseny tisztulásán túl persze szerepe volt annak is, hogy maga a piac is „tisztult”, a NER-közeli cégek a kormányzati háttérnek köszönhetően stabil lábakon állnak, miközben más vállalkozások jelentős pozíciót vesztettek az elmúlt években, így az előbbiek adott esetben biztosítani tudják az elégséges érdeklődőt a pályázatok iránt, legalább látszatra teljesítve az uniós elvárásokat.
Ami a teljes képet illeti, a kormány nem áll jobban a feltételek – az úgynevezett 27 szupermérföldkő – teljesítésével, mint pár hónapja. Akkor a civil szervezetek – a TI mellett például a Magyar Helsinki Bizottság – által készített állapotjelentés szerint a feltételek nagyjából felének tett eleget a kabinet. Mostanra patthelyzet alakult ki a tárgyalásokon – állítja Martin József Péter hazai politikusoktól és külföldi diplomatáktól begyűjtött véleményekre alapozva. Ez azt valószínűsíti, hogy a pénzek jelentős részét rövid távon nem kapja meg a kormány, bár egyes külföldi diplomáciai körök nem zárják ki, hogy pár milliárd eurót már az idén felszabadítanak.
A pénzek nagy részét vissza fogja tartani az EU, mert amennyiben a kemény fellépés hirtelen felpuhulna – miközben érdemben nem változik az Orbán-kormány autokratikus jellege –, az arcvesztés lenne mind a bizottság, mind a tagállamok számára.
Másfelől viszont az Európai Uniónak nem érdeke, hogy bármelyik tagállamát anyagilag végzetes helyzetbe hozza,
- kockáztatva a mély recessziót,
- az itteni nyugati cégeket is sújtó gazdasági destabilizálódást,
- valamint a negatív politikai következményeket,
- például a szélsőséges mozgalmak megerősödését.
Ezért az ügyvezető szerint mindkét fél a kompromisszumos megoldásban érdekelt. Az nem kétséges, hogy ami pénz nem jön be 2023 végéig, azt a pénzt már csak 2024 második felében kaphatja meg Magyarország.
Amelyek közül az egyiket még most nyáron sikerülhet lezárni. A TI ügyvezetője brüsszeli forrásokból úgy tudja, nem zárható ki, hogy hamarosan megállapodás születik a hazai felsőoktatást leginkább érdeklő kérdésben – az Erasmus- és a Horizont-ügyben –, vagyis az ösztöndíjak és a tudományos kutatási projektek hozzáférése elől elhárulhatnak a jogi akadályok.
Összességében a várt uniós pénzek 20–50 százalékához férhet hozzá Magyarország
– a TI ügyvezetője szerint.
De vajon tényleg akarja-e a kormány az uniós pénzeket? Az elmúlt időben több szólamban kezdtek beszélni erről: míg Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a 2024-es költségvetésben számolnak ezekkel a támogatásokkal, és nincs tervük ennek kiváltására, addig Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter már arról beszélt, hogy fel kell készülnünk az uniós pénzek nélküli gazdálkodásra. Martin József Péter nem tartja életszerűnek, hogy a kormány csak úgy eldobná ezt a 20–30 milliárd eurót, szerinte Nagy inkább kommunikációs okokból hangsúlyozza túl az alternatív forrásszerzési lehetőségeket, felkészítve a nem várt forgatókönyvre, az uniós megállapodás meghiúsulására.
Az eddigi tapasztalatok alapján a szakértő nem számít arra, hogy Magyarország idén javítani tud a korrupciós indexén: tavaly az EU-ban az utolsó helyre került az ország, a globális listán pedig a 77. helyre sorolták. Ebben tehát nem vár érdemi elmozdulást idén.
Az sem hoz ebben várhatóan fordulatot, hogy az utóbbi időben a külföldi tulajdonban lévő cégek is elkezdtek nyilvánosan panaszkodni: bár ezek nyilvánvalóan erős jelzések, hogy valami nincs rendben a magyar gazdaságban. Az itteni német cégek óvatosabban nyilatkoznak, ha az újrabefektetés kerül szóba (a korábbi 88 százalékról 79 százalékra csökkent azon vállalatok aránya a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara felmérése szerint, amelyek újra Magyarországot választanák a befektetéseik helyszíneként), az üzleti környezetet is többen látják bizonytalannak, mint korábban – de azért jelentős részük még mindig az itteni fejlesztésekben gondolkodik, gyökeres változás tehát nem állt be az ország megítélésében.
A „haveri államkapitalizmus” térnyerését ez tehát nem akadályozza, a módszertan összeállt, csak alkalmazni kell: az erős kormányzati támogatással rendelkező vevő ajánlattételét nehéz visszautasítani, pláne, ha az állami szervek is nyomást gyakorolnak a kiszemelt vállalatra. Megerősítve mindazt, amit Christopher Mattheisen üzletember mondott gazdasági podcastunk, a Della korábbi adásában, a TI ügyvezetője úgy látja, hogy ez más modell, mint ami a 2010-es évek előtt volt, de a lényege ugyanaz: az előnyszerzés a közbizalommal való visszaélés útján. Míg a szocialista-liberális érában inkább a személyes hasznok elérése volt fókuszban, a Fidesz-korszakban az üzleti előny iránti igény a befolyásos emberek köré csoportosult lojális haszonlesők szintjén fogalmazódik meg. Korábban a rendszer mellékterméke volt a korrupció, mostanra annak a lényegévé vált:
