Meg kell könnyíteni a szárazföldi szélenergiát célzó befektetéseket Magyarországon, a szélerőművek telepítésére vonatkozó jelenlegi általános korlátozások megszüntetésével – olvasható az Európai Unió Tanácsának határozatához kapcsolt mellékletben, amelyet az Európai Bizottság adott ki a magyar helyreállítási terv jóváhagyásáról. Ez egyike azoknak a szükséges reformoknak, amelyeket végre kell hajtania az országnak ahhoz, hogy hozzáférhessen az uniós helyreállítási alap (RRF) 5,8 milliárd eurós vissza nem térítendő forrásaihoz.
Ennek keretében meg kell szüntetni a szélerőművek telepítésére vonatkozó „szükségtelen” korlátozásokat, különösen a szélturbinák esetében tartandó védőtávolság (a szélenergia-létesítmények és a lakott vagy egyéb érintett területek közötti távolság), a szélturbina magassága (vagy a szélerőmű szárnylapátjainak maximális átmérője) és a turbinák teljesítménykapacitása tekintetében – fogalmaznak a dokumentumban.
A fő akadály, hogy egy 2016-ban kiadott kormányrendelet 12 kilométerben szabta meg a turbinák lakott vagy beépítésre szánt településrészektől mért távolságát. Egyik európai országban sem ilyen nagy az előírt táv, ami – mivel az ország sűrűn lakott – gyakorlatilag lehetetlenné tette az új egységek telepítését.
A bizottság előírása szerint a reform nyomán nyilvános konzultációt követően kellene bevezetni a szélerőművek számára kijelölt célterületeket. Jelen állás szerint tehát a társadalmi vita megindítására mindössze másfél hónap maradt. Ám, miközben a legutóbbi Kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter részletezte a kabinet energetikai terveit, arról csak újságírói kérdésre beszélt, hogy a szélenergia-szabályozást fellazítanák. Válaszát pedig rövidre zárta annyival, hogy csökkenteni fogják azt a távolságot, amely a település külső határától kell hogy fennálljon, amikor valaki szélerőművet akar telepíteni.
Ez a hozzáállás érdekes annak tükrében, hogy a kormány a bizottságnak megküldött tavalyi Helyreállítási és Alkalmazkodási Tervében igen részletesen vázolta, hogy milyen változtatásokat eszközölne a szélenergia-telepítések megkönnyítéséhez. Egyebek közt megígérte, hogy 2023. április 1-jétől egyablakos ügyintézési rendszert vezet be a nap- és szélerőművek létesítésében érdekelt befektetőknek.
Néhány tollvonásnál jóval több kell
„Tavaly decemberben megkerestek minket az Energiaügyi Minisztérium illetékesei, arról érdeklődve, hogy mit javaslunk, miként változtatnánk a szélerőművek telepítését ellehetetlenítő szakmai előírásokon” – számolt be lapunknak Lendvay Péter, a Magyar Szélenergia Ipari Társaság (MSZIT) elnöke. „December 22-én megküldtük a javaslatcsomagunkat, erre azóta válasz még nem érkezett. Örvendetes, hogy megindult a kommunikáció a minisztérium, a Mavir Zrt., az MVM Zrt. és az MSZIT között, ám február elején az látszott, hogy állami részéről egyelőre nincs igény a további egyeztetésre” – fűzte hozzá.
Amennyiben pedig egy kilométer fölé lőnék be a védőtávolságot, akkor lényegében eltűnnek a telepítési lehetőségek – értékelt. Az MSZIT tehát lazább szabályozást tartana kívánatosnak, mint a szélenergiáért lobbizó LMP, az ellenzéki párt tavaly ősszel 1,6 kilométeres távot javasolt.
Lendvay kiemelte, hogy az építési engedélyek megszerzéséhez szükséges területbesorolási, környezetvédelmi és egyéb szabályok átírása nyomán önmagában még nem lesz létjogosultsága a szélipari bővítésnek. Az, hogy el lehet helyezni a turbinákat, csak az egyik lába a reformnak, a másik a villamosenergia-hálózathoz való hozzáférés kérdése: vagyis hogyan, mikorra, mennyi pénzért lehet majd a szélerőművek által megtermelt áramot a hálózatra föltáplálni. A Mavirnál és a hálózatüzemeltetőknél igen nagy kapacitások vannak függőben, tisztázni kellene, hogy ezekhez miként férhetnek hozzá e technológiák.
Tolonganak a kapuk előtt a beruházók
Az elnök arra is rávilágított, hogy a szélenergiaterveket nem lehet összevetni a napelemesekkel. Ezek a technológiák viszonylag nagy értékű, magas beruházási költségű fejlesztéseket igényelnek, és más beruházói csoportokat vonzanak, mint a napenergia, amelynél akár az alacsonyabb jövedelmű lakosok pénzét is be lehet vonni az áramtermelésbe. Ráadásul egy szélerőmű jóval intenzívebb felügyeletet, karbantartást igényel.
A napelemes szektorban jellemző „szerencselovag-cégeket” erősen megszűri a szélenergiát szabályozó biztosítéki rendszer. A Mavir és az áramszolgáltatók ugyanis előírták a befektetőknek, hogy a hálózathoz történő hozzáféréshez megawattonként 4,5 millió forint kauciót fizessenek be az erőművek telepítése előtt. Egy átlagos turbina teljesítménye ma már 3 MW, tehát rögtön 13,5 millió forint befizetéssel számolhat a telepítő. További feltétel, hogy a teljes beruházási összeg 5 százalékát kell elhelyezni a csatlakozáshoz biztosítékként, ez pedig már milliárdos nagyságrendre rúghat. Márpedig a kapacitástendert el is lehet bukni, ha valaki időközben kiszáll, nem teljesíti a feltételeket, vagy nem jut építési engedélyhez.
Az MSZIT szerint ugyanakkor észszerűtlen, hogy a hazai szabályozás nem együtt, hanem külön kezeli a nap-, és a szélenergiás technológiákat. Ezzel szemben a szervezet engedélyeztetné az úgynevezett hibrid projekteket, mert a meglévő törvények ezeknek a terjedését is akadályozzák. Ennek lényege, hogy egy naperőmű csak nappal termel, és akkor sem mindig teljes intenzitással: így például egy hálózatcsatlakozási ponton egy 20 MW-s erőmű csak 15-18 százalékos kapacitás-kihasználtságot eredményez. A szélerőmű ezzel szemben éjjel-nappal termel. Ez az eltérés az évszakok esetén is tetten érhető, hiszen a szélerőmű ősztől tavaszig jár csúcsra, és nyáron nem nagyon termel, miközben a naperőmű döntően akkor generál áramot. Ugyanarra az alállomásra csatlakoztatva a két megoldás jól kiegészíti egymást, áthidalva azt a problémát, hogy a szezonalitásból adódóan külön-külön nem tudnak egyenletesen termelni. Mi több, a hibrid projektekkel az is elérhető, hogy a telepítéseknél ne kelljen újabb területeket elvonni a mezőgazdaságtól.
A szakmai szövetségnél úgy tapasztalják, hogy jelenleg igen jelentős a befektetői érdeklődés. Még akkor is, ha megkönnyítenék az engedélyeztetést,
Lendvay szerint sokoldalú befektetői kör várakozik a szabályváltozásra. Az érdeklődők között vannak azok a nagyobb hazai társaságok, amelyek itthon vagy külföldön már rendelkeznek ilyen jellegű technológiával, és megfelelően tőkeerősek ahhoz, hogy a szükséges biztosítékokat le tudják tenni. Ezek közé tartozik például a MET, az Alteo és az MVM. A másik kör a szélerőmű-üzemeltetéssel foglalkozó multinacionális – jellemzően német és spanyol gyökerű – vállalatoké. A harmadik pedig a kisebb cégek, cégtársulások és magányszemélyek köre, melyek a már meglévő erőműveket működtetik. Rajtuk kívül a technológiai kivitelezők is készülnek a fejlesztésekre: például több épületalapozással, betonozással, mélyépítéssel foglalkozó vállalkozás potenciális ügyfeleket lát a szelesekben. A turbinagyártók viszont egyelőre nem veszik komolyan Magyarországot.
Annak alapján, hogy milyen intenzitással fúj hazánkban a szél, és ebből mennyi energiát tudnának az új technológiás erőművek kihasználni, azt lehet mondani, hogy
„Ez nem a felső határ, hanem egy teoretikus érték, szép eredmény lenne, ha ezt el tudnánk érni” – vázolta az elnök. Összehasonlításképp: jelenleg összesen 179 turbina üzemel hazánkban, de ezek a régi típusú gépek jellemzően csak 2 MW teljesítményűek.
Az lesz a kritikus pont, hogy hol lehet ezeket az erőműveket elhelyezni, és mennyi hely lesz számukra a fölcsatlakoztatására. A megtérülést kereső tőke ugyanis a földrajzi-éghajlati adottságok miatt kénytelen lesz kisebb területi foltokra koncentrálódni.
Miért nem lehet mindenhová szélturbinát telepíteni?
A fő kérdés, hogy hol vannak azok a területek, ahol rentábilis szélparkot lehet létrehozni a mai villamosenergia árak mellett. Vagyis megéri-e az adott helyszínen költséget ráfordítani, milyen szélsebesség mellett lesz képes annyit termelni, hogy belátható időn belül megtérüljön a befektetés. A legjobb adottságokkal Északnyugat-Magyarország, azon belül is a Sopron–Fertő tó–Mosonmagyaróvár vonal, továbbá a Kisalföld déli része rendelkezik, egészen a Bakony vonaláig. Innentől lefelé már csak a Kaposvár–Pécs–Szeged vonal optimális, ahol a déli szél jellemző. Ezen kívül vannak jó adottságú speciális területek is, mint a Móri-árok szélcsatornája.
Az ország többi része azonban jóval kevésbé szeles. Így, ha egy társaság gazdasági oldalról is számítást végez, akkor az Északi-középhegység vonalán és az Észak-Alföldön nem fog turbinát telepíteni.
Az éghajlati adottságokon túl további korlátokat szab, hogy nem lehet ilyen beruházást megvalósítani a védett természeti területeken, továbbá ezeknek az 1 kilométeres védőterületei és az erdők, valamint a köréjük kijelölt 250 méteres védőövezetek is korlátozás alá esnek. A Energiaklub által közölt számítások szerint,
ide nem számolva például az infrastruktúra elemeit (közlekedés, távvezetékek), a felszíni vizeket és ezek védőterületeit.
Mindezt megfontolva csak kisebb foltok maradnak az országban, ahová szélenergiát lehet telepíteni. Ezen belül is további feladatot igényel, hogy megkeressék a megfelelő hálózatcsatlakozási pontokat – részletezte Lendvay.
2025 előtt aligha épülhet új szélerőmű
Arra senki se számítson, hogy az iparág hamar fel fog pörögni. A legfőbb akadály, hogy a kedvezőtlen szabályozási környezet miatt 2010 óta nem volt engedélyeztetés, egyetlen erőmű sem épült, miközben befagytak a projekt-előkészítések. Az elmúlt 12 évben senki sem mért szelet a szereplők közül, márpedig a szélmérések kulcsfontosságúak a megtérülés-számításokhoz. Aki felelősséggel ilyen beruházásba kezd, az ezáltal győződhet meg róla, hogy milyen kockázatokkal és megtérülési idővel számolhat. A korábbi években épült tornyok tapasztalatai alapján pedig általában a finanszírozók is azt kérték, hogy legalább egy-két évig tartó szélmérés előzze meg a telepítést.
A szélturbina nem olyan mint egy naperőmű, amelyet nagy távolságon belül bárhová lehet telepíteni, mert mindenhol ugyanannyit képes termelni, hanem adott lokációk között nagy eltéréseket mutat. Személtetésképp: egy Mosonmagyaróváron működő turbina átlagosan 10 százalékkal több elektromos energiát termel, mint egy Győrben üzemelő, miközben a két település közötti távolság mindössze 50 kilométer – hívta fel a figyelmet az MSZIT elnöke. Emellett sok múlik az adott terület fizikai adottságain is, például, hogy mennyire törik meg a különféle tereptárgyak a szelet. A különféle matematikai modellszámítások és az Országos Meteorológiai Szolgálat körülbelül 15 méteres magassági szélmérései pedig nem használhatók az ágazat számára, hiszen a turbinák esetében 100 méter magasan kellene méréseket végezni.
Az engedélyeztetés is megnyújtja az előkészítést. A csatlakozáshoz való hozzáférés megszerzése a meglévő gyakorlat szerint – a kapacitástenderek lefutásának, a csatlakozási terv elkészítésének és a szerződések aláírásának idejét összeszámolva – körülbelül egy évet tesz ki.
Szükség lesz arra, hogy az építési engedélyeztetés menetét megváltoztassák, mert a jelenlegi, nonszensznek minősíthető szabályozás alapján az épülő turbina 1 kilométeres körzetében minden földtulajdonosnak hozzá kell járulnia a kivitelezéshez. Ilyenformán több évig tarthat, mire hozzájárulást lehet szerezni, hiszen a közútkezelőtől a magyar államig, sőt akár hagyatéki eljárás alatt álló területekig minden érintett szereplő szignóját be kell gyűjteni.
A szövetség szerint a helyi építési szabályokat úgy kell megváltoztatni, hogy a telepítési helyszíneket be lehessen illeszteni a területileg illetékes önkormányzatok megyei rendezési terveibe. Tehát nemcsak a védőtávolság, hanem az építés szabályzatait is módosítani kellene. Ám az ügymenet megváltoztatása esetén is jó másfél évet vehet igénybe az építési engedély megszerzése, ennek keretében az adott területen földtulajdonnal rendelkező gazdálkodók hozzájárulása is szükséges. A beruházás elindítása ugyancsak időigényes, beleértve a finanszírozás és a szükséges eszközök megszerzését, hiszen például egy transzformátor leszállítási ideje egy évre is kiterjedhet.
– kalkulált Lendvay Péter.
