Gazdaság

Jó hír a rokkantaknak: nem kell többé választani a kereset és az ellátás között

Soós Lajos / MTI
Soós Lajos / MTI

Olvasónk megváltozott munkaképességű, rokkant ellátás kap, de mivel ez messze nem éri el a havi 100 ezer forintot, mellette dolgozik is. A munkavégzését mindig úgy határozták meg, hogy az érte járó fizetése ne haladja meg a minimálbér 150 százalékát, nehogy túllépje a jogszabályban előírt plafont. Így érhette el ugyanis a lehetséges maximális keresetet úgy, hogy közben megmaradjon az ellátása is. Nagyon fontos neki, hogy a fizetése mellett a rokkant ellátását se veszítse el, mert mindkettő kell a megélhetéséhez, ugyanis gyermeket is nevel.

Ő, és munkahelye is azt hitték, hogy az idén is csak annyit dolgozhat, hogy maximum a minimálbér másfélszeresét keresse meg, de tévedtek.

Eddig korlátos volt a kereset

Azért a minimálbér 150 százalékára állították be a fizetését, és ehhez igazították a munkavégzését is, mert a rokkantsági illetve rehabilitációs támogatásban részesülő dolgozóknál évek óta kereseti korlát volt érvényben.  2020-ban például úgy dolgozhattak, hogy ha három egymást követő hónapban a havi bruttó keresetük meghaladta a minimálbér másfélszeresét, azaz tavaly a 241 500 forintot, akkor elveszítették a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásukat. Egyéni vagy társas vállalkozói tevékenység esetén a legalább középfokú képzettséget igénylő tevékenység mellett pedig a garantált bérminimum másfélszeresénél volt a kereseti határ, azaz tavaly 315 900 forintnál.

Olvasónk problémája most az volt, hogy mivel tavaly év végéig nem tudtak megegyezni  a munkaadók és a munkavállalók képviselői idén nem januártól emelkedik a minimálbér,  hanem jó esetben csak februártól. Felajánlotta viszont neki a munkahelye, hogy ettől függetlenül januártól megkaphatja a 2021-es minimálbér 150 százalékát. Attól tartott azonban, hogy emiatt elveszítheti az ellátását, mert abban a hiszemben volt, hogy ha csak egy hónapig is túllépi a kereseti korlátot, amiatt már bajba kerülhet. De ez ugye nem így volt eddig sem. Sőt, ennél jobb hírünk is van, nem csak neki, hanem mindenkinek, aki megváltozott munkaképességűként dolgozik.

Már nem kell választani az ellátás és a fizetés között

Különösebb hírverés nélkül az Országgyűlés december közepén döntött, és – amint azt elsőként Farkas András nyugdíjszakértő megírta -, idén januártól eltörölték a kereseti korlátot. Vagyis mint fogalmazott, 2021. január 1-jétől a rokkantsági vagy a rehabilitációs ellátásban részesülő személy is annyit kereshet az ellátása mellett, amennyit csak tud. A Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetsége is hírt adott a pozitív fordulatról, amit ők is szorgalmaztak már egy ideje. Olvasónk, és a munkahelye azonban eddig nem értesült erről.

Mint a MEOSZ írta, azzal, hogy 2021 januárjától korlátozás nélkül dolgozhatnak az említett ellátásokban részesülők, nem kell többé választaniuk az ellátás és a kereset között, tegyúttal csökkennek a munkavállalók és munkáltatók adminisztratív terhei is.

Több mint százezer dolgozót érinthet

A  kereseti korlát eltörlése nem kevés munkavállalót és munkáltatót érinthet. A KSH legfrissebb statisztikája szerint 2020. második negyedévében több mint 126 ezer megváltozott munkaképességű foglalkoztatott volt. Közülük csaknem 113 ezren dolgoztak alkalmazottként, kevés híján százezren határozatlan idejű szerződéssel. A megváltozott munkaképességűek nagyobbik fele, több mint 75 ezer munkavállaló teljes állásban dolgozott.

Kiemelt kép: Dolgozók a csökkent munkaképességűeket foglalkoztató XII. kerületi Bake My Day pékségben 2021. január 9-én. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik