Gazdaság

Tömeg lehet az üzletekben a korai zárási kötelezettség miatt

Orbán Viktor hétfő délelőtt jelentette be az újabb korlátozásokat, többek között hogy a boltoknak is záriuk kell este hétkor. A korlátozások kedd éjféltől lépnek életbe, 30 napig. Azaz szerdán már rövidebb lesz az üzletek nyitvatartása is.

Újabb szigorításokat jelentett be Orbán
Este 8-tól kijárási tilalom lesz, zárnak a középiskolák, nincs több focimeccs sem nézők előtt.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára, Vámos Görgy a Pénzcentrum megkeresésére a bejelentett intézkedéssel kapcsolatban a következőt mondta:

A mérvadó mindig az, ami a Magyar Közlönyben megjelenik, jogszabály formájában. Ugyanakkor a bejelentés egyértelmű, a boltoknak 19 órakor be kell zárniuk, ezen vitatni való nincs. Semmiféle esélylatolgatásba nem tudunk azonban egyelőre belemenni, és nem is lenne etikus. Tehát sem a forgalomra vonatkozóan, sem a boltokban esetlegesen megnövekvő vásárlói létszám alakulására vonatkozóan nem kívánunk előrejelzéseket tenni. Mindehhez meg kell várnunk az első értelmezhető tapasztalatokat.

A portál iparági forrásokból úgy értesült, a korai zárás miatt kialakulhat a boltokban tumultus, főként a most induló karácsonyi rohamban. Jelenleg a legtöbb hazai élelmiszerlánc üzletei este 8 és 9 óráig vannak nyitva, de akadnak szép számmal olyanok is, melyek csak este 22 órakor zárnak, valamint léteznek éjjel-nappal nyitva lévő boltok is.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik