Gazdaság

Főszerepet kaphat Mészáros Lőrinc lánya

Nemrég doktori címet szerzett, de még többre viheti rövidesen Mészáros Beatrix, a felcsúti dollármilliárdos lánya.

A felcsúti dollármilliárdos, Mészáros Lőrinc nagyobbik lánya, a 34 éves Beatrix ugyan nem került fel a legbefolyásosabb magyar nőkről összeállított Forbes-toplistára (csak édesanyja a 19. helyre), de ettől még több tíz-, sőt százmilliárdos vagyonhoz van köze résztulajdonosként, illetve vezető tisztségviselőként.

Két éve még főleg agrárérdekeltségeiről írtunk, és tízmilliárdokról, azóta új cégekbe került be, és környezetében azt mondják, nagyon komolyan veszi az üzletasszony szerepet. Mészáros Beatrix két tőzsdei cégben is az igazgatóság tagja már 2017 óta, a turisztikai portfóliót összefogó Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt.-ben, míg az építőipari érdekeltségektől az energetikáig számos ágazat cégeit tömörítő Opus Global Nyrt.-ben ő tölti be az elnöki posztot. A két cég összeolvasztásáról már tavaly döntöttek, és a 24.hu-hoz napokkal ezelőtt eljutó piaci hírek szerint

az Opus és a beolvadó Konzum egyesülésével létrejövő óriáscég elnöki pozíciójának a napokban jogi doktori címet szerző Mészáros Beatrix a várományosa.

A hírt erősíti, hogy a másik nehézsúlyú versenyző kiszáll a ringből: Jászai Gellért, a Konzum elnök-vezérigazgatója hétfőn bejelentette, hogy lemond e posztjáról, amint az Opus igazgatósági tagságáról is, azaz leköszön mindkét tőzsdei vállalat élén betöltött tisztségéről és azok operatív irányításáról. Április 30. után a Mészáros-birodalom informatikai cégére, a 4iG Nyrt.-re kíván több időt fordítani a közlemény szerint. A 4iG is fényes jövő előtt áll, nemrég már a kormánypárti Világgazdaság is arról írt, hogy bejelentkezett a Magyar Telekom tulajdonában álló T-Systems-ért.

Portfolio.hu korábban úgy becsülte, hogy a június végén záruló fúzióval a Konzum-Opus együttes árbevétele 2019-ben meghaladhatja a 200 milliárd forintot, a menedzsment által becsült kapitalizációja elérheti a 350-400 milliárd forintot, a saját tőkéje pedig meghaladhatja a 320 milliárd forintot.

Mészáros Beatrix a tőzsdei cégeken kívül számos cégben résztulajdonos vagy tisztségviselő:

  • benne van a Hunguest Hotel Zrt.,
  • illetve a herceghalmi központú Talentis Group Beruházás-szervező Zrt. igazgatóságában,
  • egy sor agrárcégben,
  • a Mészáros-klán viszonylag új vasúti cégében, az RM International Zrt.-ben, illetve a Talentis Consulting Zrt.-ben is.
  • A felügyelőbizottság elnöke a Mátrai Erőmű Zrt.-ben, amelyik Magyarország villamosenergia-termelésének 17 százalékát adja, ezzel második a paksi atomerőmű után.
  • A 2Rule sportmárkát beharangozó Magyar Sportmárka Zrt.-ben ugyancsak az ellenőrző testületben foglal helyet.
  • Részulajdonos a Mészáros Gasztro Kft.-ben,
  • a Medio Vario Vagyonkezelő Zrt.-ben,
  • valamint a testvéreivel közösen alapított cégben a Fejér-B.Á.L. Zrt.-ben, amely néhány év alatt 10 milliárd forint forgalmú építőipari vállalkozássá puffadt, és nemrég maga a dollármilliárdos apa is beszállt melléjük:
600 ezer forintot tett gyerekei cégébe Mészáros Lőrinc, százmilliókat vehet ki belőle
Bevette magát gyerekei cégébe Mészáros Lőrinc, és óriási árat kér a közreműködésért.

A Mészáros-birodalomban korábban a kisebbik lány, Ágnes miatt írták át a cégjegyzéket, miután összekötötte az életét Homlok Zsolttal, az egykori Swietelsky-menedzserrel, és Homlok-Mészáros Ágnesre változtatta a nevét. Most Mészáros Beatrix miatt is kiigazítják a cégbejegyzéseket, a neve elé dr. titulust toldanak. Januárban kapta kézhez diplomáját a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, most vezetik át a változást a cégnyilvántartásban is, az Opus Global és a Konzum tőzsdei cégeknél ez már meg is történt. A diplomaosztóról úgy értesült a nyilvánosság, mintha kisebb balhé kerekedett volna egy fotózó fiatalember körül, a feltételezések szerint azért, mert megörökítette volna az ünnepségen jelen lévő Mészáros Lőrincet is.

Alighanem Beatrix a legképzettebb a szűkebb Mészáros famíliában, életrajza szerint olasz és német nyelvből felsőfokú, angolból középfokú nyelvvizsgával rendelkezik, 2009-ben végzett a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi szakán, export-import management szakirányon. Tanulmányait az Universitá Cattolica di Sacro Cuore egyetemen olasz nyelven folytatta, és kommunikáció szakon végezte el a mesterképzést, mielőtt Debrecenben jogi diplomát szerzett.

Kiemelt kép: Komka Péter / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik