Gazdaság

Az NGM katázásra buzdít

Érdemes december 31-ig minden kisvállalkozónak átgondolni a katára (kisadózók vállalkozások tételes adójára) váltást, hiszen jövőre a kétszeresére – 6 millió forintról 12 millióra – nő a kata bevételi határa.

A kata az adózási történelem lehető legegyszerűbb, és a választóinak a lehető legnagyobb megtakarítást biztosító adózási forma – használt nagy szavakat a minisztérium közleményében. A bevételi határ megemelésének köszönhetően a 160 ezres „taglétszám” számításaik szerint 50-60 ezerrel bővülhet.

Mit kell tudni róla?

A kisadózók által fizetendő adó jellemzően havi 50 ezer forint kiadást jelent azzal, hogy az kiváltja a vállalkozás és a vállalkozó társasági adóját, személyi jövedelemadóját, járulékait és szociális hozzájárulási adóját, sőt a szakképzési hozzájárulást is.

A kisadózói lét azon túl, hogy a vállalkozás adminisztrációs feladatait drasztikusan csökkenti; rendkívül rugalmas is. Nem probléma, ha a kisadózó bevétele több lesz, mint 12 millió forint. Ettől még maradhat kisadózó, de a 12 millió feletti részre 40 százalékos adót kell fizetnie – magyarázza a minisztérium.

Magasabb biztosítás mellett 2017-től

A kisadózóknak a megduplázott belépési határon túl megemelkedik a társadalombiztosítási és álláskeresési ellátási alapja is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az igen csekély fizetendő közteher összegéből, a havi 50 ezer forintból nagyobb összeg képezi a nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékalapot. A jelenlegi 81 300 forintról 2017-ben 90 ezer forintra, 2018-ban pedig 93 500 forintra emelkedik az ellátási alap. Ezt az összeget kell figyelembe venni pl. a nyugdíj, illetve a táppénz összegének megállapításánál.

További kedvező változás, hogy lerövidül az az időszak, amelynek el kell telnie az adóalanyiság megszűnését követően ahhoz, hogy újból lehetőség legyen a kata-alanyiság választására. Az új szabály szerint – az eddigi 24 hónapos időszak helyett – a vállalkozó a kata szerinti adóalanyiság megszűnésének évében és az azt követő 12 hónapban nem választhatja ismételten ezt a kedvező adózási módot.

A döntésben segít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is. A KATA,KIVA2017 linken a legkisebb vállalkozások a katával kapcsolatos minden részletes információt megtalálhatnak.

Bolond lesz, aki nem katázik

És hogy mennyi kedvezményt jelent a katázás konkrétan?

a katás jövőre 12 millió forint bevétel mellett mindössze 600 ezer forint kata-adó megfizetésére lesz köteles. Plusz az iparűzési adó (ami településenként eltérő, nulla és 2 százalék közötti mértékű lehet, illetve háromféle módon fizethető meg).

Ez azt jelenti, hogy minimális mértékű adózás mellett is lehet legális a tevékenység.

  • A főállású katázóknál a jelenleg legjobb esetben 10 százalékos mértékű a kataadó lenne leszorítható 5 százalékra ha az adózó éppen hogy eléri az évi 12 millió forintos árbevételt.
  • A mellékállású katázóknál az eddigi 5 százalékos teher csökkenhet 2,5 százalékra a legoptimálisabb esetben. (Iparűzési adóval együtt is legfeljebb kb. 3 százalékra.)

Ahogy Ruszin Zsolt adószakértő kommentálta a tervezett lépést:ez már szinte offshore.

Ha kíváncsi, kinek érdemes a katát választania, és kinek nem, akkor ezt a cikket olvassa el! A katázást egyébként nem csak december 31-ig lehet választani, hanem év közben is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik