Rendkívüli mértékben romlott Magyarország nemzetközi versenyképessége az elmúlt évben, a 48. helyről a 60. helyre csúsztunk vissza a ranglistán. A Világgazdasági Fórum felmérése szerint a hazai üzleti életben a három legrizikósabb faktor a politikai instabilitás, a pénzügyi finanszírozás és az adórendszer – adta hírül az origó.
A vizsgálat szerint ugyanakkor kedvezően változtak a makrogazdasági mutatók. Így például tavaly csökkent az infláció, igaz, még mindig a kedvezőtlen tartományban van. Emellett javult a költségvetés helyzete is, ám ez kizárólag a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosításának köszönhető.
A régióban egyedül Szlovákiát előzi meg Magyarország, az unión belül pedig mindössze a 23. legversenyképesebb tagállam. A tabellát ismét Svájc vezeti, a második Szingapúr, a harmadik pedig Finnország. Németország a hatodik, míg Görögország, amely az idén a 95. lett, az EU leggyengébb versenyképességi mutatókkal rendelkező tagállama.
Két sikeres esztendő
A szaktárca közleménye szerint a magyar gazdaságpolitika számára az elmúlt két év legfontosabb célja az volt, hogy a 2010-ben örökölt, fenntarthatatlan pénzügyi-makrogazdasági egyensúlytalansági folyamatokat megállítsa és megfordítsa, és az azóta is egyre súlyosbodó európai adósságválság hullámai között is konszolidálja a magyar államháztartást.
A World Economic Forum versenyképességi rangsora azt mutatja, hogy az elmúlt két év pénzügyi konszolidációja nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően sikeres volt: a rangsor makrogazdasági környezetet értékelő pillérén belül Magyarország 23 helyet, a tavalyi 67. helyről a 44. helyre ugrott előre.
A tájékoztató megjegyzi: ez egy átmenti időszak. Az eddig végrehajtott reformok eredményei a következő években lesznek igazán érezhetőek, és amikorra a reformok beérnek, a pénzügyi konszolidáció mellett a növekedés is megmutatkozik majd.