Nagydobos a Nyírség keleti zugában található, és az ott élő 2168 főt leszámítva elég kevesen járnak arrafelé. Leszámítva egy szeptemberi hetet, amikor 10-15 ezer ember jelenik meg ott, egyetlenegy okból: hogy egyenek a híres nagydobosi sütőtökből a tökfesztiválon. Ezért a különleges kékhéjú, 6-10 kilós tökért, ami úgy olvad el az ember szájában, mint a méz, utazni kell. Közértekben, hipermarketekben nem, vagy ritkán árulják. Amit általában lehet kapni, az egy villanykörte formájú sonkatök. Ez utóbbi híres, hogy a világvégéig eláll kemény héjának köszönhetően, ami műanyagborításként védi a külvilágtól. Íze nincs túl sok.
Ám a nagydobosi sütőtök erényei akkor domborodnak ki igazán, amikor összehasonlítjuk más tökfélékkel, mint a Budapesti Corvinus Egyetem egyik hallgatója, Balogh Levente tette szakdolgozatában. A nagydobosi gyakorlatilag mindent vitt: szárazanyagtartalma, s azon belül a karotin-, foszfor-, kalcium, vas- és cinktartalma is kiemelkedő volt a vizsgált kilenc fajta közül. Ezek pedig mind fontos mikrotápanyagok, amelyek a rák, a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében játszanak szerepet.
Nem csoda hát, hogy a nagydobosi sütőtök a húszas években már rettenetesen népszerű lett. Aztán később mégis szinte eltűnt szem elől, talán valamilyen termesztési paramétere nem felelt meg a szocialista nagygazdaságnak vagy a hipermarketek polcállósági elvárásainak. Most azonban újra felívelőben van sora: Nagydobos környékén újra többen vetik, bekerült a kevés államilag elismert tájfajta közé, s így a kereskedelmi forgalomban kapható kiskerti vetőmagok között is szerepel.
Ezek mind régi magyar tájfajták – Ön is megenné?
Nemtudom, de jó
S nem ez az egyetlen példa a tájfajták napjainkbeli térnyerésére. Érdeklődés övezi a magas cukor- és C-vitamintartalmú nemtudom szilvafát, amelynél csak a besztercei szilva a felkapottabb. Évszázados korú vörös csókaszőlő-tőkéket lajstromoznak, hogy újra termeszthessék a borászok azt a fajtát, amely még akár Mátyás király híres borkútjából is folyhatott.
Az aszályálló bugaci paprikafajtákat tesztelik (ezek még idén jól jöhetnek), s a hagyományos sárga fajták mellett a kék, vörös és lila kukoricákat is keresik. Az ökörszív-paradicsomnak alig van magja és akár egy kilósra is megnő egy-egy, s világszerte ismert Hungarian Heart néven, nem csoda, hogy ez az egyik favorit.
Elfeledett titkos magok
A tájfajták olyanok, mint az otthoni koszt: minden házban kicsit más a szokás. A recepteket (vetőmagokat) egymásnak adogatják a generációk, s ezért a család számára az otthon ízévé válnak. Táplálóbbak, mert változatosak és a környezet és a család ízléséhez alkalmazkodnak. (A tájfajta kukoricákat vető gazdák a Corvinus Egyetem egy kutatása során arról számoltak be: még a vadak is inkább a tájfajtákat dézsmálják meg, mint a „hivatalos” vetőmagokból vetett táblákat.) Praktikusak, mert lényegében nem kell hozzájuk kémiai védelem, hisz eleve alkalmazkodtak a helyi adottságokhoz és megszokták, hogy kórokozók ellen kell védekezniük – hisz a generációk egymás után válogatták ki a legszebb, legjobb hozamú példányokat magnak.
Ám hátrányuk, hogy sok esetben csak kialakulási, származási helyükön érvényesülnek a jó tulajdonságaik, vagy például nem megbízható a hozamuk egy-egy szélsőséges időjárású évben. Márpedig, ha a gazda tutira akar menni, akkor egy unalmas, de a műtrágyától és a növényvédőszerektől megbízhatóan nagy hozamú hibridre érdemes leaadnia a voksát – ahogy sokszor az étkezésben is a legbiztosabb választásnak a gyorséttermi koszt tűnik. Lehet, hogy sosem lesz egy különleges élmény, de legalább előre tudja az ember, hogy mit és mennyit kap, dekára, molekulára. Ezen kívül a gépesítésre nemesítés időszaka előttről származik a tájfajták zöme, tehát sokszor az emberi kéz gondozását igényelik. (A konzervipari alapanyagnak alkalmas ökörszív-paradicsom például a mai, iparszerű mezőgazdaságban elterjedt fajtákkal szemben folytonnövő paradicsom, amelyet karózni és kötözni kell, és nem egyszerre érnek be a termései, hanem egymás után.) A tájfajták erényeiket leginkább kialakulási körzetükben tudják igazán csillogtatni – ami akár egy néhány tíz kilométeres kört jelölhet csak –, s ha máshol termesztik, akkor könnyen lehet, hogy ott nem terem annyit az eltérő környezeti adottságok miatt. Viszont általában stabil fajtákról van szó, amelyek jövőre is pont olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, mint idén, tehát be lehet gyűjteni a magjaikat.
Az ászári spárga bája
A haspókok számára a tájfajták sokszor élményszámba mennek. Egyáltalán nem olyanok, mint a bolti zöldségek, hiszen inkább ízükért, színükért, illatukért termesztették anno őket, nem volt annyira szempont az utaztathatóság és a polcállóság. Így például az elit éttermek számára is kincsestárrá válhatnak.
Ez már részben ma is így van, mint a Bock Bistro május eleji Facebook-posztjából is kiderül: „Az eheti spárga rakomány ászári forrásból való, érdemes megkóstolni. Érdekes, hogy egy egy termőterületnek tud saját ízvilága lenni, hiszen árultunk már csengelei spárgát és tengelicit is. Mindnek más íze volt, de Tengelic képviselte számunkra az őserőt!” Mint Bíró József, az étterem séfje lapunknak mondta, a választás alapja számukra mindig az íz, azt veszik meg, ami finom.
A folytonnövők több méter hosszúra is nőhetnek
Paradicsom a házikertben
Ezt azok, akik ma is örömmel kapirgálnak a veteményesben, pontosan tudják. Az elmúlt 5 évben például csaknem kétszeresére emelkedett a legnagyobb magyar génbanknál a mag-igénylések száma.2011-ben több mint 1600 génbanki mintát (tájfajták, régi, magyar nemesítésű fajták) adtak át körülbelül 200 magigénylőnek. A legnépszerűbb növények top-listája: a paradicsom, a paprika, a bab, a cékla, a saláta, a pézsmatök, a kukorica, a hagyma, a csicsóka és az uborka. Elég egyértelműek a magigénylők kívánságai: legyen régi, magyar (táj)fajta, vegyszer nélkül termeszthető és ízében, színében, formájában különleges.
Az 1959-ben alapított tápiószelei génbank, amely ma Növényi Diverzitás Központ néven fut, arról számolt be egy múlt heti konferencián: ezzel a kereslettel már alig tudnak lépést tartani. „Idén eddig 386 magkérést regisztráltunk, melyek teljesítése jelentős terhet jelent a központ jelenlegi kapacitásai mellett” – fogalmazott Ponicsánné Gyovai Ágnes, a központ termelőkkel való együttműködéséért felelős munkatársa (on-farm koordinátora). A központ azt szeretné, hogy a magkérői a kipróbáláson túl a tájfajták hosszú távú fenntartására is törekedjenek, szerepet vállalva az agrobiodiverzitás megőrzésében.
Új szabályok
A házikerti termesztők számára az áttörést az jelentheti, ha a vetőmag-kereskedők kikérik a génbanktól a régi fajták magjait, felszaporítják és eljuttatják a kertészeti üzletekbe. Ez néhány éven belül megtörténhet, miután tavaly – több év civil lobbizás után – a vidékfejlesztési miniszter rendeletben engedélyezte a tájfajták vetőmagjainak forgalombahozatalát. Eddig ugyanis csak az uniós fajtaregiszterben szereplő magokat lehetett forgalomba hozni, s abba nem egyszerű bekerülni. „Örülünk neki, hogy huszonkét évvel a rendszerváltás után végre felismerte valaki, hogy a házikerti termesztés nem jelent igazi konkurenciát az árutermelésre szánt fajtáknak” – fogalmazott lapunknak Marton Ferenc, a hobbikertészeknek szánt vetőmagokat forgalmazó Rédei Kertimag Zrt. igazgatója. A cég egyébként határozottan tervezi a tájfajták forgalombahozatalát. „Ez a folyamat most megindul.”
Még odébb lehet a tájfajták kereskedelmi léptékű termesztése, mivel ezt ma több tényező is nehezíti. Egyrészt az új tájfajta-rendelet kimondottan tiltja a vetőmagokkal való nagy tételű kereskedést. Másrészt ez praktikus okokból is egy hosszabb folyamat. A régi fajtákat őrző központ ugyanis legtöbbször csak kis tételekben tud a vetőmag-kereskedőknek magot adni. A Tápiószelén őrzött 48 ezret meghaladó, unikális tétel több, mint 1100, szántóföldi -és kertészeti, valamint vad rokon növényfajt képvisel.
„Amikor nagy tételben kérnek tőlünk a gazdák magot, az sokszor azért is zavarba hoz minket, mert nem tudjuk biztosan, hogy az adott fajta hogyan fog a gazda területén teremni, ezért ezt nem ajánljuk” – magyarázta Horváth Lajos, a központ egyik osztályvezetője.
Fót paradicsoma
Ám arra is van példa, hogy a felszaporításban egészen meglepő partner akad: a saját identitását a tájfajta újraélesztésével megerősítő település. A paradicsomtermesztésről hagyományosan híres Fóton például tavaly merült fel az ötlet, hogy kikérjék a génbankban tárolt fóti paradicsomfajtát. A gerezdesparadicsom, formájáról kapta a nevét, néha egészen narancssárgásra, néha rózsaszínűre érik, és régebben még exportra is termelték a környéken. „A helyi újságban és a honlapon is meghirdettük, és 40-50 ember is jelentkezett, hogy szeretne termelni belőle. Sokan egyébként ma is tartják a tradicionális paradicsomot, csak össze akarták hasonlítani a génbankban őrzött régivel” – magyarázta lapunknak Szabóné Forgács Gabriella, az önkormányzat kommunikációs felelőse. Ma már az önkormányzat tulajdonában lévő kertészetben is termesztik a fajtát, hogy megmaradjon a helyieknek és az utókornak.
Az ökörszív paradicsom jó húsos
Elvesznek a nagyi titkai?
Ha az ember a budaörsi Auchan és az IKEA mögött felmegy a dombokra, és lenéz, akkor olyan, mintha két világ határán járna. Egyik oldalon az autópályát, és ráépülve a modern fogyasztás templomai, a hipermarketek, a gigantikus szakboltok és outletek. Az ősgyeppel borított sziklás hegy másik oldalán pedig egy körülzárt kis völgyet lát, ahol néhány ezer négyzetméteres kis nadrágszíjtelkek vannak, ma is zártkerti besorolással, amit hobbi célú kertészkedésre használnak a szomszédos Budapest lakói. Mint a hetvenes években, amikor a faluról a városba települt emberek kerestek maguknak Pest szélén parcellát.
Az Alsószállás névre hallgató területen igazából két generációt látni: főként a kapirgálásban meghajlott hátú hetveneseket, és mutatóba néhány huszas-harmincas éveit taposó fiatalt. Ez akár a kertészkedő társadalom szimbóluma is lehetne. „Nálunk, mint Nyugaton is, két generáció is kiesett a kertészkedésből” – fogalmazza meg Marton Ferenc, a Rédei Kertimagtól. „A fiatalok szinte már nem is tudják kitől megtanulni, hogy kell csinálni.”
A tájfajták elterjedését ma is akadályozza, hogy hiába vált divatossá a kertészkedés a tudatosan fogyasztó, egészséges életmódra törekvő városi fiatalság körében, ők sokszor azt sem tudják, melyik végén kell megfogni a kapát. Csodálkoznak, ha a „kis késéssel” júliusban kiültetett paradicsom nem terem, vagy ha a heti egy locsolás nem bizonyul elegendőnek. Ez a génbank által kiosztott magokra érkező válaszokból is kiderült: sokan jól láthatóan a házikerti ismerethiánnyal küzdöttek.
Erre részben piaci megoldások is születhetnek. „Próbálunk olyan technológiai újításokat behozni, amely a mai kor embere számára is megkönnyítik a termesztést – ilyen a vetőszalag vagy a vetőkorong, amelyet kevesebb ismerettel is jól lehet használni” – mondja Marton Ferenc.
A következő generáció esetében az ismerethiányt az oktatási intézmények is segíthetnek pótolni: pályázati pénzt lehet nyerni az iskolaudvarokon lévő beton feltörésére és kert vagy tankert kialakítására, s több szabadtéri múzeum vagy közkert is igyekszik bemutatókertet létesíteni az ottani tájfajtákból. Sőt, pletykák szerint a kertészeti ismeretek tananyaggá alakításáról is tárgyalnak.
